Steinberg, Noah

Elnök-vezérigazgató, WING Zrt. (FRICS)

Hetedik alkalommal a listán

A WING Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint a WING többségi tulajdonában álló Echo Investment vezető lengyel ingatlanfejlesztő felügyelőbizottságságának elnöke. 1990 óta dolgozik Magyarországon, jelenlegi pozícióját a WING 1999-es megalapítása óta tölti be. Az elmúlt években olyan fejlesztések kötődtek a nevéhez, mint a Telekom, az Ericsson, vagy az evosoft részére megvalósított székházépületek, hazánk egyetlen közvetlen terminálkapcsolattal rendelkező repülőtéri szállodája, az Ibis Styles Budapest Airport Hotel, valamint további nagyszabású ipari fejlesztések, bevásárlóközpontok.

A WING iroda-hotel vegyesfunkciós fejlesztését, a Liberty-t, 2023-ban adják át.

A WING 2022-ben is számos akvizíciót, értékesítést és fejlesztést tudhat maga mögött: év elején megvásárolta a repülőtér melletti Airport City Logisztikai Parkot, ahol az év folyamán egy új csarnoképületet is átadott, felújította és átadta a korábban EuroCenter Óbuda néven ismert GOBUDA Mall bevásárlóközpontot, legújabb, saját fejlesztésű ipari parkjában a nyár folyamán két új, összesen közel húszezer négyzetméteres, A1 és B1 csarnoképületet is átadott. Megvásárolt két belvárosi, történelmi múltú irodaépületet és folytatta a Liberty iroda-hotel vegyes funkciós fejlesztését, amely így nyárra elérte a szerkezetkész állapotot. Ezen felül a cégcsoport sikeresen értékesítette a Family Center bevásárlóközpontot és a Máriássy Ház irodakomplexumot, amely a vállalat székhelyeként is működik.

A cég LIVING márkanév alatt a lakásfejlesztések terén is aktív. Idén átadta a XIII. kerületi Ferdinánd negyedben található Park West projekt első ütemét és a már épülő második mellett elkezdte a harmadik ütem építési munkáit is. Elindította a szintén XIII. kerületi Kassák Projekt befejező fázisát, a Terrace-t és első budai fejlesztését, a Dunától pár perc sétára található III. kerületi Római Parkot.

2022-ben a WING először adta ki ESG jelentését, melyben a 2021-es év környezetvédelmi, szociális és vállalatirányítási területeken megfogalmazott törekvéseit, céljait, megtett intézkedéseit és eddig elért eredményeit mutatja be kollégáinak, partnereinek és vevőinek.

A WING Magyarország mára az egyik legnagyobb hazai magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő és -befektető vállalkozásává nőtte ki magát, amely minden ingatlanszegmensben tevékeny. Emellett a lengyel Echo Investment többségi tulajdonrészének megvásárlásával Lengyelország piacvezető lakóingatlan-fejlesztőjévé, egyúttal jelentős régiós szereplővé is vált.

Noah M. Steinberg a Princeton Egyetemen (Woodrow Wilson School of Public and International Affairs, Princeton University (BA)) és a Bécsi Diplomácia Akadémián végzett (MA). Beszél angolul, magyarul, franciául, németül és spanyolul.

Előadónk volt az alábbi konferenciákon
  • Property Investment Forum 2023
  • Property Investment Forum 2022
  • Portfolio Property X 2022
  • 2022 Property Investment Outlook - FREE ONLINE EVENT
  • CEE Property Forum 2021 - Vienna, Austria

TOP 2 retail tanácsadó 2022