Prémium

Ma van a gyerekjogok világnapja - egy hívással te is segíthetsz (x)

Portfolio
November 20-án, a gyermekjogi egyezmény aláírásának évfordulóján ünneplik a Gyermekek Világnapját, amire az UNICEF minden évben vidám és tartalmas események sorával hívja fel a figyelmet. Magyarország idén másodszorra csatlakozik a globális kampányhoz, Gyerekhang címmel. Ajtók nyílnak meg ilyenkor a gyerekek előtt, bepillanthatnak a felnőttek világának kulisszái mögé, sőt, pár órára át is vehetik a terepet, kipróbálhatják magukat felnőtt szerepekben és hallathatják a hangjukat ikonikus helyszíneken, közintézményekben, vállalatoknál, a kulturális élet, a sport vagy a média meghatározó színterein.
Az UNICEF Magyarország szervezésében a gyerekek az elmúlt napokban már kipróbálhatták magukat a tűzoltókapitányságon, átvehették az állatkert és a budapesti tömegközlekedés "irányítását" és vendégül látták őket különböző cégeknél, települési önkormányzatoknál és színházakban. 20-án pedig feltűnnek többek között a Parlamentben és a budapesti városházán, megnyitja előttük kapuit a mentőszolgálat és a rendőrség, kipróbálhatják magukat karmesterként, cukrászként és vasutasként, és benézhetnek a Hungaroring és a repülőtér színfalai mögé.

Ma van a gyerekjogok világnapja - egy hívással te is segíthetsz
Az üzenet egyértelmű: figyeljünk oda a gyerekeinkre, tartsuk tiszteletben a jogaikat és ne feledjük, hogy az ő jövőjüket építjük ma. A jogaik között pedig az is szerepel, hogy információt kapjanak az őket érintő kérdésekről, elmondhassák a véleményüket és az figyelembe legyen véve a róluk szóló döntéseknél. A Gyerekhang kampánynak Magyarországon ezek hangsúlyos részei, mert ezekről a gyerekjogokról gyakran még a fejlettebb társadalmakban is elfeledkeznek. Sokmillió gyermek számára azonban a táplálékhoz, tiszta ivóvízhez, biztonsághoz, gondoskodáshoz, egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, valódi gyerekkorhoz való legalapvetőbb jogok is álmok csupán. Pusztán tiszta ivóvízzel évi 1,4 millió gyermek életét lehetne megmenteni. Tizenhárom millió gyerek él oltások nélkül, teljesen védtelenül az amúgy legyőzhető betegségekkel szemben. Ma is öt másodpercenként hal meg a világban egy olyan gyerek, akinek a halála teljességgel megelőzhető lett volna.

Ma van a gyerekjogok világnapja - egy hívással te is segíthetsz
Figyelemfelhívásként november 20-án számtalan helyszín kékbe borul az egész világon, így kék fényben pompázik majd a budapesti panoráma több fontos eleme is, például a Lánchíd és a MÜPA. Az UNICEF világsztár nagykövetei pedig napok óta arra buzdítanak, hogy minél többen öltözzenek kékbe vagy változtassanak egy napra kékre valami fontosat a saját környezetükben. Egész iskolai és munkahelyi közösségek ünneplik majd holnap kék ruhában a gyerekjogokat. Az erről és a különböző eseményekről szóló beszámolókat követni lehet majd az UNICEF weboldalán és Facebook-oldalán.

Ma van a gyerekjogok világnapja - egy hívással te is segíthetsz
A UNICEF Magyarország a kék gesztusokon túl arra is kér minden, a gyerekjogok iránt elkötelezett felnőttet és közösséget, hogy a világnap alkalmából támogassa a világ legelesettebb gyerekeit és hívja a 136 66-os adományvonalat, vagy küldjön egy sms-t. Minden hívással 500 forinttal segítik a gyerekjogok érvényesülését. Ez az egészen kicsi hozzájárulás is életeket menthet.

(x)
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
illustration-01