Százezreket jelenthet egyetlen tudatos döntés (x)
Prémium

Százezreket jelenthet egyetlen tudatos döntés (x)

PR cikk
Vállalkozóként sokat spórolhatunk tudatos szoftverhasználattal!

Az év első felében eddig is a tervezés állt a vállalkozói fókuszban, a korábbinál nagyobb kihívást tartogató időszak miatt azonban érdemes még tudatosabban kezelni a költségvetést. A mindennapokban aprónak tűnő kiadások év végére akár százezreket is jelenthetnek. Egy jól megválasztott szoftverrel azonban nemcsak spórolni lehet, de az üzleti folyamatok is hatékonyabbá válnak és a bevételnövelést is támogathatja.

A technológia fejlődésével egyre több szoftver és digitális szolgáltatás könnyíti meg a mindennapos munkavégzést. A kezdetben csak néhány ezer forintos kiadások azonban a nap végén összeadódnak és évente akár több százezer forintra is rúghat az összesített szoftverhasználati díj. Érdemes ezért évről évre felülvizsgálni az ilyen jellegű kiadásokat, a már szükségtelen előfizetéseket lemondani, a folyamatosan használt havi csomagokat pedig évesre váltani. Ezzel akár az éves díj 10-20%-a is megspórolható.

A rendszeresen használt szoftverek, pl. a számlázó program, dokumentumkezelő rendszer vagy céginformációs szolgáltatás esetén is megéri nyitott szemmel járni, hiszen folyamatosan érkeznek új szolgáltatók, újító funkcionalitással és akár nagyságrendekkel kedvezőbb árazással. Ilyen a Billingo One is, ami a fenti szolgáltatásokat egyetlen szoftverben egyesíti, méghozzá ár-érték arányban kiemelkedően kedvező áron.

Több okból is érdemes a különböző szolgáltatásokat egyetlen eszközből menedzselni. Óriási előny többek között, hogy csak egy rendszert kell megismerni, rendszeres platformváltások helyett mindössze egyetlen felületre kell belépni, a több, különböző előfizetés helyett pedig csupán egyet kell fizetni.

Az egy rendszerben koncentrálódó adatoknak és információknak köszönhetően ugyanakkor nő az üzleti folyamatok hatékonysága, a közös adatbázis miatt pedig egyre több, eddig manuálisan végzett feladat automatizálható. Így jobban kihasználható a humánerőforrás, a több órányi felszabaduló munkaidő pedig bevételteremtő tevékenységekbe is forgatható. A Billingo One-nal nemcsak a kiadásokat csökkentjük, de közvetetten a bevételek is nőhetnek” - mondta Besztró Szabolcs, a Billingo Operatív és Stratégiai Igazgatója.

Besztro-Szabolcs-Billingo
Besztró Szabolcs, a Billingo Operatív és Stratégiai Igazgatója

Bevételnövelés kockázatcsökkentéssel

Sok vállalkozás kerülhet nehéz helyzetbe a következő időszakban, a hatások pedig pillanatok alatt továbbgyűrűzhetnek. Érdemes ezért az értékesítési és ügyviteli folyamatokat is a megváltozott körülményekhez hangolni.

Érezhetően növelni tudja az értékesítő munkatársak hatékonyságát, ha ki tudják szűrni azokat a megkereséseket, amelyekkel valóban érdemes foglalkozni. A céginformációs adatokból például pillanatok alatt kiderül, ha nincs összhangban az árajánlat nagysága a vállalkozás bevételeivel, de árulkodó lehet a NAV adótartozás is vagy éppen a folyamatosan csökkenő létszám. A mindennapokban elképzelhetetlen, hogy naponta vagy hetente monitorozza egy kolléga a partnereket, viszont ez a feladat is könnyen automatizálható. Ha pedig azonnal értesítést kapunk az üzleti kockázatról, az a vállalkozás jövőjét is megmentheti” - magyarázta a stratégiai igazgató.

2023-ban óvatosabban terveznek a vállalkozások fejlesztések és beruházások terén is, ennek ellenére érdemes figyelemmel kísérni a pályázati lehetőségeket! A céges kiírások mellett várhatóan idén is indulnak majd lakossági tenderek, amelyek akár új vállalkozási ötleteket is adhatnak, akár a tevékenységi kör bővítéséhez vagy a termékfejlesztéshez.

A Billingo One-nal a számlázás, a kiadás- és dokumentumkezelés, a céginformációs szolgáltatás, az automatizált partnerfigyelés és a készletkezelés is egyetlen rendszerrel megoldható, ami még a pályázatfigyelést és havi 1 óra pályázati tanácsadást is tartalmaz. Így a korábbi költség máris befektetéssé alakul, ami akár az első hónapban megtérülhet” - egészítette ki Besztró.

A Billingo a szoftverváltást is támogatja. A korábban használt rendszerből a partner-, termék- és számlaadatok is automatikusan szinkronizálhatók, így az akár hetekig tartó bevezetés helyett néhány óra alatt megtörténhet az átállás, és már aznap egyetlen, átlátható rendszerből menedzselhető tovább a vállalkozás.

(x)

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01