Prémium

Iskolakezdés: így fedezik a magyar családok a legnagyobb kiadásokat (x)

Portfolio
Átlagosan gyermekenként közel 20 ezer forintot költenek a szülők az őszi iskolakezdésre, amin felül még év közben is vannak kiadások. Sokaknak jelent komoly anyagi terhet ez az időszak, így ilyenkor általában megnövekszik a hitelek iránti kereslet. Pedig más lehetőségek is vannak: kevesen tudják például, hogy akár a munkaadójuktól is igényelhetnek támogatást. De milyen típusú termékek jelentik a legnagyobb kiadást a magyar szülőknek ebben az időszakban? A KIKA lakberendezési láncot arról is megkérdeztük, hogyan kell úgy bútort választani, hogy mindenképpen megtérüljön a befektetett összeg.
Két hét múlva indul a következő tanév, ami nemcsak a gyermekeknek jelent kihívást, hanem a szülőknek is. A KSH tavalyi felmérése alapján ugyanis az iskolakezdés gyermekenként 19 600 forinttal terheli meg a magyar családok költségvetését, év közben pedig havonta átlagosan 17 500 forintot fordítanak iskoláztatással kapcsolatos költségek fedezésére. Az olyan alapkellékek mellett, mint a füzetek, írószerek vagy az iskolatáska, szükség lehet új bútorokra, informatikai eszközökre, egyetemista gyermekek esetében pedig lakásbérlésre. Így már nem is tűnik túlzásnak a fenti, csaknem 20 ezer forint. De hogyan gazdálkodják ezt ki a magyar családok?

Iskolakezdés: így fedezik a magyar családok a legnagyobb kiadásokat
(Forrás: KIKA)

Ezekre megy el a legtöbb pénz

Évről évre egyre többe kerül a szülőknek az iskolakezdés, aminek nem kizárólag az árak emelkedése az oka. Egyre szélesebb a kapcsolódó termékek kínálata: a hagyományos eszközök helyett például a népszerű animációs karakterekkel díszített füzetek és táskák hódítanak, amelyeket gyakran többszörös áron lehet megvásárolni. A kiadások növekedése ezenkívül annak is köszönhető, hogy a mai elsősöknek jelentős része már rendelkezik mobiltelefonnal, illetve tablettel. A középiskolások körében pedig már gyakorlatilag nincs olyan diák, akinek ne lenne mobiltelefonja, laptopja vagy tabletje.

Az informatikai eszközök mellett a másik jelentős kiadást a bútorok jelentik. A KIKA szerint a bútorok beszerzése már augusztus elején megkezdődik, hiszen a megfelelő darabok kiválasztása hosszabb folyamat. A legtöbben a gyermekkel együtt indulnak el vásárolni, hogy biztosan az ő ízlésének és igényeinek megfelelő bútort válasszanak.

A lakberendezési lánc tapasztalatai alapján a családok átlagosan 35-40 ezer forintból fedezik az iskolakezdési bútorvásárlást, de persze nagy a szórás, hiszen minden attól függ, hogyan képzeli el a család a megfelelő tanulósarkot, és mennyi pénzt tud rászánni. Érdemes ilyenkor az akciókat is figyelni, hiszen már szinte minden áruház kínál iskolakezdési kedvezményeket a vásárlóknak. Akár az egyébként meglehetősen drága informatikai cikkekhez is hozzá lehet jutni alacsonyabb áron a műszaki boltokban, illetve a bútorok beszerzése is megoldható a szokásosnál kedvezőbb áron. A KIKA áruházaiban például egész augusztusban számos íróasztal, forgószék és kisebb irodai kiegészítő akciósan lesz kapható, a lámpákat pedig augusztus 17-19-ig 20% kedvezménnyel lehet megvásárolni.

Iskolakezdés: így fedezik a magyar családok a legnagyobb kiadásokat
(Forrás: KIKA)

Miből fizetik ki a magyar családok?

A fent említett egyszeri, de annál nagyobb kiadásokat nem minden család tudja kigazdálkodni a rendelkezésre álló keretből. Egy tavalyi banki felméréséből az derült ki, hogy:
  • a magyar szülők több mint kétharmada elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben hitelt vesz fel gyermeke érdekében;
  • a felvett hitelösszegre elsősorban informatikai eszközök, bútorok és lakberendezési tárgyak vásárlása miatt van szükség, és a hazai felsőoktatási tandíjak finanszírozása is sokszor kölcsönökön keresztül történik.

Az iskolakezdési időszakban általában megnő a hitelek iránti kereslet: a legtöbben személyi kölcsönt vesznek fel, de sokan használják ki a hitelkártyák nyújtotta lehetőségeket, illetve a folyószámlahitelt is. Több áruházban, köztük a KIKA üzleteiben van lehetőség gyorskölcsönt igényelni, ami lehetővé teszi a részletfizetést. A lakberendezési láncnál a kölcsön összege 30 ezertől 1 millió forintig terjedhet, a havi törlesztőrészlet pedig tartalmazza az ügyleti kamatot is.

További lehetőség a családoknak, hogy a munkáltató saját döntése alapján évente egyszer részesítheti iskolakezdési támogatásban munkavállalóját, az úgynevezett Iskolai Erzsébet-utalvánnyal. Az idei évtől 40,71%-ra csökkent az adó- és járulékvonzata ennek a juttatásnak, ráadásul korlátlanul adható, azzal a feltétellel, hogy a szülő családi pótlékra jogosult. A támogatás a tanév első napját megelőző 60. naptól a kibocsátás évének utolsó napjáig használható fel. Gyakorlatilag minden eszközre beváltható, ami taneszköznek minősülhet, tankönyvekre, írószerekre, ruházati cikkekre, sporteszközökre és bútorokra is. A legtöbb önkormányzat ugyanilyen juttatás formájában 5 és 20 ezer forint közötti összeggel segíti azoknak a gyerekeknek a beiskolázását, akik többgyermekes családban élnek, alacsony az egy főre jutó jövedelem, hátrányos helyzetűek, esetleg tartósan betegek.


Iskolakezdés: így fedezik a magyar családok a legnagyobb kiadásokat
(Forrás: KIKA)

Így kell jól vásárolni a tanévkezdésre

A bútor valóban az alapvető kellékek közé tartozik, és ha költséghatékonyságra is törekszik az ember, nem érdemes alább adni az olyan igényekből, mint a minőség vagy az ergonomikus kialakítás - főleg a gyerekbútorok esetében. Az ifjúsági és az irodabútorok választéka ma már igen széles, és ez az árak szempontjából is igaz:
  • íróasztalt 8.490 és 70.000 forint között több árkategóriában lehet vásárolni;
  • a forgószékek ára 10.000 és 102.000 forint között mozog;
  • polcos elemekből 10.990 és 52.000 forint között válogathatunk, többféle méretben és kialakításban.

A KIKA szerint a legfontosabb a tanulás szempontjából a tökéletes íróasztal-forgószék kombináció. A széket a gyermek magasságához érdemes választani, úgy, hogy a lába kényelmesen leérjen, így nem zsibbadnak el a végtagok hosszabb ülés után sem. Lényeges szempont, hogy a háttámla végig megtámassza a hátat, és ha hosszabb távra tervezünk, válasszunk állítható magasságú széket. Az asztallapnak olyan magasságban kell lennie, hogy a gyermek a széken ülve kényelmesen meg tudja támasztani rajta a könyökét, és ne kelljen előre görnyednie, amikor ír. Szintén elősegíti az egyenesebb ülést, ha dönthető az asztal lapja. Az ilyen modelleknél rendszerint a lapmagasság is állítható, tehát az asztal is "együtt nőhet" gyermekkel. Nem árt, ha emellett van elég hely a napi tanuláshoz szükséges író- és egyéb eszközök tárolására is, így nagyjából 100 x 60 cm-es asztalt ajánlott választani.

Érdemes gondoskodni arról is, hogy az íróasztal körül legyen elég fiók vagy polc, ahol mindennek megvan a helye. Az az ideális, ha a gyermek a székén ülve mindent könnyen elér, amire csak szüksége lehet a tanuláshoz. Az íráshoz és az olvasáshoz elengedhetetlen a fény is, amiből persze a természetes a legjobb, de a téli délutánokon sem maradhat el a leckeírás, ezért lámpára is szükség van az íróasztalon. A modern, LED-es lámpák a tanuláshoz is megfelelő, villogásmentes fényt biztosítanak, ráadásul a működésük is energiatakarékos. Bár sokan idegenkednek a hideg fényű lámpáktól, egyes kutatások szerint javítja a teljesítményt, így a tanulósarokba ideális választás.

(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
illustration-01