Itt a rangsor: ennyiért csobbanhatunk a hazai aquaparkokban

2019. június 15. 16:00

Bár döcögősen indult a strandszezon a záporos májusi időjárás miatt, annál nagyobb tömegek vették célba a strandokat a pünkösdi hosszúhétvégén. Az érdeklődés a strandok és fürdők iránt ezután csak még nagyobb lesz a nyári szezonban, ezért balatoni strandbelépők után most a Pénzcentrum a magyarországi aquaparkok szezonális árait gyűjtötte össze, a fürdőket pedig a medencék és a csúszdák száma alapján is rangsoroltuk.

Sokan balatoni strandokkal szemben előnyben részesítik a fürdőket, vagy kisebb, kevésbé ismert tavak felé veszik az irányt, ha vízpartra vágynak. Azt régóta tudjuk, hogy hazánk gyógyvíz- és fürdőnagyhatalom, ennek pedig nyáron is maximálisan élvezhetjük az előnyeit. Hazánkban 22 olyan fürdőhely üzemel, amely az aquapark kategóriába sorolható, izgalmas vízi élményeket kínáló medencéi és csúszdái alapján.

A 22 magyar aquaparkban átlagosan 15 medence áll a látogatók rendelkezésére, ez nem kevés, viszont a medencék száma alapján felállított rangsorban az első helyet megszerző Hungarospa Hajdúszoboszló 45 medencével várja a fürdőzőzni vágyókat! A ranglista második helyét elfoglaló Bükfürdő Thermal & Spa 34, a harmadik helyet megszerző Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő pedig 20 medencével büszkélkedhet. Nem csak sok, hanem sokféle medence található a magyar aquaparkokban: fedett és kültéri úszómedence, strandmedence, élmény- és hullámmedence, gyógymedencék és gyermekmedencék, és emellett rengeteg más szolgáltatás is, kezdve a csúszdáktól, a szaunákon át a masszázsig. 

Az általunk felmért aquaparkokban átlagban 11 különböző méretű és fajtájú csúszda van. A csúszdák számát tekintve egyértelműen az Aquarena Mogyoród áll az élen, 26 csúszdájával, ezt követi a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont 18 csúszdával, amelytől a rangsorban harmadik Aquacinema Kisvárda is csak 1 csúszdával van "lemaradva". Viszont a medencerangsorban dobogós Hungarospa Hajdúszoboszló is büszkélkedhet 15, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő is 14 csúszdával. 

Nézzük akkor a hazai aquaparkokat sorban, hol milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe, és mennyibe kerül a belépő. A belépőknél mindig az egész napos, összes szolgáltatást magába foglaló jegyárakat vettük figyelembe, a félnapra, néhány órára szóló, vagy korlátozott medence- és csúszdahasználatot biztosító jegyekről a fürdők honlapján érdemes tájékozódni.

Hungarospa Hajdúszoboszló

Felnőtt jegy: 3400 forint, hétvégén 4000 forint
Diákjegy: 2300 forint, hétvégén 2900 forint
Gyermek jegy (7 éves korig): 1300 forint, hétvégén 1800 forint

A jegyek június 30-ig értendők, arról még nincs információnk, nőnek-e az árak július 1-jétől. 

Hajdúszoboszlón 45 medence: 8 stranmedence, 7 gyermekmedence, 6 gyógymedence, és 1-1 úszó-, élmény-, és merülőmedence várja a strandolókat. Emellett a fürdő 15 csúszdával büszkélkedhet, az aktív kikapcsolódásról pedig röplabda-, foci-, tenisz-, és kosárlabdapálya, vízibicikli és lábtenisz szolgáltatás gondoskodik.

Annagora Aquapark

Felnőtt jegy: 2900 forint, all in belépő: 6200 forint
Diák jegy (10-18 éves korig): 2700 forint, all in: 5200 forint
Gyermek jegy (3-10 éves korig): 2400 forint, all in: 4100 forint

A balatonfüredi aquaparkban hullám-, gyermek-, wellness medencék, és a szaunavilág is várja a strandolókat, összesen 12 medence és 12 csúszda gondolsodik a vízi élményekről. 

Aquaticum Debrecen

Felnőtt jegy: 3200 forint 
Gyermek/diák/ nyugdíjas jegy: 2650 forint

A debreceni Mediterrán Élményfürdőben 14 medence: köztük gyógymedence élményelemekkel, váltófürdő, hullám- és élménymedence, gyermekmedence, pancsoló és 10 csúszda található.Ezen túl röplabda- és focipálya, valamint lábtenisz is igénybe vehető. 

Virágfürdő Kaposvár

Felnőtt jegy: 3300 forint
Ifjúsági/ nyugdíjas jegy: 2300 forint

Kaposváron sokféle gyógymedence, élmény- és termálmedence, úszómedencék és jakuzzi is található, összesen 17, amelyek mellett 7 csúszda gondoskodik a vízi élményekről. A fürdő nagy gondot fordít gyermekbarát szolgáltatásokra, az árnyékolt medencével, gyermekcsúszdával, játszótérrel várja a gyerkőcöket.

Aquarius Élményfürdő

Felnőtt jegy: 4200 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 3300 forint
Gyermek jegy (14 éves korig): 2600 forint

A vendégek a termálvilág szolgáltatásait igénybe véve pihenhetnek, regenerálódhatnak, ahol beltéri és kültéri gyógyvizes medencék, pezsgőágy, szaunavilág, Kneipp-medence, és pezsgőfürdő is található. Az élményvilágban hullámmedence, vízfüggöny, barlanggal készült vadvízi sodrófolyosó, és különböző óriáscsúszdák várják a vízi élmények szerelmeseit. A legkisebbeket medencékkel, csúszdákkal, Inka romtemplommal, kincses szigettel és egyéb élményelemekkel kiegészített mesés gyermekvilág várja.

Gyulai Várfürdő

Felnőtt jegy: 2500 forint, AquaPalota kiegészítőjegy 1800 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 2100 forint, AquaPalota kiegészítőjegy 1300 forint

A várfürdő 19 medencével, köztük több gyógy- és élménymedencével, súlyfürdőmedencével, és csúszdamedencével várja a fürdőzni vágyókat. A gyulai komplexum 8 csúszdával is büszkélkedhet.

Zalakarosi Fürdő

Felnőtt jegy: 4800 forint
Diák jegy (6-18 éves korig): 3800 forint
Gyermek jegy (3-5 éves korig): 950 forint

Zalakaroson sokféle kültéri és fedett gyógymedence, termál- és élménymedence, hullámmedence, merülő medence és úszómedence várja a csobbanni vágyókat, összesen 20 darab. Csúszdákból pedig 9 féle található a fürdőben.

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

Felnőtt jegy: 3600 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 3000 forint
Gyermek jegy (14 éves korig): 1100 forint

Az élményfürdő homokos napozóparttal, 5 medencével és 7 csúszdával várja a látogatókat. A belépőjegyekhez tartózó csúszási lehetőségeken felül 1600 forintért váltható meg a korlátlan csúszás.

Napfényfürdő Aquapolis

Felnőtt jegy: 5650 forint
Diák jegy: 4600 forint
Gyermek (4-11 éves korig) és nyugdíjas jegy: 3000 forint

A legnagyobb szegedi strandon, a Napfényfürdő Aquapolisban óriáscsúszdák, gyermekvilág és termálmedencék egészítik ki a strandolás nyújtotta élményeket, összesen 18 medence , 13 csúszda várja a fürdeni vágyókat, emellett röplabda- és focipálya, valamint lábtenisz is használható.

Aquaworld Resort Budapest

Felnőtt jegy: 6490 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 5290 forint
Gyermek jegy (3-13 éves korig): 3190 forint

Az Aquaworld Resort Budapest különleges tematikájával, hatalmas kupolájával és izgalmas csúszdáival emelkedik ki a budapesti strandok közül. A 15 medencéjén és 11 csúszdáján túl focipálya, játszótér, játszóház is gondoskodik az élményekről.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Aquacinema Kisvárda

Felnőtt jegy: 3900 forint
Gyerek jegy (2-9 éves korig): 1000 forint

A kisvárdai strand, a régi Várfürdő, ma Aquacinema új medencékkel, élményelemekkel és egy 16 csúszdás csúszdapark várja a fürdőzőket.

Bükfürdő Thermal & Spa

Felnőtt jegy: 3950 forint
Diákjegy: 2400 forint
Gyermek jegy (6 év alatt): 100 forint

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja a kikapcsolódni vágyókat. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 34 medencével, 7 csúszdával várja a feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

Tatabányai Gyémánt Fürdő

Felnőtt jegy: 2800 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 2000 forint

A "A Családi Víziparadicsom" 15 medencével és 6 csúszdával várja a vízi élmények kedvelőit, 3 élménymedencéje, 1 csúszdamedencéje, jakuzzija, valamint gyermek- és pancsoló medencéje is van. A gyermekbarátabb fürdőzés érdekében játszótér is van a fürdő területén.

Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő

Felnőtt jegy: 3100 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 2250 forint

A pápai fürdőben 16 medence várja a fürdőzőket, köztük külön fedett és kültéri csúszdamedencék, élmény- és termálmedencék is. Pápán 11 csúszda, röplabdapálya és játszótér gondoskodik a szórakozásról.

