Önálló tantárgyként oktatják a mentális egészség megőrzésének technikáit és tudományos hátterét az őszi szemeszterben a Semmelweis Egyetem hallgatóit – a jövő egészségügyi szakembereit – a Reziliencia Akadémián. A hazai orvosképzésben ma még hiánypótlónak számító, választható kurzus a Semmelweis Egyetem és a darmstadti központú Merck- együttműködésében valósul meg.
Egyre több kutatási eredmény támasztja alá, hogy a lelki egészség fenntartása közvetlenül hozzájárul a társadalmi jóléthez, a különböző szervezetek eredményes működéséhez, az egyes emberek szintjén pedig a sikeres tanuláshoz és munkavégzéshez, ezáltal pedig a közösségek fejlődéséhez is. A társadalmak jövőbeni működőképessége nagymértékben függ a fiatalok mentális jóllététől.
Konfliktuskezelés, érzelemszabályozás, stresszkezelés; mikor kérhetek és mikor mondhatok nemet; hosszú távú reziliencia, csapatmunka, agressziókezelés – ezekből a modulokból épül fel az őszi egyetemi félév tanagyaga a Reziliencia Akadémián. A hiánypótló, Magyarországon egyedülálló képzés indítását az egyetem és a Merck idén tavasszal jelentette be, a szemeszter kezdetén pedig el is startolt a kurzus, amely a stressznek különösen kitett szakma képviselőinek segít: a fiatal orvosok tudástárát bővíti. Az úttörő kezdeményezés révén a legfrissebb kutatási eredményekhez és könnyen elsajátítható, illetve továbbadható technikákhoz férnek hozzá a hallgatók, a programhoz tartozó nyílt, online eszköztár pedig bárki számára elérhető.
A XXI. században a gyors és nagy tömegű információáramlás miatt különösen fontossá válik a stresszhelyzetek kezelése az emberek életében. Az egyetemen is különösen nagy stressz alatt vagyunk, és ez erősen emeli a szorongás szintünket”
– mondja Szita Gergely, a Semmelweis Egyetem ötödéves medikus hallgatója.
Nagyon vártam a Resiliencia Akadémia indulását, mert hasznos pszichológiai skilleket tanulunk. Nem csak a stresszkezelési technikákat sajátítjuk el, hanem ezeknek az oktatását is, amelyek bármelyik orvoshivatást választó hallgatónak hasznosak. Mivel engem a gyermek pszichiátria érdekel, ezért különösen fontosnak éreztem, hogy részt vegyek ezen a kurzuson."
– tette hozzá a fiatal szakember a Reziliencia Akadémia kurzusának szünetében.
Az akadémia által közvetített tudás valós társadalmi igényeket elégít ki. A FutURe program részeként a Merck átfogó felmérést végzett a Z generáció és a millenial generációk körében – a válaszok tanúsága szerint a fiatal európaiak 88 százalékának a mentális egészség megőrzése jelenti a legfontosabb prioritást. A kutatásból leszűrt tanulságok alapján a Merck együttműködésre lépett az orvosképzésben európai szinten is magasan jegyzett Semmelweis Egyetemmel, hogy hangsúlyosabbá tegye a mentális jóllét megőrzésének fontosságát az egészségügyi dolgozók oktatásában és a közbeszédben is, valamint, hogy szervezett formában, a tanterv részeként terjessze a tanulható technikákat. A Merck által 15 országban elvégzett felmérés ugyanis világosan megmutatta, hogy a fiatalok — és közülük is kiemelkedő arányban a Z generáció tagjai — elsősorban az egészségügyben dolgozó szakemberektől szerzik be a mentális egészséggel kapcsolatos információkat. Ezért a cél, hogy a jövőbeli egészségügyi szakembereket oktassák a saját mentális egészségük megerősítésére szolgáló technikákról, lehetővé téve számukra, hogy a jövőben hatékonyan támogassák pácienseiket is a lelki egészség fenntartásában, illetve visszaszerzésében.
A Semmelweis Egyetem Reziliencia Akadémiája arra fókuszál, hogy hatékony segítséget nyújtson az egészségügyi képzések résztvevőinek a mentális ellenállóképesség megerősítésében és a mentális zavarok megelőzéséhez szükséges készségek elsajátításában. Az orvostanhallgatók közvetítésével, illetve az akadémia online felületén keresztül minden fiatal hozzáférhet ehhez a tudáshoz, ugyanakkor az ismeretanyag átadásának tapasztalataival, valamint a legújabb tudományos eredmények integrálásával az egyetem magatartástudományi intézete hiánypótló és fontos munkát végez.
-Elkötelezetten támogatjuk a hallgatóinkat és a jövő egészségügyi szakembereit lelki egészségük megőrzésében. Kettős célt kívánunk elérni a Reziliencia Akadémia elindításával: egyrészt a magyar egészségügy szakember-utánpótlását adó fiataloknak segítünk megküzdeni a rájuk váró mentális kihívásokkal, másrészt rajtuk keresztül támogathatjuk az érintett generációk tagjait ugyanebben. Mert azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok mentális jólléte mára meghatározó nemzedéki kérdéssé vált – hangsúlyozta dr. Purebl György egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, a program szakmai vezetője.
A fiatalok a jövőbeli partnereink, orvosaink és döntéshozóink. A Future Program egy európai Merck-kezdeményezés, amelynek célja, hogy a Merck megismerje az európai fiatalok prioritásait. A jövő barométerei azt mutatják, hogy a fiatal európaiak 88 százaléka, beleértve a magyarokat is, az érzelmi jóllétet tartja a legfontosabb prioritásnak. A Semmelweis Egyetemmel együttműködésben indított Reziliencia Akadémia a jövő egészségügyi szakembereinek segít megteremteni a mentális ellenállóképességeket, ők a jövő betegellátásának sarokkövei lesznek"
– mondta Selen Zeydanli Bisson a Darmstadti Merck magyarországi igazgatója.
Célom, hogy a jövőbeni pácienseinkkel jobb együttműködést alakítsunk ki, ezáltal javulnak az esélyek a betegek gyógyulására. A páciensek sokkal jobban meg fognak bennünk, orvosokban bízni. De nem csak orvosként, magánemberként is nagyon fontosnak tartom, hogy a betegeimmel mindig emberségesen tudjak bánni, a kommunikációmmal azt sugalljam majd, hogy jó kezekben vannak, és bízhatnak bennem, számíthatnak rám.”
– mesélt motivációiról Kocsis Luca harmadéves orvostanhallgató.
A Reziliencia Akadémia fő üzenete, hogy a mentális egészség tanulható - a sok praktikummal kiegészített modulok immár online is elérhetőek a https://semmelweis.hu/reziliencia-akademia címen.
(x)
Képek forrása: Semmelweis Egyetem - Barta Bálint
Évekig húzódó per után végre döntés született: komoly bírságot varrt az EU az Intel nyakába
Bár csökkentették a büntetés összegét.
Áttörés a rákkezelésben: az egyik legagresszívebb daganatos betegség ellen találtak hatásos fegyvert
Maradéktalanul eltűntek a rákos sejtek a kísérleti terápiánál.
Döntött az országgyűlés, végleg eldőlt a 14. havi nyugdíj sorsa
Máris a zsebükben érezhetik a juttatást a nyugdíjasok.
Addig feszítette a húrt a keleti nagyhatalom, hogy kénytelen volt Amerika is lépni
Megtörték a csendet.
Csődbe ment az ország, most újra az IMF kezében van a sorsuk
A természeti csapások is csak tetézik a bajba jutott ország problémáit.
Kiderült, melyik online bevásárló platform a legfenntarthatóbb a digitális karbonlábnyom szerint
Te melyikről szoktál rendelni?
Tőzsdére menne az USA-ban a világ egyik legnagyobb chipgyártója
Így próbálnák növelni a részvények értékeltségét.
Benyújtották a törvényjavaslatot: kiléptetnék Amerikát a NATO-ból – „Semmi szükség erre a hidegháborús maradványra”
"A NATO a Szovjetunió ellen jött létre - 30 éve nincs Szovjetunió."
A Labubuk jósolhatják meg a következő válságot?
A Labubuk iránti növekvő érdeklődést több szakértő a gazdasági bizonytalanság jelzőjeként értelmezi, mivel ilyenkor a háztartások a nagy kiadások helyett olcsóbb, de érzelmileg értékes
Támogatás jöhet napelemes tárolókra hamarosan
Vissza nem térítendő támogatás indul hamarosan, melyből a háztartások a napelemekhez kapcsolódó tárolót telepíthetnek. A programra szánt keretösszeg 100 milliárd forint, egy igénylő 2,5 m
A dollárválság mítosza: miért nem rendült meg a dollár iránti bizalom?
A 2025 első félévében látványosan gyengülő dollár valóban a globális bizalom megrendülését jelzi, vagy inkább átmeneti piaci folyamatok eredménye? A gyengülő árfolyam, úgy tűnik, nem.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Az AI-láz árnyoldala: kilőttek a technológiai cégek CDS-felárai
Az elmúlt hónapokban látványos és szokatlan mozgások jelentek meg a hitelkockázati piacokon: több nagy technológiai és különösen AI-érintett vállalat CDS-felára hirtelen, rövid idő alatt
Hajtunk a bónuszért
Rendhagyó adásunkban Radnai Károllyal rakjuk rendbe az adózást, meg a filmipart. Előtte meg ketten a kommentelőket. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Hajtun
Viszlát T1041, üdv 08E - Új korszak a jogviszony-bejelentésben
2026. január 1-jével egy jelentős változás lép életbe a foglalkoztatói adminisztrációban: a jól ismert T1041-es jogviszony bejelentő nyomtatvány átadja helyét a 08E adatlapnak. A bejelentő
"A piac alulbecsli az inflációs tényezőket"
A mai, mindent átszövő globális kereskedelmi feszültségek és a deglobalizálódás jelei nemcsak a nagy világpiacokat rengetik meg – figyelmeztet Tuli Péter. A HOLD Alapkezelő intézményi.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiszerethetnek a magyarok a Revolutból, csúnya pofon érkezett
A falvakat nem szórja tele ATM-ekkel a litván neobank.
A legrosszabbkor drágul az útdíj: vajon ki fogja ezt a végén megfizetni?
Sikerül majd átterelni a nehézgépjárműveket?
Belvárosi Airbnb-háború: kinél van az igazság?
A tulajdonosok egy utolsó reménysugárban bíznak.

