21 °C Budapest

Meglepetés a magyar bankoktól: egy órán belül utalják a pénzt, ha megszorultál

2018. május 28. 11:30

Rég elmúltak már azok az idők, amikor napokat, sőt heteket kellett várni arra, hogy megkapjunk egy személyi kölcsönt. Az innováció ugyanis a hitelezésben is megkezdődött; valósággá vált, amit régen csak elképzelni tudtunk, azaz, hogy néhány perc alatt a számlánkon van az igényelt kölcsön. Ehhez ma már mindössze egy internetelérésre alkalmas számítógépre vagy okostelefonra van szükség. Több bank is lehetővé tette ugyanis az interneten keresztül történő, gyors személyi kölcsön igénylést. Ez azonban csak részben jelenti azt, hogy fel sem kell állnunk a gép elől ahhoz, hogy hitelhez jussunk. Ma az online hiteligénylés csak részben digitális. Mutatjuk a tudnivalókat.

Rég elmúltak már azok az idők, amikor napokat, sőt heteket kellett várni arra, hogy megkapjunk egy személyi kölcsönt. Persze a technológiai és jogszabályi innovációk beköszönte előtt is jobban jártunk a személyi kölcsönökkel, mint egy jelzáloghiteligényléssel, ha gyorsaságról volt szó. A fedezetként felajánlott ingatlan értékbecslése és a hitelminősítés miatt a jelzáloghitelek igénylése hetekig, sőt, akár több mint egy hónapig is elhúzódhat.

A gyorsaságon azonban a személyi kölcsönök esetén is bőven lehet javítani. Kezdjük ott, hogy az egyszeri hitelfelvevő a kölcsön igénylésekor gyakran nem is igazán tudja, mit kell tennie. Aki alaposan utána akar járni a kölcsönfelvétel részleteinek, formális pénzügyi edukáció híján a bankfiókokat járja ügyintézőket faggatva, vagy otthon túrja órákig a netet. Amikor megvan a döntés, megkezdődik a szükséges dokumentumok begyűjtése, pótlása, majd a malmozás, hogy pozitívan bírálják-e el a hiteligényünket, ami után várhatjuk a kiutalást.

Ez lenne a gyors személyi kölcsön? Valójában ez az idegőrlő folyamat még mindig gyorsítható. Ebben a cikkben adunk néhány tippet, hogy ne kelljen megöregedned a hitelfelvétel mellett, és megmutatjuk, hogyan kapcsolhatod turbó üzemmódba a szabad felhasználású személyi kölcsön igénylését.

Mit jelent 2017-ben a gyors személyi hitel?

Azonnaliság - ezt akarjuk mindannyian, amikor a pénzügyekről van szó. Annak örülnénk, ha az utalásunk valós időben érkezne meg a másik félhez, azt szeretnénk, hogy öt után is lehessen pénzügyi műveleteket végezni és azt szeretnénk, hogy ne kelljen még napokat várni a sikeresen megigényelt kölcsönünk kiutalására. A jó hír az, hogy erre ma már lehetőség van, és a szabályozó környezet sincs messze attól, hogy utat engedjen a technológia vívmányainak.

Az innováció persze a hitelezésben is megkezdődött. Valósággá vált, amit régen csak elképzelni tudtunk, azaz, hogy néhány perc alatt a számlánkon van az igényelt kölcsön. Ehhez ma már mindössze egy internetelérésre alkalmas számítógépre vagy okostelefonra van szükség. Több bank is lehetővé tette ugyanis az interneten keresztül történő, gyors személyi kölcsön igénylést. Ez azonban csak részben jelenti azt, hogy fel sem kell állnunk a gép elől ahhoz, hogy hitelhez jussunk.

Ma az online hiteligénylés csak részben digitális. A hiteligénylés egy szakaszában mindenképpen vagy futár jön a papíralapú dokumentumokkal, vagy nekünk kell bemennünk a bankba aláírni.

