szerző

Ki kellett volna menteni a kapzsi bankárokat, hogy ne égjen le a világ

2018. szeptember 16. 16:23    
nyomtatás
 
Bankcsőd, pánik és tűzoltás dollárbilliókkal - többek között erről szólt 10 évvel ezelőtt a globális pénzügyi válság legforróbb időszaka, amikor a Lehman Brothers becsődölt. Ez a történet sokkal többről szól, mint kapzsi bankárokról, akik tönkrevágták a világgazdaságot. Sőt, ez a közvélekedés valójában téves. Ma már tudjuk, hogy a pénzügyi válság egy soktényezős, bonyolult folyamat eredménye volt, amelyben éppúgy előkerülnek az alacsony kamatok, mint a rossz szabályozás és az általános nyereségvágy. Az alábbiakban közérthetően elmeséljük, mi is történt pontosan az évszázadunk legsúlyosabb gazdasági felfordulásában.



80 éve nem láttunk ehhez hasonlót


Tíz évvel ezelőtt szeptember 15-én, egy hétfői napon csődöt jelentett az egyik böhöm nagy amerikai bank: a Lehman Brothers. Ezzel pedig egyenesen elszabadult a pokol, és 80 éve nem látott recesszió köszöntött a világra. A hatóságok hagyták, hogy csődbe menjen egy felelőtlen pénzintézet, de ezzel talán az évszázad legnagyobb baklövését követték el. Igen, az a helyzet, hogy egy könnyelmű bank, nagyon jól fizetett bankárainak kellett volna megmenteni a munkahelyét. Ugyanis azáltal, hogy ezt nem tették meg, az adófizetőknek végül sokkal, de sokkal több pénzébe került a történet. Az élet már csak ilyen. De kezdjük a történetet az elejéről!



Hogy volt, hogy nem volt?


A pénzügyi válság nem egy olyan egyszerű sztori: itt a filmekkel ellentétben nincsenek igazából jók és gonoszok. Bár a köznyelvben rendkívül elterjedté vált, hogy a kapzsi bankárok tehetnek az egészről, mert a gátlástalan nyerészkedésükkel romba döntötték a világot, valahol mégis érezzük, hogy ez ennél egy kicsit bonyolultabb. Noha Amerikából indult a történet, nem Hollywoodban rendezték, ezért nincsenek benne se hősök, se világméretű összeesküvések. Van cserébe egy sor emberi tévedés és meg nem értett közgazdasági összefüggés, amik aztán keserves szenvedést okoztak.

A pénzügyi válságnak bonyolult gazdasági tényezők összessége ágyazott meg, majd pedig a pénzügyi rendszer sérülékenysége és a szabályozás hiányosságai indították útnak. Akármilyen kacifántosnak is tűnik, tényleg csak ez a soktényezős magyarázat fedi le teljesen a valóságot. Az alábbiakban most megpróbáljuk olyan módon elmesélni mindezt, hogy ez a sokféle szál végül átláthatóvá váljon.


A kezdet


Amikor a válságról hallunk, sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy adott eseményhez kötődik a kitörése. Például az imént említett Lehman-csődhöz. Csakhogy a valóság általában nem ilyen egyértelmű. A pénzügyi válság gyökerei egészen a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor is az amerikai jelzálogpiac elkezdett túlhevülni. Ez volt az az időszak, amikor meglehetősen elterjedté vált az a gyakorlat, hogy boldog boldogtalan lakáshitelt kaphatott, mert sokszor nem számított az se, ha nincs megfelelő jövedelme. A lakáspiac hosszú fellendülés után, 2006 és 2007 között érte el a csúcsát. Mindaddig évről évre egyre csak drágultak a lakások: 2007-ben például már átlagosan 313 600 dollárt fizettek egy új otthonért az emberek. Ez a fajta áremelkedés, mint utólag kiderült, nem volt éppen összhangban a gazdasági fundamentumokkal.

Az alacsony kamatkörnyezet mellett főként az hajtotta a lakásárakat, hogy irreálisan könnyen juthatott jelentős hitelösszeghez (akár az egész lakásértéknek megfelelőhöz) szinte bárki. Ráadásul abban a nyomott hozamkörnyezetben az emberek kifejezetten jó ötletnek gondolták a lakásvásárlást. A nagy kereslet pedig természetesen nagy nyomást helyezett az árakra. Csakhogy az ilyen, fundamentumoktól elszakadó folyamatok sosem tartanak örökké: amikor a lakásárak eltávolodnak az emberek tényleges fizetőképességétől, gyakran hirtelen fordulat következik be. Nos, ez így is lett: 2007-ben kipukkadt a lakáspiaci lufi, ami már önmagában is elég nagy károkat tudott volna okozni a gazdaságnak. De itt jön még csak képbe a történet egy másik nagyon fontos szála: a bankárok kreatív termékfejlesztése.

Akkor ezt most jól csomagoljuk be


A lakáspiaci lufi felfúvódásában és a jelzáloghitel-válság (úgynevezett subprime válság) kialakulásában kiemelt szerepet játszott a bankok hozzáállása. A jelzáloghitelezés laza szabályozása miatt kialakult furcsa versenyhelyzetben ők leginkább abban voltak érdekeltek, hogy minél több lakáshitelt folyósítsanak az embereknek. A hitelezéssel járó kockázatot pedig megpróbálták különféle trükkökkel kiküszöbölni vagy éppen továbbpasszolni másoknak.

Az ötlet nagyjából a következő volt: fogjuk meg azt a temérdek lakáshitelt, amit az ország különböző pontjain folyósítottunk, és gyúrjuk őket egy nagy pénzáramlásba. Ha itt-ott lesznek is bedőlések, összeségében még mindig jön majd pénz belőle, így túl nagy baj nem lehet - gondolták a kreatív bankárok. Az ötlet működhetett is volna, ha ezeknek a fránya hiteleknek a kockázata ne lett volna korrelált. De az volt. A bedőlések emiatt nem itt-ott, hanem mindenütt egyszerre jelentkeztek.


A hitelek ilyesfajta becsomagolásával tehát egyáltalán nem csökkentették a mögöttes kockázatot, hanem csak szimplán elvesztették azt szem elől. Ezt a kreatív innovációt pedig a hitelminősítők sem látták át rendesen, és gond nélkül rányomták az ilyen termékekre a szuperbiztonságos plecsnit. A történet ezen részén máig vitatkozni szoktak, hogy vajon inkompetencia vagy közrejátszás lehetett-e a dolog mögött. Elvégre a hitelminősítésekért a bankok fizettek. Mai szemmel reálisabbnak tűnik, hogy csak hozzá nem értésről volt szó: a kieszelt termékek mögötti valós kockázatok sem ők, sem a bankok nem látták jól át.

Elméletileg tényleg nagyon meggyőzőnek tűnhet egy olyan konstrukció, hogy van egy összecsomagolt hitelportfóliónk, amiből a befolyó pénzeket először a legjobb minősítésű értékpapírok birtoklóinak fizetjük ki. Így az ilyesmit birtoklók akár jelentős bedőlésszám esetén is megkapják a pénzüket, vagyis ez csakis egy nagyon biztonságos eszköz lehet. Nem? Hát, mint kiderült: nem.

Ezek az értékpapírok (az úgynevezett CDO-k) sorra dőltek be, mert a mögöttes pénzáramlást biztosító jelzáloghitelek szörnyű minőségűek voltak. Csupa fizetésképtelen ember, akik ráadásul sokszor azt látták, hogy a házuk már kevesebbet ér, mint a rá felvett hitelük. Így pedig nyilván nem fizettek. A CDO szuperbiztonságosnak gondolt szelete pedig emiatt ugyanúgy semmit sem ért, mint a legkockázatosabb része. Cserébe a nagy jelzálogcsomagolásnak köszönhetően még csak azt sem tudták már a bankok, hogy melyik értékpapír mennyire fertőzött, vagyis mennyire rossz hitelekből lett összerakva.

