Rég nem látott mélypontra gyengült a forint, több veszély is leselkedik rá
A forint viszonylag jelentős kilengésekkel indította a szerdai napot, így az euróval szemben a 369 szint közeléből mintegy 0,7 egységet erősödött majd gyorsan visszagyengült a magyar deviza.
Reggel 7 órakor egy dollárért 318,6 forintot kellett adni, szemben az előző napi 317,8 forint körüli szinttel. Itt a hirtelen erősödésnek köszönhetően éppen benézett 318 alá a magyar fizetőeszköz, de jelenleg már ismét 319 felé közelít a kurzus.
A nemzetközi devizapiacon az amerikai fizetőeszköz kéthetes csúcsa közelében járt, amit a Reuters szerint a közel-keleti harcok kiújulása, a menedékeszközök iránti kereslet és az amerikai állampapírhozamok emelkedése támogatott.
A tízéves amerikai hozam 4,81 százalék közelébe, 2023 novembere óta nem látott szintre emelkedett, a piac pedig már 68 százalékos valószínűséget tulajdonított egy szeptemberi Fed-kamatemelésnek. Az euró 1,158 dollár közelébe gyengült.
A forint szempontjából a dollár és a hozamok erősödése általában kedvezőtlen, mert csökkenti a magasabb kockázatú, feltörekvő piaci eszközök vonzerejét. További kockázatot jelent az olaj drágulása: a Brent hordónkénti ára 95 dollár fölé emelkedett, ami egy energiaimportőr ország esetében ronthatja a külső egyensúlyi és inflációs kilátásokat. A nap folyamán ezért elsősorban a közel-keleti hírek, az amerikai hozamok és a dollár mozgása adhat irányt a magyar devizának.
A piac közben kiemelten figyeli a jent is, amely továbbra is a dolláronkénti 160-as szint közelében mozog. A japán jegybank vezetői egyre határozottabban jeleznek újabb kamatemelést, a szeptemberi szigorítás esélyét pedig tovább növelte, hogy az Egyesült Államok is fellépést sürgetett a jen túlzott gyengülésével szemben. A japán kétéves kötvényhozam 1995 óta nem látott szintre emelkedett.
A jen hirtelen erősödése közvetve a forintot is megüthetné, mert a japán devizából finanszírozott, magasabb hozamú eszközöket kereső carry trade pozíciók leépítését válthatná ki. Ilyen helyzetben a befektetők a régiós devizákból is gyorsan kivonhatnak tőkét. A jen tartós gyengesége ezzel szemben életben tarthatja ezeket az ügyleteket, ám a jelenlegi kockázatkerülő környezetben a dollár erősödése és az olajár-emelkedés egyelőre erősebb, forintgyengítő hatást fejthet ki.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Megtorpant a felzárkózás: visszaesett a felnőttkori tanulásban részt vevők aránya Magyarországon
Az európai trenddel ellentétben nálunk tavaly kevesebb felnőtt vett részt valamilyen képzésben.
Gigantikus beruházások rajzolják át Magyarországot: óriási építkezési hullám a vidéki nagyvárosokban
Optimistán készülnek a müncheni Expo Realra az ingatlanfejlesztők, a városvezetők és az állami cégek.
Mindent elismert a Pentagon: igaz, hogy hatalmas pofon volt Amerikának az iráni háború
Veszteségek, lőszerhiány és sok más probléma is adódott.
Megsértették a NATO légterét - Tüzet nyitottak a szövetséges vadászgépek
Egyelőre még sok részlet ismeretlen.
Vereséget szenvedett Donald Trump elnök hatalmas választási terve
Lépett a legfelsőbb bíróság.
Surányi György az inflációs célról: Jó lenne higgadtan, nem elhamarkodva dönteni
A Portfolio írására reagál a közgazdász.
Röviden közölte Magyar Péter, mire számíthat Mészáros Lőrinc az új kormánytól
A vállalkozó együttműködést szeretne, a kormány álláspontja világos.
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Mi az a pótfedezet? Milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy lakáshitelnél?
Az ingatlanfedezet mellett igényelhető jelzáloghiteleknél a jövedelem mellett a fedezetül felajánlott ingatlan értéke is döntően befolyásolja az igényelhető összeg nagyságát. Ha kevés az
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.