Van azonban néhány pénzintézet, amelyek újabb szintre emelték a gyors személyi kölcsön digitális igénylését. Ha éppen út közben lenne szükségünk egy gyorskölcsönre, már a mobiltelefonunkon is végigmehetünk az igénylés folyamatán. Ráadásul attól sem kell tartanunk, hogy hosszú órákra elhúzódik a folyamat - az eddigi innovációkkal egy óra alatt végezhetünk mindennel együtt.

Akkor is találhatunk jó ajánlatokat, ha nem feltétlenül szeretnénk digitálisan intézni mindent és van egy kis extra időnk. A Cofidis Fapados kölcsönnel 1 200 000 forintot most 60 hónapos futamidőre 17,90 százalékos THM mellett vehetünk fel, 29 553 forintos havi törlesztéssel. A legalacsonyabb kamatot viszont a Sberbank Fair személyi kölcsönénél találjuk, hiszen árgaranciát vállalnak a hitelkamatra, így akár 8 százalék alatti THM-mel is vehetünk fel kölcsönt. A Budapest Bank Online Prémium Számla mellé igényelhetünk akár 3 000 000 forintot is. A THM 7,90 százalék, a törlesztőrészlet pedig 72 hónapig havi 52 114 forint, amennyiben jövedelmünk nettó 250 000 forint felett van és a bankhoz utaltatjuk.

Hogyan néz ki az igénylés folyamata turbótempó mellett?

Jelenleg az OTP Bank, a CIB Bank és a Cofidis kínál online személyi kölcsönt az ügyfeleknek, amennyiben megfelelünk az igénylési feltételeknek. Az OTP és a CIB Bank már meglévő, netbankot és mobilappot használó ügyfeleknek, a Cofidis pedig új ügyfeleknek is lehetővé teszi az igénylést. A folyamat általánosítva a következőképpen zajlik, de a sorrend bankonként változó lehet:

  • 1. Nulladik lépésként előzetes hitelbírálat történik. Ezt kérhetjük online vagy telefonon. Ilyenkor tájékozódhatunk előre a hitelképességünkről és arról, hogy milyen hitelfelvételi lehetőségeink vannak. Azért neveztük ezt nulladik lépésnek, mivel az OTP és a CIB esetében ez automatikusan megtörténik. A meglévő ügyfeleknél az ellenőrzéshez szükséges bankszámlakivonatot és KHR-adatokat a rendszer folyamatosan le tudja kérni, ebből kikalkulálva a lehetőségeket. A Cofidisnél szerződéscsomagot kapunk, amit majd később kell bemutatnunk a videós azonosítás során. Ne keverjük össze az előzetes hitelbírálatot az egyszerű kalkulációval. A hitelbírálat ugyanis egyes bankoknál több napot is igénybe vehet, viszont kapunk egy ígérvényt, hogy a kiszámolt hitelt nagyjából 6 hónapig fel tudjuk venni, míg a kalkuláció egy átlagos ügyfélprofil alapján történik.
  • 2. Az első lépés során kiválasztjuk a számunkra ideális konstrukciót. Megjelölhetjük a hitelösszeget és a futamidőt, majd ezek alapján a rendszer kiszámolja a számunkra felajánlható kölcsön részleteit a kamattal és a THM-mel együtt.
  • 3. Ezt követi a tájékoztatók és a hitelfelvételhez szükséges nyilatkozatok megismerése és a bank általános szerződési feltételeinek elfogadása.
  • 4. A hiteligénylés igazán a személyazonosításra alkalmas adatok megadásával kezdődik: a meglévő ügyfelek úgy azonosíthatják magukat, hogy belépnek a netbankos rendszerbe vagy mobilapplikációba. Új ügyfelek a Cofidisnél videóchaten keresztül, az ügyintézőnek bemutatott igazolvánnyal tudják ugyanezt megtenni, illetve ki kell tölteniük egy online ívet is ezekkel az adatokkal. Ennél a résznél kell a lakcímkártyát is bemutatni, illetve szükséges nyilatkozni a pénzmosás megelőzéséről szóló jogszabályok szerint.
  • 5. A gyors személyi kölcsön igényléséhez szükséges dokumentumok, mint például jövedelemigazolás, bankszámlakivonat és meglévő hitelekről szóló adatok feltöltése következik, akár dokumentumfeltöltés formájában, vagy egy online ív kitöltésével. Ne feledjük el, hogy a Cofidisnek postán is el kell küldenünk a dokumentumokat.
  • 6. Ezek után perceken belül megtörténik a végső hitelbírálat az igénylés során rögzített adatok és a bank rendszerében található információk alapján.
  • 7. Ha alaposan átnéztük a szerződést és elfogadjuk az ajánlatot, mobilaláírással, SMS-ben kapott kódszámmal írhatunk alá. A Cofidis esetében itt fizikai síkra terelődik az igénylés, a szerződéscsomagot aláírva mutatjuk be a videón keresztül a velünk beszélgető ügyintézőnek.
  • 8. A folyósítás van már csak hátra: a két teljesen digitális megoldásnál ez perceken belül megtörténik: ez szó szerint gyors személyi kölcsön! Más pénzintézeteknél általában 2 napot kell várnunk, amíg átfutnak az adatok.