Aki ügyes volt, az gyorsan megszabadult az ilyen eszközeitől, de a többség nyilván nem úszhatta meg szárazon. Ahogy nyilvánvalóvá vált a helyzet, többé senki nem akart ilyen termékeket venni. Ha pedig valamit senki sem akar megvenni, de cserébe mindenki el akarja adni, akkor bizony az árak a földbe állnak. És ez így is történt a piacon.

A bankok ekkoriban arra voltak törvényileg kötelezve, hogy az eszközeiket piaci értéken tartsák számon. Ez pedig egy rendkívül kínos helyzetet szült: képzeljük csak el azt a pénzintézetet, aki úszik az ilyen papírokban, és hirtelen azt látja, hogy azok a piacon már semmit sem érnek. Amint megtörténik az eszközök átárazása, nála elképesztő mértékű veszteség halmozódik fel. Még akkor is, ha egyébként nem is akarná azokat a papírokat éppen eladni.

A bankok gondjait tovább tetézte, hogy ezeket az eszközöket már fedezetként sem használhatták fel. Márpedig ez katasztrófa abban a világban, aminek a lételeme a pénzpiaci források elérése. Csakhogy amennyiben nincs értékelhető fedezetük, akkor nem kapnak hitelt másoktól. Akármilyen furcsán hangzik is, de hitel nélkül a bankok bizony óriási bajba kerülhetnek.

Bizalomvesztés és pánik


A pénzpiac szereplői nem tudták, hogy melyik banknál mennyi van a fertőzött papírokból. Vagyis nem tudhatták, hogy kiben lehet bízni: ki az, aki visszafizetné a neki nyújtott hitelt, és ki az, aki nem. A bankközi hitelezés elapadása súlyos következményekkel járhat még azok számára is, akik egyébként teljesen egészséges banki portfólióval bírnak, és így fenntarthatóan működnek. De a bizalom kihalt a piacon, ahogy elterjedt a fertőzött jelzáloghitelek híre. Ez pedig a modern pénzügyi rendszerünkben egyenes út volt a katasztrófához.

A legtöbb banknak ráadásul nem volt kellő tőkepuffere a felmerülő veszteségek fedezésére, így a felfordulás konkrétan életveszélyes helyzetet jelentett a legtöbbjük számára. Az első áldozat a Northern Rock nevű bank volt már 2007 őszén. De ahogy a lakáshitelválság átfordult bankválságba, többen is terítékre kerültek.

Csak idő kérdése volt, hogy egy nagyobb hal is meginogjon a pénzügyi örvényben. Ez pedig a Lehman Brothers lett 2008-ban. A hatóságok természetesen látták, hogy mi történik, de rossz döntést hoztak: hagyták a Lehmant bedőlni. Nyilván kínos lett volna a választópolgároknak elmondani, hogy egy felelőtlen bankot mentettek ki az ő nehezen megkeresett pénzükön, de mégis ez lett volna a jobb út. A Lehman ugyanis már túl nagy volt. Túl sok szálon kötődött a többi pénzügyi szereplőhöz, hogy veszni lehessen hagyni. A bedőlésével emiatt teljesen eluralkodott a pánik a piacokon.


A dolgok olyan súlyosan álltak, hogy a várakozások szerint egy csomó gigaméretű bank követte volna a Lehman sorsát: a Merrill Lynch, az AIG, a Royal Bank of Scotland és még sokan mások. A döntéshozóknak muszáj volt közbelépnie. Először az AIG-t mentették ki 85 milliárd dollárból, de a mentőakció ezzel még közel sem ért véget. A válság során dollárbilliókat (igen, ezer milliárdokat!) költött el az amerikai állam a különféle beavatkozásai során, hogy mentse a helyzetet. Ha nem hagyja a Lehmant bedőlni, feltehetően sokkal olcsóbban megúszta volna.

A pénzügyi rendszer teljes összeomlását a kormányzati beavatkozásoknak köszönhetően elkerülték. De az ejtett seb így is nagyon mély volt. A tőkepiacok tovább zuhantak, a nem pénzügyi vállalkozások jelentős része pedig nem tudott rendesen hitelhez jutni, ami miatt a gazdasági aktivitás lelassult. Mindez mély recesszióhoz vezetett a fejlett világ gazdaságaiban, Magyarországot is elérve. Rengeteg ember vesztette el a házát, az állását és a megtakarításait. Sokan öngyilkosságba is menekültek.

