A nyugdíj intézkedésekről is beszélt a miniszterelnök
A miniszterelnök később arról beszélt, hogy a 14. havi nyugdíj első heti részletének kifizetéséről és a nyugdíjkiegészítés utalásáról szóló döntések hosszú távú pénzügyi kötelezettséget jelentenek, ezért ezek mérlegelésekor mindig több szempontot kell figyelembe venni. Úgy fogalmazott, hogy
minden ilyen lépés – legyen szó a nyugdíjrendszer bővítéséről vagy családtámogatási elemekről – csak akkor vállalható, ha stabil pénzügyi és gazdasági alapja van, és a kormány számításai szerint ezek a feltételek teljesülnek.
A kormányfő szerint az ilyen döntésekhez szükség van egy hosszabb távú gazdasági előrelátásra is: nemcsak az számít, hogy egy adott intézkedés az adott évben finanszírozható-e, hanem az is, hogy fenntartható marad-e a következő években. A miniszterelnök azt mondta, ez egy nyílt végű szakmai vita, amelyben különböző álláspontok léteznek arról, hogy milyen irányba érdemes fejleszteni a nyugdíj- és támogatási rendszereket.
Küszöbön a háború: békéért könyörög Putyin barátja - Egyetlen szó és indul Amerika támadása
Ez most már tényleg nagyon súlyosnak tűnik.
Ez a város lett a világ vagyonosainak kedvence, átvette New York helyét
Dubaj a Savills legfrissebb Global Cities Indexe szerint megelőzte New Yorkot.
Merész húzás a BlackRocktól, hatalmas adatbirodalom jöhet létre
Európai céggel működik együtt a magántőke-óriás.
Profi befektetők, élőben, 2026 legnagyobb sztorijairól - Signature előfizetőinknek ez a rendezvény díjmentes!
Kiderül, hogyan lehet meggazdagodni a mesterséges intelligencia korában.
Óriási mérföldkövet ért el Jeff Bezos űrrakétája: egyértelmű kihívót kapott a SpaceX
Videón a technikai bravúr.
Kiadta az utasítást Donald Trump kormányzata: a túlsúlyos embereket mostantól nem engedhetik be Amerikába
És a krónikus betegség is kizáró tényező lehet.
Megjelent a kormánydöntés: ezekben a városokban lesz a rozsdaövezetből lakásprojekt
Szentgotthárdon és Monoron kezdődhetnek új lakásépítési projektek.
Annyira súlyos támadás érte Oroszországot, hogy vészhelyzeti állapotot kellett hirdetni
Ez volt a háború egyik legsúlyosabb dróntámadása Oroszország ellen.
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

