Ingatlan

Több millió forintos díjra készülhetnek az airbnb-zők

Portfolio
Újabb kerület ment neki az airbnb-zőknek, a VI. kerület ugyanis jelentős fizetési kötelezettséggel sújtja azokat, akik most akarnának szálláshely-szolgáltatásba fogni. 2018-tól ugyanis, ha valaki szálláshelyként akar ezentúl üzemeltetni egy korábban lakhatási funkciójú lakást, egyszeri, 1,2-1,5 millió forintot is fizetnie kell szobánként - írja az Index.
Jelentős változásra kell odafigyelnie a VI. kerületben azoknak, akik a jövőben rövid távú szálláshelykiadással szeretnének foglalkozni. 2018 január 1-től ugyanis a lakás rendeltetésének megváltoztatásához (ilyen a lakófunkció szálláshelyre változtatása) településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni. Ennek része, hogy a megfelelő számú parkolóhely biztosítását meg kell oldania a tulajdonosnak. A parkolóhely létesítésére és megváltása a képviselő-testület külön rendeletet alkotott. Ez alapján előbb megnézik, hogy az eredeti funkció esetében mennyi parkolóhelyet ír elő a szabályozás, majd azt, hogy az új funkció esetében mekkora ez a szám, a kettő különbsége alapján pedig megkapjuk, hogy mennyi plusz parkolóhelyet kellene kialakítanunk

A VI. kerületben új parkolóhely építésére ugyanakkor nem igazán van lehetőség, ezért azt pénzben kell megváltani, aminek összege 1,2 vagy 1,5 millió forint parkolóhelyenként, frekventáltabb útvonalak mentén akár több is lehet. Ezeket az összegeket várhatóan sokaknak ki kell fizetni, mivel egy 2 szobás lakás esetén lakásként 1 parkolóhely szükséges elméletileg, de ha szálláshelyként üzemeltetjük, már szobánként 1, vagyis 2 parkolóhelyre van szükség.

A lakások szálláshelyként történő üzemeltetését sokan nem nézik jó szemmel, korábban a VIII. kerület szigorította jelentősen az új szálláshelyek kialakítását és most a VI. kerület változó szabályozása sem nagyon fogható fel másként. A külföldi turisták vélhetően nem autóval érkeznek a szálláshelyekre, vagyis nincs szükségük parkolóhelyre, márpedig az Airbnb-n keresztül Budapestre érkező vendégek jelentős része közülük kerül ki.

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1