Mit kellett volna tenni?


Utólag könnyű okosnak lenni, de nagyon úgy tűnik, hogy emberi tévedések sorozata kellett ehhez a szomorú végkimenetelhez. A jegybankárok hajlamosak úgy érvelni, hogy a monetáris politika fő eszközével, a kamatpolitikával nem tudták volna hatékonyan kezelni az ingatlanpiaci lufit, ami a történet kiindulópontja volt. Ebben van igazság, de helyette a banki szabályozáson keresztül azért tehettek volna ellene. Például úgy, hogy szigorítják a hitelfolyósítás szabályait, és nem engedik, hogy a lakásértéket akár csak megközelítő összeget is kaphassanak az emberek. Továbbá a pénzügyi szabályozásnak jóval szigorúbban kellett volna a banki tőkekövetelményeket meghatároznia, hogy ellenállóbbak lehessenek egy ilyen helyzetben. De nem tették, mert a válság előtti években minden úgy tűnt, hogy remekül megy. Politikailag igencsak népszerűtlen dolog pont akkor szigorítani, amikor minden úgy tűnik, hogy sínen van.

Persze meg kell jegyeznünk, hogy sem a szigorúbb monetáris politika, sem pedig az erősebb szabályozás nem garantálta volna a válság elkerülését, csak éppen annak amplitúdóját csökkenthette volna. Vannak ugyanis olyan kutatások is, amik szerint a globális makrogazdasági folyamatok is erősen közrejátszottak a lakáspiaci lufi felfújódásában (példáiul a Kínából az USA-ba áramló megtakarítások hatása).

A fentiek alapján immár beláthatjuk, hogy a pénzügyi válság egyáltalán nem kizárólag a bankárok lelkén szárad. Ugyanúgy szerepet játszott a rossz szabályozói környezet és a globális hozamkörnyezet is, ami kockázatvállalásra sarkallta az embereket. Óriási veszteség ért szinte mindenkit ezekben az években, de ha a döntéshozók levonják a megfelelő következtetéseket, akkor talán a következő pénzügyi örvény már nem húz annyi mindenkit a mélybe.


Portfolio Prof

Szereted a tudományt és a közgázt? Akkor ez a rovat pont neked való.
Érdekesebbnél érdekesebb dolgokat osztunk meg a Facebookon.
Ide kattintva tudsz követni minket!



Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2018.09.23 17:50

Ezért kellenek a közgazdászok: iszonyú sok pénz múlik egy jó előrejelzésen

Az 1 százalékkal nagyobb hiba akár a profit 8 százalékát is elviheti.

2018.09.21 15:40

Így láthatod, ha mindjárt szakad az eurózóna

A mutató, ami Mario Draghinak rémálmokat okozott.

2018.09.14 15:53

Ha most sokan rákeresnek, akkor a jövő héten felmegy a bitcoin ára

Amikor pedig megindul az árfolyam, a lendület még tovább viszi.

2018.09.04 16:25

Sínre tennéd az életed? Van két tippünk, mit és hol tanulj

Így kezdhetsz sikeres karrierbe itthon.

2018.09.01 18:35

Pistike nem fog lediplomázni, ha elhanyagolja az apukája

Kiderült, hogy mennyit ér a szülői odafigyelés.

2018.08.24 15:13

Felháborítóan sok pénztől esünk el, mégis feladtuk a multik megadóztatását

Olyan mértékű trükközés megy a háttérben, hogy már a statisztikákat is át kellene írni.

2018.08.19 16:30

Hogy jutottunk idáig, hogy már a BMW is minket választ?

Így indult be az iparunk motorja.

2018.08.12 12:35

Többet keresel, ha távol vannak a barátaid

Sőt, tovább is élnek az ilyen emberek.

2018.08.06 15:48

Tömegek ábrándultak ki a bitcoinból

Sokkal jobban bezuhant a bitcoin iránti érdeklődés, mint maga az ára.


 
 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium