Fókuszban az agrárium és az eszközlízing (x)

2015. november 3. 05:00    
nyomtatás
 
Egyre népszerűbbek a lízingkonstrukciók a vállalkozások, így a kis- és középvállalkozások körében is: az első félévben a flottaszegmensben a finanszírozott összeg 40 milliárd forintot tett ki, ami 25 százalékos növekedést jelent éves szinten, a termelőeszközök esetében pedig a finanszírozott összeg 24,2 százalékkal 123 milliárd forintra nőtt. A legfrissebb adatok szerint pedig 2015 harmadik negyedévében pedig közel 10 százalékkal nőtt ismét a lízingpiac. A Lízing Szakmai Napok konferencián, november 5-én többek között a lízingpiac szabályozásáról, a fejlődési lehetőségekről tart előadást Harangi Sándor, a Magyar Nemzeti Bank Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások felügyeleti igazgatója, az agrárfinanszírozásban rejlő lehetőségekről pedig Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-és Vidékfejlesztésért Felelős államtitkára beszél majd.

A lízingpiac a legtöbb szegmensben bővülést ért el az első félévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint, ez az eredmény többek között a kis- és középvállalkozások fokozott érdeklődésének köszönhető. A vállalkozások, és ezen belül is a kkv-k körében ugyanis egyre népszerűbbek a költséghatékony finanszírozást biztosító lízingkonstrukciók. Ráadásul a szövetség arra számít, hogy a következő időszakban a vállalkozások finanszírozási kereslete valamennyi szegmensben, például az eszközlízing esetében is növekedést generálhat.

Hízik a piac

A szövetség tagvállalatai összesen 37,3 ezer szerződést kötöttek az első félévben, ami 10 százalékos emelkedést jelent éves szinten, míg a harmadik negyedévben közel 10 százalékos volt a növekedés. Az első félévben a kkv-k számára leginkább érdekes flottapiacon a finanszírozott összeg 40 milliárd forintot tett ki, ami 25 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elért 32 milliárd forintos összeget. A termelőeszközök szintén bővülés ment végbe, a finanszírozott összeg ezen a részpiacon 123 milliárd forintra rúgott, ami 24,2 százalékos növekedést jelent. A személyautók, kisteherautók és motorkerékpárok piacán is növekedés volt tapasztalható: a három járműkategória alkotta szegmensben a finanszírozott összeg 63 milliárd forintra, 21 százalékkal nőtt az első félévben.

Jenei Viktor, a Lízingszövetség elnöke szerint az adatok és a tagvállalatok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a kkv-k körében egyre népszerűbbek a lízingkonstrukciók, a Magyar Lízingszövetség pedig arra számít, hogy az eszközlízing-konstrukciók iránti stabil kereslet hozzájárulhat a teljes lízingpiac további fejlődéséhez.

Fókuszban az agrárfinanszírozás

A Lízingszövetség előrejelzése szerint az egyre intenzívebb agrárfinanszírozásban a verseny fokozódik, és a lízingcégek megfelelő alternatívát nyújtanak az agrárvállalkozásoknak. Az agrárlízingpiac akár két számjegyű bővülést is elérhet a következő 1-2 évben. Az agrárfinanszírozás az exportoldalról is támogatást: a kormány 2020-ra 10 milliárd euróra növelné a jelenleg 8 milliárd euró körüli agrárexportot.
Jenei Viktor elmondta: "A lízingpiacon is érezhető az agrárfinanszírozás iránti fokozott kereslet, ezt mutatja, hogy az első félévben 30,3 milliárd forint volt a finanszírozott összeg az agrárszegmensben, ami 24,2 százalékos növekedést jelent".

Agrárfinanszírozás, lízingpiaci fejlődési lehetőségek és banki trendek

A november 5-ei Lízing Szakmai Napok konferencián fontos téma lesz az agrárfinanszírozás, mellett az átalakuló bankszektor, az európai banki trendekről és az adósmentés, valamint a forintosítás makroközgazdasági hatásai is.

Igazi kuriózum, hogy a Lízing Szakmai Napok rendezvényen idén az úgynevezett "Társadalmi célú vásár" keretében megváltozott munkaképességűeket, mélyszegénységben élőket, vagy egyéb hátrányos helyzetűeket foglalkoztató szervezetek is bemutatkozhatnak. A Magyar Lízingszövetség ezzel a gesztussal az önszerveződő kezdeményezések támogatásának szükségességére kívánja felhívni a figyelmet.

(x)
Címkék: prémium

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium