Prémium

27. Budapest Boat Show a Hungexpo-n! (x)

Portfolio
Hosszú ideje már, hogy minden évben február elején hajókkal, hajósokkal telik meg a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, hiszen ekkor nyitja meg kapuit az ország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye. A Budapest Boat Show idén február 22. és 25. között várja az érdeklődőket.
A kiállítás minden alkalommal számos hajót, hajós látványosságot, és nem utolsó sorban érdekes programokat vonultat fel, így nem csak a hajósok számára érdekes, hanem azoknak is, akik megismerkednének ezzel a sporttal, hobbival, vagy egyszerűen csak egy kellemes napot szeretnének eltölteni a családjukkal.

27. Budapest Boat Show a Hungexpo-n!
Számos izgalmas és interaktív program várja a látogatókat a Programszigeten, mely ezúttal az F pavilonban kap helyet, illetve a Bemutató Medencében. Míg az előbbi kipróbálható szárazföldi vitorlás szimulátorral és demo vitorlással várja az érdeklődőket, addig a Bemutató Medence többek között olyan programoknak ad otthont, mint a próbavitorlázás a vízen, amely során az érdeklődők a 40nm2-es medencében álló hajóban próbálhatják ki magukat.

A kiállítás 2018-ban is több szakmai és nagyközönség programmal készül, melyek hagyományosan a GENERALI Kikötő Színpadon kapnak helyet. Itt olyan témákban zajlanak előadások, mint versenyzőink élménybeszámolói, a Kékszalag vagy a balatoni hajózás újdonságai.

27. Budapest Boat Show a Hungexpo-n!
A Budapest Boat Show 2018-ban újra felvonultatja szinte a teljes haza hajópalettát a vitorlásoktól kezdve a motoros és elektromos hajókig. A két pavilonban immár több éve több mint száz különböző hajó tekinthető meg, melyek között idén is megtalálhatók lesznek a legnagyobb márkák új hajói, mint a a Bavaria 40 éves évfordulójára készített limitált széria darabjai, a Hanse legújabb modelljei, vagy Hun-Yachts Kft. hazánkban először bemutatkozó 6 méteres motoros hajója. A kiállításon az innovációk is nagy hangsúlyt kapnak, köszönhetően a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatnak, mellyel a kiállítás évek óta támogatja a piac innovációinak bemutatását.

A hajók mellett minden, a hajózáshoz kapcsolódó felszerelés, kiegészítő vagy szolgáltatás megtalálható lesz a kiállításon. A belépőjegyet a sorban állás elkerülése érdekében itt, a kiállítás honlapján lehet megvásárolni.

A Budapest Boat Show fő támogatója a Generali Biztosító Zrt, stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és autós partnere az Audi.

(x)
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
illustration-01