Március 21-én egy napra a budapesti Corinthia Budapest a magyar bor egyik legfontosabb találkozóhelyévé válik: itt rendezik meg a Winelovers Grand sétálókóstolót, ahol közel 150 borászat és több mint 800 bor várja a látogatókat. A rendezvény az egyik legnagyobb hazai borkóstoló, amely a borrajongókat és a szakma képviselőit is megszólítja.
A program különlegessége, hogy a vendégek személyesen találkozhatnak a borászokkal, miközben felfedezhetik a magyar borvidékek új és ikonikus tételeit. A sétálókóstoló formátum lehetőséget ad arra, hogy a látogatók saját tempójukban járják végig a standokat, és közvetlenül a termelőktől halljanak a borok történetéről.

Amiért érdemes ott lenni
A nap során több tematikus program is segít mélyebben megismerni a bor világát. A rövid, közérthető előadásokból álló Pop-up School sorozatban szó lesz a natúr borokról, a klímaváltozás borászatra gyakorolt hatásairól, valamint a pinot noir sokszínű stílusairól. Az interaktív élmények kedvelőit a Borkollégium programjai várják: illatfelismerő játékok és szakmai bemutatók segítenek közelebb kerülni a borkóstolás világához.
A rendezvény egyik újdonsága a Vakteszt Terem, ahol vakkóstolókon próbálhatják ki tudásukat a résztvevők – például azt, mennyire könnyű felismerni egy sauvignon blanc származási helyét.
A Winelovers Grand nemzetközi kitekintést is kínál. A Bor és Más szervezésében létrejövő különteremben több mint száz külföldi tétel lesz kóstolható a világ meghatározó borvidékeiről, köztük Champagne, Burgundy és a Rhône Valley borai. A limitált mennyiségben elérhető tételek révén a látogatók egyetlen nap alatt tehetnek nemzetközi borutazást.
Az exkluzív élményre vágyók számára a VIP-belépő külön teret nyit: a Royal Lounge-ban prémium borok, nyugodtabb környezet és extra szolgáltatások teszik teljessé a kóstolást.
A szervezők a fiatal borkedvelőket is megszólítják. A NextGen program – a Magyar Bormarketing Ügynökség „Tiéd a mérték” kampányával együttműködésben – a 18–25 éves korosztály számára kínál kedvezményes részvételi lehetőséget, hogy megismerkedjenek a tudatos borfogyasztás kultúrájával.

Show és gasztroélmények
A Grand nem csupán sétálókóstoló: a 360 fokos szelfigép azonnal megosztható videókat készít, a tombolán pedig több mint 400 000 Ft értékű nyeremények várják a résztvevőket. A borok mellé a Breier Farm élménybirtok, a Sorriso Pizza, a John's Pub - Bar & Kitchen és Szabó Péter osztrigasommelier kínálata társul.
A Winelovers Grand így nemcsak nagyszabású borkóstoló, hanem találkozási pont mindazok számára, akik szeretnék jobban megismerni a magyar borászat sokszínűségét.
Időpont: 2026. március 21., szombat (12:00–21:00)
Helyszín: Corinthia Budapest
További információk és jegyvásárlás (utolsó helyek!): wineloversrendezvenyek.hu/grand
(x)
Friss elemzés: teljes átverésre építenek Oroszország rettegett fegyverei - Kiderült, mennyi igaz az eredeti orosz állításokból
Négy év alatt összegyűjtött adatokból dolgoztak.
Terrortámadás és túszdráma Kijevben: máris kiderült a moszkvai szál
Elszabadult a pokol az ukrán fővárosban.
Lekoppinthatja Ukrajna Oroszország rettegett Kinzsal rakétáját - Ez lehet az orosz légvédelem rémálma
Híres ukrán cég lehet a gyártó.
Itt a 2026-os választások végeredménye: az utolsó pillanatokban is születtek meglepetések
Tisza 141, Fidesz–KDNP 52, Mi Hazánk 6.
Áll a bál Magyarország szomszédjában: súlyos gyanúba keveredett a hazánkban is aktív fegyvergyártó
Egyre több a kérdéses elem a gyorsított beszerzésekben.
Megindult Irán támadása, ismét ropognak a fegyverek a kulcsfontosságú szorosban
Figyelmeztetés nélkül nyitottak tüzet.
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Változnak a nyugdíjak, de lesz esély érdemi rendszerszintű változásra?
A nyugdíjkérdés a feszített magyar költségvetés és az egyre indokoltabb korhatáremelés árnyékában az egyik legérzékenyebb politikai téma. Mit hozhat érdemben a Tisza-kormány programja a j
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Így lenne alacsony nyugdíjad!
A mai bejegyzést azért kezdtem, mert nagyon sokat beszélünk az alacsony nyugdíjakról, de arról keveset tudunk, hogy miért alakul így valakinek az ellátása. Rendszeresen feljön politikai kampán
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Új remény a devizahiteleseknek? Ezt hozhatja a TISZA-kormány a végrehajtások és banki perek világában
Évek óta várnak megoldásra a devizahitelesek A devizahiteles ügy Magyarország egyik legnagyobb társadalmi és jogi válsága volt, amelynek anyagi következményeit sok család még ma is
75 milliós bírság a LED-csereprogramban felmerülő adatvédelmi hiányosságokért
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból indított eljárásában (NAIH-19-18/2024) 75 millió forintos adatvédelmi bírságot szabott ki egy energetikai vállalkoz
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Nyár közepéig tarthat a türelem: utána jöhet az igazi energiasokk
Nem csak a kőolajra van hatással a konfliktus.