De mégis mennyi időt vesz igénybe egy online hiteligénylés? Az ötlettől a folyósításig több nap is eltelhet. A reprezentatív példa alapján viszont az OTP Bank megoldásával már 40 perc alatt végezhetünk a hiteligényléssel, míg a CIB-nél a mobilappon keresztül zavarbejtő módon 7 perc alatt pénzhez juthatunk, amelynek összege akár 7 000 000 Ft is lehet. Utólag még a hagyományos módokon tudunk csoportos beszedést beállítani a hitel törlesztéséhez. Ugyanígy később lehetséges még biztosítási szolgáltatást igényelni, amennyiben úgy érezzük, hogy nem lesz zökkenőmentes a hitel visszafizetése.

Kikötések, szerződési feltételek - ezekre készülj fel előre

Ahogy a lépéseken is látható, van néhány kritérium, aminek meg kell felelnünk a gyors személyi kölcsön igényléséhez. Ahogy azt már írtuk, a teljesen digitális OTP-s és CIB-es megoldáshoz a pénzintézetek ügyfelei férhetnek hozzá. Ez azt jelenti, hogy a bankhoz érkező állandó jövedelemmel, és internetbanki szerződéssel kell rendelkezniük.

Ezen kívül minden online igényléshez szükségesek a hagyományos folyamathoz is nélkülözhetetlen dokumentumok. Így például egy 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolást biztosan kérnek majd. Minél nagyobb a havi jövedelmünk, annál nagyobb lehet a felvehető hitelösszeg és annál kedvezőbb kamatozású kölcsönt vehetünk fel. Ezen kívül érvényes, magyar hatóság által kiállított igazolványokra is szükségünk van a személyazonosításhoz és bizonyos esetekben a már fennálló tartozásunk összege is felkerül az igénylőlapra. Érdemes alaposan utánaolvasni a feltételeknek a termék hirdetményében az igénylés előtt, hiszen a reklámokból és hirdetésekből származó tájékoztatás nem teljes körű.

A bank természetesen elvégzi a szükséges háttérellenőrzést és megvizsgálja, hogy szerepelünk-e a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján. Amennyiben igen, akkor abban az esetben sajnos nincs lehetőségünk gyors személyi kölcsönt sem felvenni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Biztonsági szempontok: ezért lehetséges a neten igényelni

Amennyiben körültekintőek vagyunk, felmerülhet bennünk a kérdés: mennyire biztonságos ez az egész? Felvehet valaki hitelt a nevemben? Mi történik, ha ellopják az online adataimat? A kérdések teljesen jogosak és húsbavágók, de szerencsére a pénzintézeteknek nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük, illetve a jó hírnév miatt is érdekük, hogy a lehető legmodernebb eszközökkel vegyék fel a harcot a visszaélésekkel.

