Prémium

Egy kiadó szoba Budapesten mást jelent a PPP Zrt-nél (x)

Portfolio
Aki már keresett kiadó szobákat Budapesten, az tudja, hogy nem egy egyszerű folyamatnak néz elébe: az albérletekért folyó éles verseny és az egekbe szökő ingatlan árak olyan horrorisztikus helyzeteket is eredményezhetnek, ahol a bérlő még az albérlet megszerzése után is, egyik napról a másikra lakás nélkül maradhat.
Az ingatlanok áremelkedése miatt sajnos arra is van példa, hogy az albérlet tulajdonosa elfogad egy másik féltől származó vonzó árajánlatot, és eladja a már bérbe adott ingatlant. Magyarországon az ilyen problémák nem csak a jelenlegi piaci helyzetből fakadnak, hanem az albérlettörvény hiányosságából is: sem a bérlők, sem a tulajdonosok jogai nincsenek egyértelműen rögzítve hazánkban, így nem egyszer határozatlan időre köt szerződést a tulajdonos az albérlővel, ami közel sem jelenti azt a biztonságot és stabilitást, amit az ember (még egy ideiglenes otthontól is) elvárna.

A Professional Premium Property Zrt. pont az ilyen helyzetek megelőzésére (is) alakult meg.

Professional Premium Property Zrt: úttörő a hazai ingatlanpiacon

A PPP Zrt. 2017 október 9-én jött létre, de a fiatal cég annál inkább irigylésre méltó professzionális háttérrel rendelkezik, amelyet munkájának minden területén érvényesít, hogy minőségi, és legfőképp megbízható szolgáltatást nyújtson azoknak, akik kiadó lakásokat vagy szobákat keresnek Budapesten.

Tulajdonosa és vezérigazgatója Dr. Német Zoltán, aki közgazdasági és jogi tanulmányait követően különböző ügyvédi irodákban dolgozott a társasági, szabályozási, pénzügyi, és adójog területein, és 10 évvel ezelőtt megalapította saját ügyvédi irodáját is, a Német Zoltán Ügyvédi Irodát.

A Professional Premium Property Zrt-nél ezért is kap elsődleges szerepet a transzparencia, amelyet korrekt, részletezett, átlátható szerződési feltételekkel biztosít minden egyes bérlő és bérbeadó számára. A szerződések teljes egészében megtalálhatók a PPP Zrt. weboldalán, bármikor le lehet őket tölteni saját megtekintésre, és egységes szabályrendszerüknek köszönhetően elkerülhető mindennemű félreértés az albérlő és az ingatlan tulajdonosa között.

A cég szerződésmintái biztonságot és stabilitást is jelentenek azok számára, akik aktívan keresnek számlás albérletet Budapesten. Professional Premium Property Zrt-nél a szerződések határozott, 1 éves időtartamra vannak megkötve, ahol a bérlő mindvégig biztosítva van a lakhatása felöl. Ez azt jelenti, hogy még ha a triplájára is emelkednének az ingatlan árak, a PPP Zrt. ebben az esetben sem adná el az ingatlanjait. A szerződési határidő végéig a bérlők azt kapják, ami ígérve lett nekik: biztos lakhatást új otthonukban.

"Csak a tökéletes elég jó!" Komplex, professzionális bérbeadói szolgáltatás

A cég ingatlan és műszaki ügyintézőjeként dolgozik Martin Zsolt, aki meghatalmazott munkavállalóként a bérlőkkel való kapcsolattartáson és a szerződések megkötésén kívül az ingatlanok szükséges helyreállítását és a felmerülő problémák megoldását intézi, továbbá több éves tapasztalatból merítve folyamatos tanácsadással támogatja a Professional Premium Property Zrt. üzleti tevékenységét. Az ingatlanok kifogástalan állapotához hozzájárul még Mersics István munkája is, aki karbantartóként és műszaki szakemberként dolgozik a PPP Zrt-nél. A cég így folyamatosan figyelheti, hogy miben tud fejlődni, és miben tud jobbat nyújtani ügyfélkörének a jelenlegi, bizonytalan piaci körülmények között.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Professional Premium Property Zrt. a következőket is biztosítja az albérletet keresők számára:
  • Luxus színvonalú felszereltséggel, gépesítettséggel rendelkező ingatlanok. Azon kívül, hogy a Professional Premium Property Zrt. olyan ingatlanokat kínál, amelyek rendelkeznek azzal a kényelemmel és eszköztárral, amit egy igényes költöző el is vár új otthonától, a cég minden egyes bérlőváltás előtt személyesen intézi az ingatlanok helyreállítását, az előző bérlő által esetlegesen okozott károk megoldását. Így tudja biztosítani a cég az új bérlők számára, hogy hibátlan állapotú lakásba vagy szobába költözhessenek be, és ne érezzék azt, hogy "madárlátta" helyre kerültek. Összekarcolt burkolatoknak, maszatos falaknak, megrongált értéktárgynak vagy elromlott háztartási eszközöknek nincsen helye a PPP Zrt. ingatlanjaiban.
  • Rugalmas ügyféltámogatás. A szerződéseket a lehető legrugalmasabban kezeli a PPP Zrt: ha másképp nem tudja megoldani egy leendő bérlő, a szerződést akár szombat reggel 7 órakor vagy vasárnap este 9-kor is meg lehet kötni. A lényeg, hogy a Professional Premium Property Zrt. számára a bérlők kényelme az elsődleges. A hétvégi időpontok egyébként is sokkal jobban szoktak kedvezni a leendő bérlőknek, akár szerződéskötésről, akár költözködésről van szó, különösen, ha az illető vidékről érkezik kiadó lakást keresni Budapesten. Hétvégén nem szól közbe a munka, és így könnyebben is tudnak segítséget kérni barátaiktól, családtagjaiktól a költözéshez.
  • NON-STOP rendelkezésre álló karbantartás. Varga István rendszergazda és webfejlesztő másodmagával olyan intelligens, ügyfélcentrikus weboldalt hozott létre, amelynek köszönhetően a bérlőnek nem kell külső megoldás után kutatnia, a Professional Premium Property Zrt. oldalán keresztül közvetlenül kérhet karbantartást, hibaelhárítást az ingatlanban, függetlenül attól, hogy milyen időpontban van szüksége segítségre. Egyéb szolgáltatással való probléma megoldására is használható a PPP Zrt. ügyfélszolgálata: TV jel vagy internetes probléma esetén a rendszer automatikusan továbbítja a szolgáltatóhoz a bérlő üzenetét, de akár személyes, teljes mértékben anonim panaszt is megfogalmazhat a bérlő az ingatlanról vagy kapcsolattartóról, amelyet egyes egyedül a PPP Zrt. vezérigazgatója láthat.

Összességében amennyiben megbízható, számlás albérletet keres valaki Budapesten, a Professional Premium Property Zrt-n keresztül könnyebben juthat egy olyan folyamat végére, ami az utóbbi években több tényező miatt is bonyolódott.


Egy kiadó szoba Budapesten mást jelent a PPP Zrt-nél





(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
illustration-01