Ingatlan

Lakásáfacsavar: a magánszemélyekre senki sem gondolt

Portfolio
Bár rengeteg embert érint, a lakásáfa kérdésének vizsgálatakor eddig keveset foglalkozott a sajtó azzal, hogy mi lesz a jövőben a magánszemélyek építkezésénél 5 millió forintig visszaigényelhető áfakedvezménnyel. A CSOK támogatáson felül ugyanis 2016 januárja óta lehetőség van új ingatlanok építésekor maximum 5 millió forintig visszaigényelni az áfát, ami az építkezés költségei során több millió forint kedvezményt jelent. Noha a vállalkozások által épített lakások esetében az 5 százalékos lakásáfa 2019 után is alkalmazható abban az esetben, ha a társasház 2019 év végéig eléri a szerkezetkész állapotot, a magánszemélyek által épített családi házakról nem szól a törvény, vagyis úgy tűnik, hogy a kedvezményes lakásáfa kivezetésével az eredeti jogszabály értelmében az eddigi áfa-visszaigénylési lehetőség megszűnik.
November 22-én újra Property Investment Forum, Magyarország legjelentősebb ingatlanszakmai eseménye! Új helyszínen, kiállításokkal, a legfontosabb döntéshozókkal, egyedülálló networking lehetőségekkel!


Ahogy korábban írtuk, az új ingatlant építő magánszemélyek 2016 januárjától legfeljebb 5 millió forintos plusz támogatásban részesülhetnek (a CSOK-támogatásokon felül), az állam ugyanis lemond az építkezések után járó áfabevételeinek egy részéről. Az áfakulcsok különbségéből adódóan ez azt jelentette, hogy ha eddig valaki 20 millió forintot költött egy építkezésre, akkor az építkezés után járó áfabevétel visszaigénylésével 4,4 millió forintnyi kedvezményhez jutott.

Eddig nem volt egyértelmű, hogy az új lakások áfakulcsának 2020 januárjától történő változása csak a generálkivitelezőktől vásárolt lakásokra vonatkozik vagy a magánszemélyek által épített családi házakat is érinti.



Lakásáfacsavar: a magánszemélyekre senki sem gondolt
Egressy Liget, További információkért kattints a képre!
Az őszi adócsomagról szóló javaslat benyújtásakor az áfatörvény egy olyan paragrafussal egészült ki, amely szerint a kedvezményes, 5%-os áfakulcsot kell alkalmazni azon lakóingatlanok értékesítésére, melyeknél a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének céljából az ehhez szükséges okiratot (különösen az adásvételi szerződést) az ingatlanügyi hatósághoz 2019. december 31-ig benyújtották, továbbá ugyanezen időpontig a lakóingatlan legalább szerkezetkész állapotúnak minősül és erről az értékesítő az állami adóhatóság részére az e célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozatot tesz. Vagyis, a társasházi lakások értékesítésekor a kedvezményes lakásáfa bizonyos esetekben 2019 után is alkalmazható.A magánszemélyek által épített lakóingatlanok esetében azonban továbbra is a 16/2016. (II. 10.), az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló kormányrendelet az irányadó, amiben a III. Fejezet 69 paragrafusának 3. bekezdése szerint:

Az adó-visszatérítési támogatás az (1) bekezdés szerinti költségekre egyidejűleg és legfeljebb egy alkalommal, 2015. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2019. december 31-ig igényelhető.

Ebből adódóan azt feltételezhetjük, hogy a jelenlegi 5 millió forintos összeghatárig visszaigényelhető lakásáfa 2020-tól megszűnik, vagyis a magánszemélyek által történő építkezésekre is a 27 százalékos áfakulcs fog vonatkozni.

Az ügyvéd szemével

A jogszabályi rendelkezés valóban azt jelenti, hogy az építési telkek, illetve az építési költségék áfájának visszaigénylési lehetősége 2019. december 31. napját követően egyik pillanatról a másikra megszűnik. A 2019. december 31. napját megelőzően kiállított és benyújtott számlák áfáját tehát a támogatott személyek vissza tudják igényelni, míg az ezt követően kiállított és benyújtott számlák áfáját már nem. Ez a változás a folyamatban lévő építkezéseket hátrányosan érintheti, mivel a magánszemélyek jelentős költségnövekedéssel kell, hogy számoljanak az esetleges csúszások következtében az említett határidőn túlra áttolódott munkálatok esetében, ami az építkezések lelassulásához, akár leállásához is vezethet. Az új lakások áfakulcsához hasonlóan itt is átmeneti rendelkezések elfogadása lehet szükséges, amely biztosítaná, hogy a támogatott személyek élhessenek a jogszabály adta adó-visszatérítéssel a már folyamatban lévő építkezéseik vonatkozásában egészen azok befejezéséig - mondta el a Portfolio Ingatlan megkeresésére Ódor Dániel, a Taylor Wessing ügyvédi iroda Partnere.


Dr. Ódor Dániel

Partner

Taylor Wessing

Dr. Ódor Dániel 2012 óta senior ügyvédként tevékenykedik a TaylorWessing budapesti irodájában, amelynek keretében hazai és nemzetközi ügyfeleknek nyújt teljeskörű jogi tanácsadást az adatvédelem és e-kereskedelem... Tovább »

Ennyi lakást érint

A magáncéllal és a vállalkozói céllal épített lakások egymáshoz viszonyított aránya nagyon hasonló, ami azt jelenti, hogy hiába nő az új építésű lakóingatanok száma, nemcsak a fejlesztők egyre aktívabbak, hanem a magánszemélyek is egyre nagyobb számban vágnak bele lakóingatlan építésébe. Tavaly ez nagyjából 7000 magáncélú építkezést jelentett, de idén és jövőre még magasabb lehet ez a szám.

Lakásáfacsavar: a magánszemélyekre senki sem gondolt
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
velencei tó velence