Meglepő dolog dönt arról, hogy sportolunk-e rendszeresen

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Egy friss, magyar adatokon alapuló kutatás éppen erre világít rá. A tanulmány azt vizsgálja, hogyan függ össze a fizikai aktivitás az emberek alapvető értékeivel, és hogyan változott ez a kapcsolat a Covid-járvány korlátozásai alatt. Az eredmény egyszerre izgalmas és szakpolitikailag is fontos:

nem mindenkit ugyanazzal az üzenettel lehet mozgásra bírni, mert nem ugyanaz mozgat bennünket.

A probléma súlyát nem kell különösebben magyarázni. Magyarországon a fizikai inaktivitás régóta komoly népegészségügyi kihívás. A tanulmány idézett adatai szerint a felnőtt lakosság nagy része nem mozog eleget, miközben a kevés mozgás együtt jár a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és más krónikus problémák nagyobb kockázatával. Ez nemcsak egyéni, hanem társadalmi és gazdasági veszteség is: rosszabb életminőséget, alacsonyabb termelékenységet és magasabb egészségügyi kiadásokat jelent.

A legtöbb elemzés itt meg is áll: megnézzük, ki hány éves, milyen végzettségű, hol él, férfi vagy nő, és ebből próbáljuk megérteni a mozgási szokásokat. Csakhogy a valóság ennél összetettebb. Két azonos korú, hasonló jövedelmű és ugyanabban a városban élő ember között is hatalmas különbség lehet abban, hogy rendszeresen sportol-e vagy sem. Itt jönnek képbe az értékek.

A kutatás Schwartz alapérték-elméletére épít, amely négy nagy értékcsoportot különböztet meg.

• Az önmeghaladás a mások iránti figyelmet, a közösségi orientációt és az altruizmust jelenti.
• A konzervativizmus a biztonságot, a rendet, a hagyományt és a kiszámíthatóságot hangsúlyozza.
• A nyitottság a változásra az újdonságkeresést és a felfedezés iránti igényt ragadja meg, míg
• az önérvényesítés az eredményességhez, státuszhoz és személyes sikerhez kapcsolódik.

A kérdés az volt, hogy ezek közül melyik segíti, és melyik fogja vissza a mozgást.

A kutatásban egy 1031 fős, a magyar felnőtt népességre kivetített reprezentatív mintán dolgoztunk. A válaszadók arról számoltak be, hogy a járvány előtti időszakban, illetve a Covid-korlátozások alatt milyen gyakran végeztek strukturált testedzést – például konditermi edzést, kerékpározást vagy csapatsportot –, illetve milyen gyakran folytattak könnyű napi fizikai aktivitást, például sétát vagy kertészkedést. A járvány ebben az értelemben természetes kísérletként működött: a szervezett sportolási lehetőségeket erősen korlátozta, miközben a könnyebb, hétköznapibb mozgásformákat kevésbé.

Az egyik legfontosabb eredmény, hogy az önmeghaladás egyértelműen pozitív kapcsolatban állt a mozgással. Akik számára fontosabb a másokra való odafigyelés, a társas kapcsolódás és a közösségi jóllét, azok a járvány előtt nagyobb eséllyel végeztek rendszeres testedzést, és több könnyű napi mozgást is végeztek. A Covid idején azonban ez a hatás kettévált: a strukturált testedzésnél meggyengült, a könnyű napi aktivitásnál viszont megmaradt. Ez arra utal, hogy amikor a megszokott sportolási lehetőségek beszűkülnek, az önmeghaladó értékek inkább a hétköznapi aktivitás fenntartásában segítenek, nem feltétlenül a szervezett edzés megőrzésében.

Legalább ennyire beszédes a másik oldal. A konzervativizmus – vagyis a biztonság, a szabálykövetés, a megszokott rutinok előnyben részesítése – következetesen negatív kapcsolatban álltak a strukturált testedzéssel. Akik erősebben kötődnek ezekhez az értékekhez, kisebb valószínűséggel sportolnak rendszeresen, és ez a negatív összefüggés a járvány idején még erősebb lett. Ez aligha meglepő: bizonytalan, kockázatos helyzetben a biztonságot előtérbe helyezők még inkább visszahúzódnak az olyan aktivitásoktól, amelyek kilépést igényelnek a megszokott környezetből.

Közben két másik értékdimenzió, a nyitottság a változásra és az önérvényesítés, nem mutatott önálló, szignifikáns kapcsolatot a mozgással, ha figyelembe vették az életkort, nemet, iskolázottságot, egészségi állapotot és más kontrollváltozókat is. Vagyis nem az újdonságkeresés vagy a státuszorientáció tűnik a legerősebb mozgatórugónak a hétköznapi fizikai aktivitásban.

Számunkra ebből a legfontosabb tanulság az, hogy

a fizikai aktivitás ösztönzésében nem elég általános kampányokban gondolkodni. Nem mindenki ugyanarra az üzenetre reagál.

Ha valóban több mozgást akarunk a magyar társadalomban, akkor másképp kell megszólítanunk a különböző értékorientációjú csoportokat.

• Az önmeghaladásra építőknél működhet a közösségi, családi vagy társadalmi hasznot hangsúlyozó kommunikáció.
• A konzervációorientáltaknál viszont valószínűleg eredményesebb a biztonságos, alacsony kockázatú, otthon vagy a lakókörnyezetben is végezhető mozgásformák ajánlása.

A kutatás nem állít oksági bizonyosságot, és önbevallásos adatokra épül, ezért óvatos értelmezést igényel. De egy fontos felismerést így is kínál: amikor a mozgásszegény életmódról beszélünk, nemcsak az számít, milyen lehetőségeink vannak, hanem az is, mit tartunk fontosnak. És ha ezt nem értjük meg, akkor könnyen előfordulhat, hogy továbbra is ugyanazoknak az embereknek beszélünk ugyanazzal az üzenettel – miközben éppen azokat nem érjük el, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.

A tanulmány teljes szövege elérhető a Scientific Reports folyóiratban.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images