Hideg és eső: érdekesen indul a csillagászati nyár

agrarszektor.hu
Ma reggelre markáns hidegfront vonult át a Kárpát-medence fölött, így a nap folyamán sokfelé várható számottevő mennyiségű csapadék, és a front mögött jelentősen lehűl a levegő is. A hétvégén hűvös, de jellemzően száraz időben lehet majd haladni a mezőgazdasági munkákkal, és a következő héten nem is tér vissza a kánikula.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az elmúlt hétvégén illetve e hét első felében jelentősen csökkent a csapadékhajlam a megelőző időszakhoz képest. Az ország területének mintegy felén 1 milliméter sem hullott, és csak elszórtan, főként a déli országrészben illetve a Duna-Tisza közén esett 10 millimétert meghaladó összeg. Így sokfelé tudott száradni, szikkadni a korábban sáros talaj, bár délen helyenként még mindig előfordulnak belvízfoltok. Az ország nagy részén jó a talajok vízellátottsága, csak a Tiszántúl északi felén tapasztalható nagyobb területre kiterjedő szárazság, itt az alsóbb talajrétegek is kevés nedvességet tartalmaznak. Az előrejelzések szerint azonban a pénteken átvonuló hidegfront ezt a területet is megöntözi - írja a met.hu.

Az őszi árpát már aratják, a héten a repce betakarítása is többfelé elkezdődött, de az őszi búza aratása is hamarosan indul. A termésérésben lévő kultúrákat június első felének csapadékos időjárása már károsan érintette, az esős, viharos idő ugyanis károkat, terméscsökkenést és minőségromlást okozott a repce, az őszi árpa és búza, valamint a betakarításban lévő gyümölcsök, például a meggy esetén. Az esős, párás idő a gombás megbetegedéseket is segítette, ebből a szempontból pedig jelentős javulás várható a héten.

A következő héten meglehetősen változékony, az átlagosnál hűvösebb időre van kilátás. A pénteki nap lesz a legkevésbé alkalmas mezőgazdasági munkák végzésére, több helyen ugyanis jelentős menyiségű záporra és zivatarra lehet majd számítani. A mostani hétvégén és jövő hétfőn változóan felhős, többnyire napos és száraz idő várható csak elszórtan, főként északon előforduló záporokkal. A kora délutáni órákban is csak 18, 23 fok közé melegszik majd a levegő, hajnalban pedig sokfelé lesz 10 fok alatt a hőmérséklet. Keddtől több lesz a felhő, és többfelé lehetnek záporok, zivatarok is, de ezzel együtt kissé melegszik az idő.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?