18 °C Budapest

Féláron rabolhatjuk ki a Tescót, Aldit: ezeket az árukat szórják ki a boltok

2018. július 20. 12:00

Egyre több gyümölcs betakarítása kezd problémássá válni Magyarországon. A termelők egyfelől a nyomott árakra, másfelől az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányra panaszkodnak. Az más kérdés, hogy mindebből - a fogyasztói árak tekintetében - mit éreznek a vásárlók. Azért, hogy ezt kiderítsük utánajártunk, milyen áron lehet ezen a héten zöldséget, gyümölcsöt beszerezni a legnagyobb Magyarországi áruházakban, sőt kigyűjtöttük a legnagyobb, sok esetben több mint 50 százalékos árengedményű termékeket is.

Korábban a Pénzcentrumon beszámoltunk arról, hogy a magyar dinnyét jószerivel már az fenyegeti, hogy az egész termés ott rohad a földeken. A hazai termelőknek ugyanis az általuk alacsonynak vélt felvásárlói ár mellett a munkaerőhiány az, ami leginkább megkeseríti a mindennapjait. Július elejéhez képest ráadásul az időjárás is zordabbra fordult a hónap végéhez közeledve, emiatt pedig olybá tűnik, mintha a lédús gyümölcs nem is fogyna eléggé, emiatt sokszor az áruházak már 100 forint alatt kínálják a görögdinnyét.

Hasonló problémák az almával kapcsolatban is felmerültek a termelők részéről. A Pénzcentrum által megkérdezett egyik szakértő szerint, bár megbízható munkaerőt is egyre nehezebb találni (és még nehezebb megtartani) a betakarítások elvégzéséhez, ő sokkal inkább az alma nyomott felvásárlási ára miatt aggódik. A két népszerű gyümölcs egyre viszontagságosabb betakarítása okán kíváncsiak voltunk, hogy a magyar vásárlók éreznek-e egyáltalán bármit az árakat illetően, a legnagyobb magyar áruházak zöldség- és gyümölcs pultjai között korzózva. De persze nem csak az alma és dinnye árát néztük meg, hanem az összes, 29. héten elérhető gyümölcsét és zöldségét.

Aldi

Az Aldiban a magszegény görögdinnye 34 százalékkal olcsóbb, így 149 forintot kell fizetni kilójáért. A diszkontban fél áron lehet kapni a fürtös paradicsomot, illetve a fehér szőlőt is, előbbi kilója 249, utóbbié 599 forintot kóstál. A magyar szilva árában is 30 százalék fölötti az árzuhanás, így a csonthéjas gyümölcs csomagját 199 forintért lehet beszerezni. Ugyancsak 30 százalékkal olcsóbb a Magyarországról származó burgonya is, ennek csomagjáért 349 forintot kell kiperkálni. A saláta 249, a Palermo paprika pedig 299 forintért várja a vásárlókat.

Ennél is több akcióért fusd át az Aldi akciós kiadványát!

Tesco

A Tescóban a Doughnut lapos őszibarack 449, a nektarin 329 (csomag), az őszibarack pedig 329 (csomag) forintba kerül. Egy csomag cseresznye 449, míg a saját márkás paradicsom 349 forintért pihen a gyümölcs- illetve zöldségpultban. A magszegény görögdinnye a hiperben 129, a Gália sárgadinnye 249, a csemegekukorica 89, a fokhagyma kilója 999, a karfiol 349, a magyar piros újburgonya kilója pedig 159 forintba kerül, ez utóbbi egyébként 54 százalékkal olcsóbb. 

A hiper tovább ajánlataiért fusd át a Tescó aktuális akciós újságját!

Lidl

A diszkont duplaoldalt áldozott ezen a héten a paradicsomoknak, melynek keretén belül a Cherry fürtösparadicsom 33 százalékkal olcsóbban, 199 forintért, a mini tojásparadicsom 259 forint, míg a fürtös paradicsom 249 forintba kerül. A magszegény magyar görögdinnye 119 forintos kilós áron érhető el a diszkontban, a lecsópaprika 249, a csemegekukorica 89, míg a magyar újburgonya 159 forintba kerül. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A diszkont aktuális akcióért nézd át a Lidl eheti kedvezményes szóróanyagát!

Auchan

Az Auchanban a magyar csemegekukorica 89, a szilva 189, a vöröshagyma 119, a magszegény görögdinnye 129, a fejes saláta 149, míg a cékla 199 forintba kerül. A hiperben a kigyóuborkáért 129, az áfonyáért 599, a citromért 799 forintot kell kiperkálni.

Az Auchan további ajánlataiért fusd hát a bolt 29. heti akciós kiadványát!

Spar

A Sparban a magszegény görögdinnye 119, az őszibarack 349, a lila hagyma 199, az újburgonya 169, a fejes káposzta 189, a lecsópaprika 269, a fürtös koktélparadicsom 319, míg a fehérszőlő 500 grammos kiszerelésben 479 forintba kerül. 

Még több sparos akcióért lapozd át az áruház legújabb kedvezményes kiadványát!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm