Előfizetői tartalom

Felejthető napon van túl Amerika

Portfolio
Az eurózóna adósságválságával, illetve az Észak- és Dél-Korea közötti katonai konfliktus növekvő kockázatával kapcsolatos óvatosság miatt negatív hangulat uralta a kereskedést az európai piacokon pénteken, bár nagy ijedtségről nem volt szó, hiszen a DAX alig több 0,5%-ot veszített értékéből. A kockázati étvágy csökkenése az amerikai piacokon is éreztette hatását, a tengerentúli indexek is csökkenést produkáltak a meglehetősen rövid kereskedési napon. Az amerikai határidős indexek jelenleg nagyjából fél százalékos emelkedést mutatnak. Vegyesen zárták a mai napot a vezető távol-keleti piacok, melyek közül a japán Nikkei 0,9, az ausztrál S&P ASX 200 0,4%-kal került feljebb, míg a dél-koreai Kospi és a kínai Shanghai Composite 0,3%-ot veszített az értékéből.

Csökkenéssel fejezték be a napot az amerikai piacok, a Dow 0,8, az S&P 0,7, a Nasdaq pedig 0,3%-kal került lejjebb. sok minden nem történt a rövid kereskedés alatt, az indexek a nyitóérrtékekhez képest alig mozdultak, forgalom szinte alig volt. A befektetők elsősorban a eheti, valamint a hétvégi eseményekre fókuszálnak, vasárnap ugyanis bejelentésre került az Írországnak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés