Ingatlan

Két új ingatlanfejlesztés indul a budapesti agglomerációban

Portfolio
Jelentősen bővíti magyarországi portfólióját a CTP, melynek során két telket vásárolt meg, amelyeken logisztikai ingatlanok felépítését tervezi. Az első telek Biatorbágyon, az M1-es autópálya mellett helyezkedik el, ahol a cég már most 165 ezer négyzetméternyi bérelhető területet birtokol, a másik telek Dunaharaszti közelében található.
A felvásárlással a CTP tulajdonában lévő jövőbeni bérelhető területek több, mint 450 ezer négyzetmétert érhetnek el. A telkeken a kivitelezési munkák 2018 második negyedévében kezdődhetnek és várhatóan 2019 elejére fejeződnek be. A cég nemcsak Biatorbágyon, hanem az agglomeráció dél-keleti részén, Üllőn is rendelkezik már 100 ezer négyzetméternyi ingatlannal. A mostani, dunaharaszti fejlesztés következtében a dél-keleti agglomerációban az ottani állomány 150 ezer négyzetméterre bővül.

A cég már korábban is aktív szereplője volt a régiós ingatlanpiacnak, az utóbbi időben Magyarország mellett Romániában is jelentős bővítéseket hajtott végre. A mostani két tranzakció összértéke együttesen elérte a 10 millió eurót (3,1 milliárd forint).

Két új ingatlanfejlesztés indul a budapesti agglomerációban
Forrás: LinkedIn
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
panellakás budapest