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Kombinált jegy a Gyógy- és strandfürdőbe és Aqua Centrumba

Felnőtt jegy: 4600 forint, hétvégén 5500 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 3300 forint, hétvégén 4100 forint

Az Aqua Centrum 18 óriáscsúszdás csúszdapark, melynek alapmotívuma egy középkori vár hangulatát idézi, mesés, játékos elemekkel. A "gyermek szigeten" sárkánycsúszda, gyermekcsúszdák találhatók, míg a vadfolyó, és a csőcsúszdák, zárt-, nyitott-, hullámforma csúszdák a felnőtt közönséget várják. Közös családi élményt a 4 sávos családi csúszda és a lassúfolyó- biztosítja. A legvakmerőbbek a kamikaze, illetve a hagyma csúszdán tehetik próbára bátorságukat. Az Aqua Centrum extrém ajánlata az ingacsúszda, Magyarországon először! A fürdő legújabb és izgalmas ajánlata a Dragon csúszda, ahol 16 méter magasból 60km/órás sebességgel csúszhatnak a fürdőzők.

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Felnőtt jegy: 3500 forint
Diákjegy: 2400 forint
62 év felett: 2600 forint

A Harkányban található fürdőben 18 medence és 7 csúszda gondoskodik a fürdőzők szórakozásáról, vannak köztük fedett gyógy- és élménymedencék, és kültéri strandmedencék, jakuzzi, és gyermekmedence is, ezen túlmenően röplabda- és focipálya is várja a vendégeket.

AquaCity Zalaegerszeg

Felnőtt jegy: 3000 forint
Diákjegy: 2400 forint
Gyermek és nyugdíjas: 1500 forint

Zalaegerszegen az Aquacityben egy hullámmedence, egy élménymedence, egy ugrómedence, egy strandmedence, 1-1 gyermek- és pancsoló medence és 3 jakuzzi várja a fürdőzőket. A szórakozásról 10 csúszda, köztük gyermekcsúszda, röpladbapálya, lábtenisz és játszótér gondoskodik. A gyermekek számára animációt is biztosítanak.

Aquarena Mogyoród

Felnőtt jegy: 7500 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 6000 forint
Gyermek jegy: 3500 forint

Az Aquarena 7 medencével és elképesztő mennyiségű: 26 darab összesen 1,5 kilométernyi hosszú csúszdarendszer várja a csobbani vágyó vendégeket. A csúszdáknak már az elnevezései is izgalmasak: Kék barlang, Repülőszőnyeg, Óriáskígyó, Lustafolyó, stb. Természetesen kifejezetten gyermekmedence és csúszda is található az Aquarenában, és az animáció is biztosított.

Rukkel-tó Waterpark

Felnőtt jegy: 2000 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 1500 forint
Gyermek jegy (2-6 éves korig): 1000 forint

(Egész napos csúszdás belépő 4.500 forint)

A Rukkel-tónál két hullám, két spirál, egy kamikaze, két twinkamikaze, két black hole, két slope, és két-két nagyobb és kisebb gyermek vízi csúszda is található, és 2019 újdonsága a 150 személyes Aquaglide vízi vidámpark a fürdő honlapja szerint. Ezen túl 5 oszlopos wakeboardpálya és 3-6 méteres ugrótornyok várják a vízi élmények szerelmeseit.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Felnőtt jegy: 4400 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 2200 forint
Gyermek jegy (3-14 éves korig): 2000 forint

Sárváron 20 medence, köztük gyógy- és élménymedencék, hullámmedencék, gyermekmedencék, jakuzzik és strandmedencék, mindemellett 14 csúszda, röplabda- és focipálya gondoskodik a strandolók szórakozásáról.

Atlantika Vízividámpark

Felnőtt jegy: de. 2500 forint, du. 14 órától 1500 forint
Diák/gyerek jegy: de. 2000 forint, du. 14 órától 1500 forint
Nyugdíjas jegy: de. 1500 forint, du. 14 órától 1000 forint

A Vásárosnaményhoz közeli Gergelyiurgonyán található aquapark az országban egyedülálló módon nem csupán csúszdákkal és nagy, szabadtéri medencékkel rendelkezik, hanem valódi fóka-show-val várja a strandolókat. Összesen 10 medence és 13 csúszda található a fürdőben. A belépőjeggyel valamennyi csúszdát 10 órától korlátlanul lehet használni, viszont szombaton, vasárnap és ünnepnapokon csak egész napos belépőjegy váltható.

Demjéni Termál Völgy

Barlangfürdő belépő

Felnőtt jegy: 4990 forint
Diák/nyugdíjas jegy: 4490 forint
Gyermek jegy (4-8 éves korig): 3990 forint

Gyógyfürdő belépők

Felnőtt jegy: 1990 forint
Diák/nyugdíjas/gyerek jegy: 1790 forint

Aquapark felár: 1890 forint

Az Egerhez közeli Demjénben 17 medencével - köztük Kneipp-medencével is - 9 csúszdával várják a látogatókat, az aktív kikapcsolódást pedig egy focipálya is szolgálja. Gyermekek örömére árnyékolt medence, játszótér, és különböző medencejátékok is találhatók a fürdőben.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem