Ez az igazi nyugdíjkatasztrófa: itt a bizonyíték, érik a sírig tartó munka

2018. április 25. 17:00

A héten írtunk arról, hogy egy friss kutatás szerint a dollármilliomosok között jelentős azoknak az aránya, akik 100 évig terveznek élni. Erre egészen jó esélyük van, hiszen a vagyonuknak hála megengedhetik maguknak, hogy az átlagnál jobban odafigyelhessenek az egészségükre, jobb ételeket ehessenek, többet sportolhassanak. Az átlagemberek várható életkora azonban - még a világ legfejlettebb területein is - jócskán elmarad a 100 évtől. Ráadásul egyre több helyen a nyugdíjkorhatár emelésével igyekeznek kezelni a társadalom elöregedését, amelynek következtében az emberek jelentős része mindössze pár évig élvezheti a nyugdíjas éveket.

Az utóbbi évtizedekben a világ szinte valamennyi területén jelentősen emelkedett a születéskori várható életkor. A szóban forgó mutató természetesen a világ legfejlettebb területein a legmagasabb: Nyugat-Európában és Japánban mára meghaladja a 80 évet, de Kelet-Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is 70 felett jár. Ezek a számok persze jelentősen elmaradnak a szupergazdagok által megcélzott 100 évtől, ám mégsem lebecsülendő értékek: a jóval szerényebb fejlettségi szinten álló afrikai Csádban például csak 52,55 év volt a várható élettartam 2015-ben.

Európában ugyanakkor nem csak a várható élettartam tekintetében vannak jelentős eltérések az egyes országok között, hanem abban is, hogy ezen adatok alapján várhatóan hány évig élvezhetik az emberek a nyugdíjas éveiket. Például Ausztriában a várható élettartam 2015-ben kis híján 82 év volt, a nyugdíjkorhatár pedig 65, tehát egy átlagos osztrák a visszavonulását követően 17 évig élvezheti a nyugdíjas éveit.

Ezzel szemben Magyarországon a várható élettartam csak 76 év, míg a nyugdíjkorhatár 63,5 (és fokozatosan 65-re fog emelkedni). Tehát egy átlagos magyarnak már most is csak 12,5 éve van kiélvezni a nyugdíjas éveket, ami 4,5 évvel kevesebb az osztrák értéknél. (Az infografikán a férfiak nyugdíjkorhatára látható. A tört éveket - mint például 62 év 10 hónap - kerekítve adtuk meg.)

Fogy az idő

A helyzet persze ennél valamennyivel bonyolultabb, hiszen sok országban a nők előbb mehetnek nyugdíjba a férfiaknál. Abban is nagy a változatosság, hogy mennyi kedvezményük van a nőknek: van, ahol csak 2 év, de sok helyen akár 5 évvel is korábban vonulhatnak nyugdíjba.

Az azonban biztos, hogy a népességszám csökkenése, a társadalom elöregedése miatt Európában és úgy általában a nyugati világban sok helyütt emelkedni fog a nyugdíjkorhatár. Ennek kivitelezésére is több módszert alkalmaznak természetesen: van ahol fokozatosan emelik a korhatárt - mint például Magyarországon is -, van ahol pedig hirtelen emelik nagyobb mértékben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lassan nő a magyarok várható élettartama

Magyarország egyébként a nagy lemaradók között a születéskori várható élettartam növekedése szempontjából. Az OECD jelenlegi 35 tagállamában a szóban forgó mutató 10,5 évet (15 százalékot) emelkedett 45 év alatt, ám Magyarországon az emelkedés csak 6,5 év (9,4 százalék) volt.

1975-ben még alacsonyabb volt a várható élettartalmuk például a kínaiaknak, a chileieknek és a törököknek is, mostanra azonban mindannyian lehagytak minket. Törökországban például a 70-es évek közepén még csak 54,2 év volt a várható élettartam, ám mostanra 74 év.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem