Ingatlan

Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot

Portfolio
Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni arculatát is meghatározó beruházásokat mutat be a magyar stand a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban. A március 12-15. között zajló esemény 30. alkalommal kerül megrendezésre, a résztvevő 100 ország 3100 kiállítója között a magyar standon bemutatott projektek beruházási értéke idén rekord magas, a 4 milliárd eurót is meghaladja. A kiállításon nagy hangsúlyt kap az innováció, a digitális megoldások alkalmazása, a magas hozzáadott értékű termékek, szolgáltatások, a K+F+I arányának növelése.

Az ingatlanfejlesztések soha nem látott mértékű növekedésének, a kiszámítható szabályozási háttérnek és a régióban is kiemelkedő megtérülési rátának köszönhetően az érdeklődés évről évre erősödik hazánk iránt. A tavalyi kiállításhoz hasonlóan, Budapest mellett már egyre több magyar nagyváros is képviselteti magát, idén Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged és Zalaegerszeg kiemelt fejlesztései is bemutatkoznak. Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) támogatásával létrejövő magyar standon a fejlesztők által bemutatott projektek összértéke több mint 4 milliárd euró, vagyis mintegy 1270 milliárd forint.

A tavalyi MIPIM-ről szóló összefoglaló cikkek:

Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Advance Tower - Futureal-csoport


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Agora Budapest - HB Reavis


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Agora Office Debrecen - HIPA


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Aréna Business Campus - Atenor


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Avalon Business Center Miskolc - Miskolc város


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Budapest ONE - Futureal-csoport


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Congress Hotel Budapest - HIPA


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Corvin Technology Park - Futureal-csoport


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
ELI-ALPS Kutatóközpont - Szeged város


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Etele Pláza - Futureal-csoport


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
evosoft-Siemens székház - WING


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Forest Offices Debrecen - HIPA


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Health Park Kapuvár - HIPA
>Kassák Residence - WING


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Liberty irodaház - WING


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Liget Budapest Projekt


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Magyar Zene Háza (Liget Budapest Projekt)


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Metropolitan Garden - WING


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Vegyes funkciójú fejlesztés - Pécs város


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Vegyes fejlesztés (üzleti hotel, iroda és szabadidő park) - Szeged város


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Néprajzi Múzeum (Liget Budapest Projekt)


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (Liget Budapest Projekt)


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Pillar irodaház - GTC Magyarország


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Szervita Square Building - Horizon Development


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Tópark 'Be My City'- HIPA


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Új Nemzeti Galéria (Liget Budapest Projekt)


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Váci Greens - Atenor


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Vecsés Industrial Plot - HIPA


Képeken a magyar csúcsprojektek, amik meghódíthatják az egész világot
Zala Springs Golf Resort - HIPA
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton