Nem került semmibe a szankciós mentesség
A miniszterelnök a beszélgetés folytatásában arról beszélt, hogy szerinte a szankciómentesség gyakorlati hatása egyértelmű: amíg ő vezeti a kormányt és Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, addig az energia- és üzemanyagárak nem emelkednek meg drasztikusan. Úgy fogalmazott, hogy ha ez a helyzet nem így alakulna, akkor november végétől minden magyar család körülbelül a korábbi rezsiszámla háromszorosát fizetné, és szerinte a benzin literenkénti ára akár az 1000 forintos szintet is elérné. Azt mondta, ez az állapot jelentené azt a „karácsonyi ajándékot”, amelyet szerinte minden magyar megkapna, ha nem sikerült volna a megállapodás. Úgy értékelte, hogy az országot sikerült megmenteni ettől az áremelkedéstől, és ebben szerinte nincs valódi vita, mert minden magyar jól járt vele.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentésből fakadó előnyök minden állampolgárra vonatkoznak, pártállástól függetlenül. Felidézte, hogy 2022-ben is igyekezett közérthetően fogalmazni, amikor azt mondta: aki nem a kormánypártokra szavaz, az is profitál az intézkedésekből. Azt állította, hogy ez nem olyan ügy, ahol a fideszesek alacsony, a kormánykritikus választók pedig magasabb benzinárat fizetnének, mivel a kedvezmények mindenkit egyformán érintenek. Példaként azt mondta, hogy ez kifejezetten olyan terület, ahol szerinte nincs helye pártpolitikai vitának, mert az intézkedések összességében minden magyar állampolgárnak előnyösek.
A műsorvezető felvetette azt a kritikát, miszerint a szankciómentességért valójában mégis fizetnie kell Magyarországnak, például hadiipari, atomenergia-ipari vagy LNG-beszerzések formájában. A kérdés úgy szólt, hogy ezek a vásárlások a megállapodás „árai”-e, vagy a magyar fél ezekre amúgy is rászorult volna piaci vagy stratégiai okokból.
Orbán Viktor erre úgy reagált, hogy
a mentességért nem fizettünk egy fillért sem, és szerinte az Egyesült Államok nem ilyen módon működik: a megállapodást nem kötik rejtett feltételekhez. A válaszában arra utalt, hogy a felsorolt beszerzések szerinte nem a megállapodás árát jelentik, hanem különálló, önmagukban is indokolt ügyeket.
Küszöbön a háború: békéért könyörög Putyin barátja - Egyetlen szó és indul Amerika támadása
Ez most már tényleg nagyon súlyosnak tűnik.
Ez a város lett a világ vagyonosainak kedvence, átvette New York helyét
Dubaj a Savills legfrissebb Global Cities Indexe szerint megelőzte New Yorkot.
Merész húzás a BlackRocktól, hatalmas adatbirodalom jöhet létre
Európai céggel működik együtt a magántőke-óriás.
Profi befektetők, élőben, 2026 legnagyobb sztorijairól - Signature előfizetőinknek ez a rendezvény díjmentes!
Kiderül, hogyan lehet meggazdagodni a mesterséges intelligencia korában.
Óriási mérföldkövet ért el Jeff Bezos űrrakétája: egyértelmű kihívót kapott a SpaceX
Videón a technikai bravúr.
Kiadta az utasítást Donald Trump kormányzata: a túlsúlyos embereket mostantól nem engedhetik be Amerikába
És a krónikus betegség is kizáró tényező lehet.
Megjelent a kormánydöntés: ezekben a városokban lesz a rozsdaövezetből lakásprojekt
Szentgotthárdon és Monoron kezdődhetnek új lakásépítési projektek.
Annyira súlyos támadás érte Oroszországot, hogy vészhelyzeti állapotot kellett hirdetni
Ez volt a háború egyik legsúlyosabb dróntámadása Oroszország ellen.
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.

