Prémium

Újabb megyeszékhelyet karolhat fel az autóipar (x)

Portfolio
Miskolc és környéke keveseknek jutna eszébe, ha az ország fejlettebb térségeit kéne sorolni. Az egykori Acélváros kapcsán senki nem beruházásokra, munkahely-teremtésre, vagy innovációra gondol. Pedig az elmúlt években odatelepült iparvállalatok és fejlesztések nyomán beindult fejlődést mi sem mutatja jobban, minthogy tavaly hosszú idő óta először nem csökkent, hanem nőtt a megyeszékhely lakossága. A városvezetés pedig abban bízik, hogyha a meglévő autóipari beszállítók mellé még egy nagy halat oda tudnak csábítani, akkor - Kecskemét, Győr és Székesfehérvár mellett - Miskolc is csatlakozhat a magyar gazdaságot húzó autóipari városok sorába.
A borsodi térség lakosságának kétharmada a nehéziparban - acél és fegyvergyártásban - dolgozott, így nem csoda, hogy a '90-es évek összeomlása munkanélküliséget és kilátástalanságot hozott, amely tömeges elvándorláshoz vezetett: közel 40 ezren hagyták el a várost. Az ezredforduló után megjelent az első autóipari beszállító, de egymaga nem volt képes felszívni a munkanélküliek tömkelegét.

Korábban a Bosch volt a domináns, nagy foglalkoztató, ami nem adott kellő biztonságot, hiszen, ha jött egy leépítés vagy csak elbocsátottak valakit, nem volt hova mennie. Ma már tíz, legalább 500 fős vállalat közül válogathatnak a munkavállalók

- érzékeltette a változás pozitív irányát egy, a város teljesítményét értékelő sajtótájékoztatón Kriza Ákos, polgármester.

A munkaerő megtartásában és ösztönzésében a versenypiaci szereplőknek komoly szerepe volt, de a városvezetés is hozzáteszi a maga részét: "Minden eszközzel támogatjuk a vállalatok képzési, és munkaerőpiac-fejlesztési törekvéseit, és átfogó képzésfejlesztési modellen dolgozunk, amely a helyi kis és nagyvállalatokkal közösen fenntartható megoldásrendszert nyújt a szakemberhiány kezelésére" - tette hozzá a polgármester.

Nem a közmunka szívja fel az álláskeresőket

2014-ben mindössze 10 hónap alatt húzták fel a város déli területén a 60 ezer négyzetméteres Takata gyárat, ahol ma 25 autógyártó számára készülnek légzsákok. A gyárban nemcsak összeszerelő munka folyik, hanem itt található a japán cég globális szinten legnagyobb tesztüzeme is. Három év alatt 1700 embert vettek föl és duális képzés keretében 30 helyi egyetemi és szakközépiskolai hallgatót is alkalmaznak.

Újabb megyeszékhelyet karolhat fel az autóipar
Többek között a Ferrari kormányfedelei is a Takatánál készülnek fotó: Veres Dalma
Kersten Bachmann ügyvezető szerint ezzel nem csak maguk számára biztosítják a megfelelő képzettségű szakembergárdát, de az egész térség értékét növeli a további potenciális befektetők szemében.

A diákok itt a legmodernebb technológiával dolgozhatnak, amire az egyetemeken aligha lenne lehetőségük

- tette hozzá a gyárlátogatás során az ügyvezető.

De nem a Takata az egyetlen autóipari beruházás, 2016-ban a Spinto Hungária Kft. döntött szerszámgyár építéséről zöldmezős beruházásként, de a Patec Automotive szingapúri autóipari beszállító egyik egysége is Miskolcra települt, a japán Shinwa pedig már évek óta jelen van, ahogy a Bosch is, így csak a járműipar 7500 embert foglalkoztat.

Más iparban tevékenykedő vállalatok is megjelentek, mint a francia érdekeltségű, elsősorban gázturbina- és gázmotorokat gyártó Toolstyle Kft., a német Gustav Wolf drótgyár, az elektronikai berendezéseket gyártó kínai Ten Pao cégcsoport, vagy a japán GS Yuasa, amelynek a 8,8 milliárdos beruházásával az első Japánon kívüli üzeme épül fel, ahol a vállalat lítiumionos akkumulátorokat fog gyártani.

A külföldi cégek betelepülése nemcsak a munkanélküliségi rátákon javított - ami, a 2010-es 11,5 százalékról 2016-ra 5,8-ra mérséklődött - de a bérek is nőttek. "Csak a Takata beköltözése egyből megdobta a bérátlagot, ahogy elkezdetek konkurálni a Bosch-sal" - mondta Kriza Ákos, a város polgármestere és hozzátette:

"A nagyvállalatok betelepülése az adóbevételek összegében is meglátszott, amely több mint 1 milliárd forinttal növekedett a 2017-ben a megelőző évhez képest, amit csak Győr tudott felülmúlni a megyeszékhelyek közül."

A legnagyobb tételnek számító iparűzési adó hatmilliárdról tízre nőtt az elmúlt nyolc évben.

Mindemellett olyan magyar vállalkozásnak is otthont ad a város, amelyek unikális tevékenységükkel nemzetközi figyelmet vívtak ki maguknak. Ilyen a Nasa-nak és az Airbusnak is beszállító, műhold alkatrészeket gyártó Admatis, melynek székháza a lillafüredi gyermekvasút végállomásától néhány háztömbnyire található. A tavaly tavasszal fellőtt Sentinel 2B szatelitben 70 darab itt készült eszköz is található, és a Copernicus program további két műholdjában is lesznek magyar alkatrészek.A ZIP Technologies pedig olyan söróriásoknak szállít csúcsminőségű gyártóeszközöket, mint a globális piac több mint felét lefedő AB Inbev, vagy a szintén nagyágyú Carlsberg.

Újabb megyeszékhelyet karolhat fel az autóipar
Kriza Ákos polgármester fotó: Veres Dalma

Free wifi és jó levegő

A légszennyezettséggel jellemzően hadban álló városban már az élhetőségre is nagyobb gondot fordítanak: a "Zöldebb Városokért" program keretében 70 gázüzemű buszt helyeztek üzembe. Biogáz és biomassza üzeme is van a városnak, a közintézmények és lakások nagy részét pedig geotermiával fűtik, többek között a Takata gyárat is.

Mintegy 8 milliárd forintot fordítanak a következő 1,5 évben olyan smart city kezdeményezésekre, mint, hogy okosmérőket szerelnek be a város tulajdonában lévő épületekbe, illetve 800 kamera elhelyezésével intelligens forgalomirányítási rendszert vezetnek be. A villamosokon, buszokon, közösségi tereken pedig már most ingyenes szélessávú internet működik.

Újabb megyeszékhelyet karolhat fel az autóipar
Kersten Bachmann, a Takata ügyvezetője fotó: Veres Dalma
A beruházásösztönzés és a vállalatfejlesztés mellett a turizmusban is nagy potenciált lát a városvezetés, amit a felújított Diósgyőri vár látogatószámának megtriplázódásával - 140 ezren voltak rá kíváncsiak tavaly - és a fine dining éttermek megszaporodásával igyekeztek alátámasztani, de a kormány előtt van a miskolctapolcai strandfürdő újjáépítésének második ütemterve is.

Az egészségre is áldoznak 2010 óta a város több mint 1,1 milliárdot fordított tíz orvosi rendelő felújítására, valamint két egészségház kialakítására. 2020-ig valamennyi önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőt fejleszti a város. Ez 59 felnőtt, 30 gyermekorvosi, és 41 védőnői körzetet érint, összességében csaknem 1,7 milliárd Ft értékben.

A városvezetés ugyanakkor úgy látja, hogy még egy nagy zászlóshajó cégre, egy nagy autóipari beruházóra szüksége van a városnak, amit a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül és direkt megkeresésekkel is próbálnak odacsábítani, azonban egyelőre még nincs meg a potenciális vállalat, amely Miskolcot a negyedik magyar autóipari nagyvárossá emelje.

(x)
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
illustration-01