Prémium

A globális gazdaság legégetőbb problémáira keresik a választ (x)

Portfolio
Az év egyik legizgalmasabb budapesti startup rendezvényén közel 200.000 eurót érő startup ötletek várják a befektetőket.
A globális gazdaságot és végső soron mindnyájunk életét érintő legfontosabb kérdésekre ad választ november 16-án az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) pályázatán résztvevő 40 legjobb közép- és dél-európai innovatív startup. Az évente megrendezésre kerülő nagyszabású esemény házigazdája ebben az évben Budapest. Az EIT startup versenyének több száz pályázata közül kiválasztott legjobbak kapnak most lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak és meginduljanak a világhír felé. Egészségügyi, élelmezésügyi és innovatív nyersanyagokat kutató-fejlesztő startupok mutatják be fejlesztéseiket nemzetközi befektetők, vállalati partnerek és az EIT szakemberei előtt.

A bemutatkozóra befektetőket, hazai startupokat és érdeklődő innovátorokat ugyanúgy várnak, mint az említett területeken működő, vagy azokhoz kapcsolódó, például IT cégek vezetőit és szakembereit, akik így találkozhatnak számukra is fontos innovatív fejlesztésekkel és kapcsolatokat alakíthatnak ki tehetséges, együttműködésre nyitott, jól képzett fiatalokkal.

A globális gazdaság legégetőbb problémáira keresik a választ
Ötleteket és már működő fejlesztéseket is bemutatnak

Az egyik teremben az innovatív ötletek számára kiírt versenyben az egészségügyre, az élelmezésre és a nyersanyag tudományokra koncentráló legígéretesebb csapatok ismertetik ötleteiket, terveiket.

A másik teremben 3 kategóriában zajlik a verseny: az EIT Health InnoStars Awards kategóriában a már prototípussal rendelkező, vagy piacra lépés előtt álló projektek versenyeznek, a European Health Catapult kategóriában a medtech, biotech és digitális egészségügy területén dolgozó startupok, spinoffok, valamint mikro- és kisvállalkozások prezentálnak, a HeadStart Funding kategóriában pedig az egészséges életmód, az aktív időskor és az egészségügyi ellátás javítására irányuló tevékenységet célzó, korai fázisban lévő kkv-k vesznek részt.


A globális gazdaság legégetőbb problémáira keresik a választ

Az InnoStars Awards döntőjében két magyar startup is jó esélyekkel indul. A Havlik testvérek által alapított DiabTrend csapat cukorbetegek számára készített olyan okos naplózó alkalmazást, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet és figyelmeztet annak veszélyes változásaira. A HepC elnevezésű projekt Dr. Bakács Tibor tudományos igazgató vezetésével olyan biológiai terápiás módszert dolgozott ki, mely stimulálja a szervezet immunrendszerét, megszünteti a patogén vírusok replikációját, majd az egészségre ártalmas anyag biztonságosan távozik a beteg szervezetéből.

A rendezvényen előadást tart, dr. Dékány Gyula, aki egy anyatej-molekula szintetizálására képes eljárás piaci jelentőségére építve sikeresen céget alapított, valamint a Talpa Solutions, képviselője, aki az EIT Raw Materials támogatásával mára sikeres, adattudományon alapuló bányászati megoldásokat kínáló startuppá nőtte ki magát. A verseny zsűrijében olyan illusztris vendégek találhatóak, mint Czirják László, az iEurope Capital alapítója és Giorgio Recine, a New Ideas 4.0 partnere.

Az esemény ingyenesen látogatható, előregisztráció szükséges. Bővebb információ a november 16-i programról és regisztráció itt található.


A globális gazdaság legégetőbb problémáira keresik a választ




(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01