Ingatlan

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület

Portfolio
2017 utolsó negyedévében már jóval kisebb volt az elkezdett lakásépítések összértéke, mintegy 57 milliárd forint, ami 2016 eleje óta a legalacsonyabb értéknek számított. Mindeközben, a már folyamatban lévő fejlesztések közül több is átadásra került ebben az időszakban, az összérték megközelítette a 170 milliárd forintot. Az új lakások kivitelezési munkálatainak koncentrációjából az is kiderül, hogy a Közép-Magyarországi régió erős részt képvisel, itt összpontosul ugyanis a projektek 70 százaléka - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
2017-ben jelentős mennyiségben indultak el lakásépítések Magyarországon, az előző évhez képest másfélszeresére növekedett a szektor esetében az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, a legalább 4 lakásos projektek közül a kivitelezés fázisába lépő építkezések összértéke megközelítette a 380 milliárd forintot. Az új lakásokat terhelő kedvezményes áfaidőszak végének közeledtével azonban úgy tűnik, a fejlesztők is egyre óvatosabbá válnak. 2017 negyedik negyedévében az elindult társasházi lakásépítések összértéke 57 milliárd forintra rúgott csupán, amely 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeg volt.

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület
Míg az építkezések kezdése terén az év végéhez közeledve mérséklődés tapasztalható, a lakásépítések Aktivitás-Befejezés mutatójában - a korábban elkezdett beruházások átadásának köszönhetően - jelentős bővülés volt megfigyelhető. 2017-ben összesen 167 milliárd forint értékben adtak át legalább 4 lakást tartalmazó projekteket, a következő évben pedig ez a szám tovább növekedhet. Az ibuild.info építési projektadatbázisban szereplő adatok szerint, várhatóan 350 milliárd forint körüli összegben fejeződhetnek be lakásépítési beruházások az idei évben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a kivitelezések befejezése körül sok a bizonytalanság, sok projekt esetében csúszásokat okoz a kivitelezők hiánya, így elképzelhető, hogy egyes projektek elkészülése a következő évre tolódik.

A korábban már említett területi egyenlőtlenség a lakásépítések esetében is megfigyelhető, a kivitelezési fázisba lépett projektek 70 százaléka a Közép-Magyarországi régióhoz kapcsolódik, ráadásul az egyenlőtlenség jelentősen növekedett 2016-hoz képest. Utoljára a válság előtti években volt megfigyelhető hasonlóan jelentős különbség a társasházi lakásépítésekben az ország különböző részei között, 2006-ban a megkezdett kivitelezési munkák 61, míg 2008-ban 68 százaléka koncentrálódott Budapestre és környékére.

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület


Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület
Fáy utca 85. - További információért kattints a képre!
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025