Előfizetői tartalom

Sokkal nehezebb itthon új lakást venni, mint Európában

Portfolio
A Deloitte ötödik alkalommal publikálta Ingatlan Index tanulmányát, mely idén 19 országra vonatkozóan elemzi a lakáspiac 2015-ös évét. Eredményeik alapján Magyarországon továbbra is kevesebbet kell fizetni egy új lakásért, mint Csehországban vagy Lengyelországban. A Deloitte kutatásában elemezte, hogy milyen ingatlant lehet vásárolni 60 millió forintból a régiónkban. Az eredmények szerint 200 ezer euró vagyis körülbelül 60 millió forint Csehországban 105 négyzetméteres, Lengyelországban 181 négyzetméteres, itthon pedig átlagosan 196 négyzetméteres alapterületű lakás vásárlásához elegendő. Ugyanakkor a jövedelmekhez képest meglehetősen drágák a hazai új lakások. Hazánkban több mint 7 évnyi (7,6) átlagfizetést kell félretennie annak, aki egy 70 nm-es új lakás vásárlására szánja el magát, míg a cseheknél 6,9 évig, a németeknél pedig kevesebb, mint fele ennyi ideig (3,3 év) kell takarékoskodni.

Az EU-ban 2015-ben 1000 lakosra nézve 485,1-ről 486,5-re nőtt a lakóingatlanok száma. Így már összesen 244,3 millió lakás áll az európai polgárok rendelkezésére. Lakosokra vetítve a legtöbb ingatlan Portugáliában található (az európai átlagnál 15%-kal több), a második helyen Spanyolország szerepel (az európai átlagnál 10%-kal több). A 2015-ös adatok alapján Lengyelország...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés