Ingatlan

Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (korr.)

Portfolio
Döntött a kormány a Magyar falu program keretében a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről. A bejelentés kapcsán megnéztük, hogy mindez milyen hatással lesz a vidék ingatlanpiacára, illetve, melyek lehetnek azok a települések, amik a legnagyobb nyertesei lesznek az intézkedésnek.

1 2

Cikkünk eredeti verziójában tévesen a KSH települési lakosságszámára hivatkoztunk az érintett településlista kapcsán, de valójában a Belügyminisztérium KEKKH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) adatait használtuk.
Érintett települések.
A falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.) - mondta el Gulyás Gergely, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Frissítés! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy számításaink során a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatait használtuk, amiben eltérések lehetnek a KSH számítási módszereihez képest, ami magyarázhatja a kormány által közölt és az általunk számított települések közti mintegy 200 darabos különbséget. Az adatok éppen ezért csak tájékoztató jellegűek, a későbbiekben még változhat a támogatási körbe bekerülő települések száma.

Magyarország 3155 településéből a tavalyi évben 2874 település népessége nem érte el az 5000 főt, ezek közül azonban több mint 1000 olyan település volt, amelynek növekedett, vagy az országos átlagnál alacsonyabb mértékben csökkent a népessége, vagyis amelyre nem érvényes a bevezetésre kerülő 5 százalékos intézkedés. Számításaink szerint tehát összesen 1799 település marad, amelyre igénybe lehet venni az új, falusi csok-ot.

A változás lényege: azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

Lakáspiaci hatások

Az 5000 főnél alacsonyabb népességű települések közül a budapesti agglomerációban, vagy a megyeszékhelyek közelében lévő községek demográfiai szempontból eddig is kedvező helyzetben voltak, ugyanis a városoknál alacsonyabb ingatlanárak miatt sokan döntöttek úgy, hogy ott vásárolják meg vagy építik fel otthonukat.


Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (korr.)
Részletekért kattints a képre!
Feltehetően ez is szerepet játszott abban, hogy a mostani támogatás igénybevételének egyik fő kritériuma, hogy az adott település népességszáma az elmúlt 15 év (2003. január 1. óta) során legalább 5 százalékkal csökkenjen. Ezzel egyébként a Pest megyében található 5000 fő alatti települések legnagyobb része ki is esik, mindössze 21 település marad, ahol igénybe lehet venni a támogatást.

A többi megyében természetesen már bővül a támogatásra alkalmas települések köre, azonban ott is inkább azok a községek kerülnek be a támogatásra alkalmas települések közé, amelyek távolabb vannak a megyeszékhelyektől és közlekedési szempontból is kedvezőtlenebb helyzetben vannak.

Pest megye példái

Bár a budapesti agglomeráció nem feltétlenül csak Pest megyét jelenti, különösen Székesfehérvár irányába nyúlik túl a megyehatáron, az egyszerűség kedvéért egyelőre Pest megyére néztük meg, hogy a kritériumok alapján mely településeken lehet igénybe venni a támogatást.

Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (korr.)
Adatok forrása: KEKKH, Portfolio számítás
Érdekesség, hogy ezek a települések Pest megye Budapesttől legtávolabbi pontjain helyezkednek el, tehát kicsi az esély arra, hogy valaki innen ingázzon napi szinten Budapestre és ahogy írtuk, feltehetően a megyeszékhelyektől való távolságok esetében is hasonló eredményre jutnánk.


A Ceglédtől és Szolnoktól is 15 km-re lévő Köröstetétlenen például ma semmiféle választási lehetőség nincs, mindössze egyetlen ház eladó. Ötmillió forintért juthatunk hozzá egy kétszobás, 81 négyzetméteres, közepes állapotú ingatlanhoz, ami egy 650 négyzetméteres telken áll. A jó vonatközlekedésű Szobon viszont nagyságrendekkel jobb a helyzet: elég sok ötszobás házat kínálnak, nem is horror áron, 14-20 millió forintért. Ezért a pénzért 120-150 négyzetméteres otthont kaphatunk, a telek sem kicsi, 1200 négyzetméteres. Öt észak-börzsönyi falu is rákerült a listára, de egyikben sincs 8-10-nél több eladó ház, igaz, egy háromgyerekes család itt vígan elélhet egy 70-90 négyzetméteres házban, és az árcédulán nem lesz több most, mint 6-8 millió forint.

Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (korr.)
Magyarország községeiben az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint tavaly átlagosan 80 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhattunk, ami azt jelenti, hogy a 10 millió forint elegendő lehet egy 125 négyzetméteres családi ház megvásárlására is, ami kétségtelen, hogy jelentős segítség a vásárlás előtt állók számára. Arra azonban kicsi az esély, hogy valaki a központi városokból ennek hatására költözzön ki valamelyik érintett településre, ez a támogatás inkább abban segíthet, hogy az a nagyjából 2-2,5 millió ember, aki az érintett településeken él, ne akarja mindenáron elhagyni a települést, vagyis lelassuljon a periférikus elhelyezkedésű falvak elnéptelenedése.
Ez a cikk folytatódik
1 2
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1