A beazonosításhoz és jelszókezeléshez több szintű azonosítást használnak, tehát a jelszavunk megadásán kívül egy másik eszközre, jellemzően a mobiltelefonunkra is szükség van. Ezen kívül olyan modern eszközöket is használnak, mint a biometrikus azonosítás, például ujjlenyomat. A kommunikáció titkosított csatornákon zajlik, így harmadik fél nem tud hozzáférni az ezen átfolyó adatokhoz.

Nagyon fontos azonban, hogy ne csak a bank, hanem a mi eszközeink is védve legyenek: rendszeresen olvashatunk a hírekben adathalász kísérletekről, amelyek során egy bank nevében bűnözők adatokat csalnak ki az óvatlan ügyfelektől. Ezek jellemzően jelszavak és bankszámlaszámok, amelyekkel már könnyebben tudnak hozzáférni a bankszámlán tárolt pénzünkhöz. Ne dőljünk be ezeknek a megtévesztéseknek és legyünk mindig óvatosak, amikor valaki az adataink kiadására szólít fel minket.

Védjük meg a mobiltelefonunkon és számítógépünkön tárolt adatokat is. Használjunk jelszókezelő alkalmazásokat, telepítsünk tűzfalat, vírusírtót és kémprogramokat kutató szoftvereket az eszközeinkre a teljeskörű védelemhez. Részletesen erről a Magyar Nemzeti Bank E-banking biztonságról szóló iránymutatásaiban olvashatunk.

Ha ódzkodsz a nettől: a hagyományos személyi kölcsön is működik

Akit nem győzött meg a netes ügyintézés biztonsága, vagy nem akar mindent a világhálón intézni, nyugodtan maradhat a hagyományos hitelfelvételi folyamatnál. Ma már ez is gyorsabban megy, hiszen mindössze egy jövedelemigazolásra és a személyazonosításra van szükség a hitelbírálat során.

Számoljunk az igényléstől számított átlag 2-3 nappal: ennyi idő amíg pénzhez jutunk. A hagyományos igénylési folyamat része, hogy a bankfiókban intézzük az ügyeket papír alapon. Internet és mobiltelefon nélkül is megoldhatjuk tehát a hitelfelvételt és nem kell attól tartanunk, hogy ez a lehetőség közeljövőben megszűnik.

Minden felgyorsul - élvezzük ki az előnyeit!

A fejlődés tehát elérte végre a bankszektort is. Igazán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha elmondjuk, hogy előbb-utóbb minden bank lehetővé teszi majd a netes hiteligénylést és a lehető legtöbb szolgáltatásánál be fogja vezetni az azonnaliságot.

Számunkra rengeteg előnnyel járhat ez az átalakulás: időt spórolhatunk, nem kell várakoznunk a bankfiókban, vagy attól tartanunk, hogy nem tudjuk nyitvatartási időn belül elintézni a dolgainkat, mert bent kellett maradnunk a munkahelyünkön, ráadásul a digitális megoldások olcsóbbak. Az, hogy a neten összehasonlíthatjuk az ajánlatokat egy online személyi kölcsön kalkulátorral, már nem szokatlan újdonság. Ugyanilyen hasznos lehet a szinte azonnali hiteligénylés, amikor valamilyen nem várt esemény történik, amire gyors reakció kell. Ilyen például egy hirtelen bekövetkező betegség, ami ledönt a lábunkról, vagy egy elromlott alkatrész cseréje a kocsinkban, amit munkaeszközként használunk.

Ráadásul nemzetközi szinten is ez lesz a meghatározó irány: a jegybank 2019-ben indítja el az azonnali fizetések rendszerét, az uniós szintű szabályozás pedig a jövőben még nagyobb szabadságot biztosít majd, ami alapjaiban alakíthatja át a banki szolgáltatók világát. Érdemes tehát használnunk ezeket a szolgáltatásokat, élni a gyors személyi kölcsön lehetőségével, hiszen megkönnyítik az életünket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem