Ingatlan

Meghökkentő tények a budapesti turizmusról - Honnan és miért jönnek ide a külföldiek?

Portfolio
Sokakat idegesít, sokan viszont szeretik az idelátogató turistákat, ami biztos, hogy gazdasági szempontból a miattuk is ösztönzött ingatlan-, város- és közlekedésfejlesztések, illetve az itt vásárolt szolgáltatásokra és termékekre költött összeg egyaránt pörgetik a hazai gazdaságot. De vajon mennyit költenek, és mely országokból jönnek a legtöbben? Miben ösztönzi igazán a kormányzatot, a fejlesztőket és a befektetőket a jelenlétük? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ és néztük meg a hazai viszonyokat.
Amikor a turizmusról beszélünk, ingatlanpiaci szempontból három tényezőt minimum érdemes kiemelni, ami miatt biztosan profitál az ország és főként Budapest a külföldi látogatókból. Egyik - kapcsolódva a munkaerőpiachoz - a turizmus és vendéglátásban elérhető álláshelyek száma, ha kevesebb látogató jönne az országba, a szállodák, légitársaságok dolgozóira is kisebb számban lenne szükség. A második lényegében az itt elköltött pénzösszegről szól, ideutaznak, szálláshelyet foglalnak, szórakoznak, költenek, ami pörgeti a gazdaságot. A harmadik pedig az ebből fakadó ösztönzés a kormány, a befektetők és fejlesztők számára, hogy ingatlan-, város- és közlekedésfejlesztésekbe kezdjenek, és hogy ezáltal még több, magasabb szolgáltatási színvonalat igénylő vendégeket idevonzzanak. Az munkaerőpiaci tényező magától értetődő, a második, vagyis külföldiek kiadásait, illetve a harmadik tényezőn belül a közlekedésfejlesztéseket most részletesebben is megnézzük.

Budapest sikere, az ország sikere. A következő évek legfontosabb fejlesztéseiről lesz szó a Budapest 2030 Konferencián, ahol véleményvezérek és a piac legfontosabb szereplői vesznek részt. Már csak két hét! Jelentkezzen most!


A Travel&Turism Economic Impact 2018 márciusi jelentése alapján ezek a tényezők számokban kifejezve hazánkban így néznek ki:
  • 157 ezer munkahely (hotelek, utazási irodák, légitársaságok dolgozói, stb.) 2017-ben, ami idén várhatóan 161 ezer állásra nő
  • 17,4 millió nemzetközi turista érkezhet az országba 2018-ban, a korábbi év tendenciáját figyelembe véve (ebben nem szerepelnek az egynapos, egy éjszaka eltöltése nélküli átutazások, látogatások)
  • 405 milliárd forintnyi tőkebefektetésre lehet számítani ebben az évben
  • A turisztikai kiadásokban az üzleti célú utak 8,8%-ot, míg a kikapcsolódási célú utazások 91,2%-ot jelentettek 2017-ben
  • A teljes tavalyi költség 73,2%-a külföldiektől származik
  • 1949 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi látogatók 2017-ben (a KSH adatai alapján ez 1832 milliárd forint, ám ez nem tartalmazza az nemzetközi közlekedésre, a biztosításra, a tartós és értékes fogyasztási cikkekre, illetve az illegális szolgáltatásokra fordított pénzösszegeket)
  • 14 700 forint a hazánkba érkezők egy főre jutó átlagos napi kiadása, a több napra érkezőké 16 000 forint volt tavaly


A napi 16 ezer forintos kiadásnál jóval magasabb az üzleti útra érkezők által hazánkban elköltött összeg, ez a napi 40 ezer forintot közelítette idén a második negyedévben, míg a munkavégzési céllal, valamint az egyéb okból (tanulás, egészségügy, vallás, vadászat, stb.) érkezők az átlagosnál is kevesebbet költöttek.

Meghökkentő tények a budapesti turizmusról - Honnan és miért jönnek ide a külföldiek?
A számokat elnézve elképesztő potenciál van a turizmusban, ha továbbra is így folytatódik a bővülés, nőhet az utazók száma, emiatt a szükséges munkaerő, a tőkebefektetések is egyre nagyobb méreteket ölthetnek, valamint a külföldiek is többet költhetnek Magyarországon. Úgy tűnik, ezen a piacon mozgó cégek is érzik a növekedést, a légitársaságok is egyre több járatot indítanak a különböző városokba, országok közötti vasútfejlesztések vannak tervben, a Ferihegyi reptér utasforgalma pedig folyamatosan rekordot döntöget, ami miatt további fejlesztések szükségesek.

November 22-én újra Property Investment Forum, Magyarország legjelentősebb ingatlanszakmai eseménye! Új helyszínen, kiállításokkal, a legfontosabb döntéshozókkal, egyedülálló networking lehetőségekkel. Most early bird áron!

Közlekedésfejlesztés: a budapesti reptéren sorra dőlnek meg a rekordok

Először júliusban, majd augusztusban jelentettek újabb rekordot Budapest Liszt Ferenc repülőtér utasforgalmában, az utolsó nyári hónapban 1 millió 527 ezer embert regisztráltak. Bár akkor még nem érte el a 10 millió főt az éves forgalom, azóta már bőven efölött járhat a repteret használó utasok száma, sőt év végére várhatóan a 15 milliós határt is átlépi. A kifejezetten erős nyári hónapok abból a szempontból nem okoznak nagy meglepetést, hogy ilyenkor számos, a külföldi látogatókat is vonzó program, fesztivál van Magyarországon (Sziget, VOLT, Balaton Sound, Forma-1-es Magyar Nagydíj). A fapados járatok kedvező jegyárai, illetve a sűrűn indított járatai miatt pedig azok számára is kedvelt célponttá vált Magyarország, illetve a főváros, akik csak egy-, vagy kétnapos városnézés miatt jönnének.

A Wizz Air is folyamatosan bővít

A fapados gépek népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy folyamatosan bővítik a flottájukat, új desztinációkat jelentenek be, és az indított járatok számát is megéri növelniük a magas kereslet miatt. A Wizz Airnél például mind az utasforgalom, mind a bevétel, mind a profit 20 százalék feletti ütemben nőtt a március végén lezárt pénzügyi évben. Ez konkrét számokban közel 30 millió utast, 1,95 milliárd eurós bevételt és 275 millió eurós profitot jelentett a márciusi zárásban. Július végére a légitársaság által üzemeltetett flotta már a 100 gépet is meghaladta.

A Wizz Air számára Budapest egyike a gyorsan emelkedő közép-európai centrumoknak, a cég vezérigazgatója, Váradi József ezzel kapcsolatban mondja el véleményét, illetve várakozásait októberben a Budapest 2030 Konferencián.


Meghökkentő tények a budapesti turizmusról - Honnan és miért jönnek ide a külföldiek?

Közlekedésfejlesztés 2.: a vasútfejlesztések is számítanak

A légi közlekedés mellett sokan vonattal érkeznek hazánkba, éppen ezért kiemelt szerepet kap a nemzetközi vasútforgalom is. Egyik ilyen kezdeményezés a Budapest-Pozsony-Brünn-Varsó gyorsvasúti összeköttetés megteremtése, amelynek a megvalósítási tanulmányára éppen ezen a héten kerülhet kiírásra a közbeszerzési eljárás. Tavasszal pedig már pozitív döntés született egy ilyen tanulmány elkészítéséről, a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal kapcsán is.A belföldi vasútvonalak fejlesztésére is szükség van, nemcsak a hazai lakosság, de a turisták miatt egyaránt. Egyrészt vonzóbb célpont lehet Budapest, ha könnyebben megközelíthető a belváros a repülőtérről, másrészt más hazai városok turizmusa is tovább erősödhet, ha egy külföldi számára is átláthatóan és gyorsan el lehet jutni például a Balatonra, vagy bármely más idegenforgalmi szempontból kiemelt helyre. Ezeket segíti például a ferihegyi vasút építése, ami már engedélyközeli állapotban van, ha a beruházás 2021-2022-re elkészül, akkor húsz perc alatt lehet majd eljutni a Liszt Ferenc repülőtérre. A budapesti állami kötöttpályás közlekedésfejlesztési tervek kapcsán Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatójának a várakozásairól szintén szó lesz a Budapest 2030 Konferencián.

A külföldiek kiadásai: Kik jönnek és mennyit költenek?

A külföldiek tehát - attól függően, hogy a nemzetközi közlekedést, tartós fogyasztási cikkeket, becsült illegális költést stb. beleszámítjuk, vagy sem - mintegy 1800-2000 milliárd forintot hagytak az országban a tavalyi évben. Nemzetközi összehasonlításban talán jobban lehet érzékeltetni a szám súlyosságát. Spanyolországban a Statista adatai alapján a külföldiek 21 000 milliárd forintnak megfelelő eurót költöttek, amivel az ország az elsők között szerepel az utasforgalmi export nagyságában. Ugyanez a szám Görögországban már csak 5200 milliárd forint, ami még mindig többszöröse a hazainak, ugyanakkor látni kell, hogy ezen országok tengerparti részei nagy húzóerőt jelentenek a turizmusban és így a költésekben egyaránt.

Az ún. utasforgalmi export a legfrissebb összesítések alapján csak 2018 második negyedévében 501 milliárd forint volt Magyarországon.

A külföldi látogatók túlnyomórészt Európából érkeznek, a legnagyobb összeg a szomszédos Ausztriához köthető, ez 2018 második negyedévében 54 milliárd forint volt, ezen kívül németek, románok, amerikaiak, szlovákok, britek és ukránok is felkerültek a térképre.

Meghökkentő tények a budapesti turizmusról - Honnan és miért jönnek ide a külföldiek?
Kép forrása: KSH
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Baleset a reptérre vezető gyorsforgalmi úton