dr. Rázsóné Szórády Csilla

Vezérigazgató, Újház

Harmadik alkalommal a listán

Az Újház vezérigazgatója, melynek működését 2005 és 2010 között gazdasági igazgatóként támogatta, ezt követően lépett elő cégvezetővé. 2014-től az igazgatóság tagja, vezérigazgatóként 2020-tól képviseli az építőanyag-kereskedelmi hálózatot. Az Újház Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózata, amely 1997-ben alakult és nem egészen 10 év alatt egy országos kiterjedésű építőanyag-kereskedelmi hálózattá fejlődött. Az országosan több mint 80 kereskedést magába foglaló hálózatba olyan építőanyag-kereskedések tartoznak, amelyekben minden építőanyag megtalálható, amelyre a házépítésnél, a lakásfelújításnál szükség van. 

Az országos építőanyag-kereskedelmi hálózat egyik új kereskedése.

Az elmúlt két évtizedben a vállalatot a folyamatos fejlődés jellemezte, amit a pandémia időszakában is sikerült megőrizni. Új kereskedések nyíltak és egy új logisztikai központ is létrejött, emellett a hálózat elindította saját belső képzési rendszerét, az Újház Akadémiát. 

A vezérigazgató szerint a megemelkedett energiaárak miatt az ügyfelek körében idén mindenkinél fókuszba került az energiahatékonyság. A kivitelezők leginkább a falak, a tető és az ablakok szigetelését javasolják, míg az új míg az új lakásoknál már a tervezéskor nagyon nagy szerepet kell, hogy kapjon az energiahatékonyság. A szakma felelőssége abban áll, hogy időtálló megoldásokat hozzanak létre.

Előadónk volt az alábbi konferenciákon
  • Építőipar 2024
  • Portfolio Property X 2023
  • Property Investment Forum 2022
  • Építőipar 2022
  • Property Investment Forum 2021

TOP 2 retail tanácsadó 2022