Az őstermelőknek is elkészíti az szja-bevallást a NAV

agrarszektor.hu
A mezőgazdasági őstermelőknek is elkészíti az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallás tervezetét. A bevallást az őstermelőknek május 22-ig kell benyújtaniuk

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők a tervezetet március 15-étől megnézhetik, jóváhagyhatják és akár módosíthatják is a webes felületen - közölte Tállai András , a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Ügyfélkapu-regisztráció hiányában március 19-éig SMS-ben, a hivatal honlapjáról elérhető űrlapon, formanyomtatványon, levélben, személyesen az ügyfélszolgálatokon, valamint a NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon is kérhető a tervezet postázása.

Azok, akik továbbra is a "régi" ÁNYK programmal szeretnék elkészíteni szja-bevallásukat, január 8-ától tölthetik azt le a NAV honlapjáról. A "hagyományos" papíralapú bevallási nyomtatvány az ügyfélszolgálatokon szerezhetők be.

A NAV a változásokról, a teendőkről és a fontos határidőkről januárban valamennyi magánszemélynek tájékoztató levelet küld. Akiknek van ügyfélkapus regisztrációja, azoknak az értesítési tárhelyükre, míg az ügyfélkapuval nem rendelkezőknek a posta kézbesíti - január 31-ig - a személyre szabott értesítő levelet.

Az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje február 26. Az egyéni vállalkozói tevékenységet nem végző magánszemélyeknek - a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek is - a bevallást május 22-éig kell benyújtaniuk.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03