Az RnD Strategy Kft. közösen a Kantar - Hoffman nemzetközi piackutató céggel az elmúlt 20 év legátfogóbb innovációs kutatását végezte el 2022 júliusában. A kutatás a soft kvóta régióra és fő nemzetgazdasági ágazatokra vonatkozva zajlott; ezek a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatás.
A kutatás célja az volt, hogy felmérje az 50 - 250 fő közötti cégek jelenlegi és korábbi gazdasági helyzetét, megismerje és megértse innovációs szokásait és gyakorlatát.
A piackutatás egyértelműen megmutatta, hogy bár a cégvezetők világosan látják, hogy azok a cégek, akik folyamatosan foglalkoznak megújulással és innovációval, képesek bevonzani az új, tehetséges munkaerőt, motiválni és megtartani meglévő szakembereiket, csökkenteni a fluktuációt, gyorsabbá és költséghatékonyabbá tenni reakcióidejüket a piaci változásokkal szemben, és ezáltal meg tudják alapozni pénzügyi stabilitásukat és növelni tudják hatékonyságukat - vagyis az innováció segítségével hatalmas piaci előnyhöz juttathatnák vállalkozásukat -, mégsem tesznek semmit a folyamatos megújulás érdekében.
Minden induló vállalkozás innovációval kezdődik. Mindenki, aki céget alapít, azt gondolja valamit jobban fog tudni, mint a versenytársai. Ám a kezdeti megújulási szándék nem feltétlen marad fenn az évek múlásával és akkor a vállalkozásoknak szembe kell nézniük a munkaerő fluktuációjával és motiválatlanságának problémakörével. Ez indikálja a megfelelő szakértelem hiányát, ami viszont előbb-utóbb a szolgáltatások vagy termékek színvonalának romlásához, és ezáltal a pénzügyi stabilitás elvesztéséhez vezet.
A gazdasági helyzet tekintetében a válaszadók pozitívan vélekedtek a vállalatuk elmúlt egy évéről, ezzel ellentétben a jelenlegi évet tekintve több mint egy harmaduk érezte úgy, hogy rosszabb helyzetben van. A következő másfél évről pedig kifejezetten pesszimistán nyilatkoztak a vállalatvezetők, a válaszadók több mint fele inkább negatív projekciót vetít előre vállalata életében.
A vállalkozások szubjektív önreflexiójára és versenytársi helyzetére vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy a vállalati vezetők számára a sikeresség legfontosabb fokmérője - a cég pénzügyi mutatói után közvetlenül - a vállalaton belül zajló fejlesztések és innovációk megléte (60%). Ugyanakkor alig 51% foglalkozik folyamatosan a megújulással, alkalmazott innovációval.
A korábban megvalósult innovációs projekteket megvizsgálva kiderült, hogy a vállalatok többségében technológiai jellegű innovációkat végeztek, melyeket 36%-a saját forrásból, 7%-a pályázati forrásból, 42%-a pedig vegyes forrásból finanszírozott.
Az elakadt vagy befejezetlen innovációs folyamatok vizsgálatakor az derült ki, hogy az elakadás okának elsődlegesen a forráshiányt nevezték meg a válaszadók (77%), de emellett kiemelt tényező volt a szükséges szakértelem hiánya (42%), illetve harmadik helyen a munkavállalói motiválás probléma köre végzett (28%).
Az RnD Strategy és a Kantar Hoffman piackutatásából világosan látható, hogy bár a vállalatok sikerességüket még mindig leginkább pénzügyi mutatókkal mérik, de ennek egyre fontosabb részévé válik az innováció is. "Azok a cégek, akik eredményesen működnek az innovációra soha nem egyedi projektként tekintenek, hanem szemléletmódként építik be a vállalat életébe, és folyamatosan gyakorolják azt. Esetükben az eredményorientált működés egyet jelenet az innovációs szemléletmóddal, ami minden esetben a vállalkozás pénzügyi mutatóinak javítására irányul.
Vagyis kijelenthető, hogy a pénzügyi mutatók már önmagukban nem jelentenek kizárólagos siker tényezőt, továbbá, hogy az innováció mentén szakad ketté a hazai vállalati szektor." - nyilatkozta Dobos Vivien, az RnD Strategy Kft. ügyvezetője
Az RnD Strategy Kft. 2022-ben kibővítette management boardját és fókuszt váltott, az oktatási szféra mellett nyitott a kis-és középvállalkozások irányába, célul kitűzve, hogy intézményesítse az innovációt a szektorban. Támogatva ezzel a vállalkozásokat, hogy az egyre gyorsabban változó makró- és mikró ökonómiai környezetben is stabil piaci- és pénzügyi helyzetüket megtalálva működhessenek.
A kutatásról és az „intézményesített” innovációról bővebb információ az RnD Strategy weboldalán található: https://sciencer.me/

(x)
Komoly emelkedés várható: a Nomura elemzői szerint ez a részvényindex lehet a következő nagy nyertes
Sok izgalmas lehetőség van.
Újabb hét ingatlanberuházást nyilvánít kiemeltté a kormány az Otthon Start miatt
Budaörs, Debrecen és további budapesti kerületek a kiemelt beruházások helyszínei között.
Óriási beruházás indul Lengyelországban - nagy rohamot várnak a német szélerőműpiacon
Megduplázzák a kapacitást.
Új tulajdonostársakat kaphat az Erste a friss leánybankjában
A Santander újabb részvénycsomagtól válik meg a társaságban.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

