15 °C Budapest

Támadás alatt állunk: pillanatok alatt kifosztják a bankszámládat

2018. szeptember 24. 12:03

Az elmúlt időszakban megszaporodott az internetezők sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. Egyre profibbak a trükkök, egyre meggyőzőbbek a kéretlen emailek. Fontos, hogy tisztába legyünk vele, pontosan milyen veszélyek fenyegetnek minket az online térben. Éppen ezért összeszedtük a legnépszerűbb trükköket, és azt, miképp lehet hatékonyan védkezni ellenük.

"Az utóbbi hónapokban megnőtt az adathalász támadások száma, melyek nem közvetlenül a bankok, hanem elsősorban az ügyfelek ellen irányulnak. Egyre testreszabottabb, meggyőzőbb támadásokat látunk. Már a magyar nyelvvel sincs akkora problémája a bűnözőknek, mint néhány évvel ezelőtt, ezért indokolt az óvatosság" - nyilatkozta Biró Gabriella, az MNB informatikai felügyeleti főosztályának vezetője a Portfolionak.

"A pénzintézeteknek fontos feladata az ügyfelek tájékoztatása a biztonságos elektronikus bankolás alapvető szabályaira. Úgy látom, hogy alapvető módszertani, működésbeli változást nem hozott a GDPR, de a prioritások kicsit átrendeződtek, a korábban is létező adatvédelmi és adatbiztonsági feladatok nagyobb hangsúlyt kaptak" -folytatta a szakember.

A szakember szavait jól példázzák a legutóbbi esetek, melyekről a Pénzcentrum is beszámolt: megpróbálták kifosztani a Telenor, az OTP és a CIB bankügyfeleit is.

Egyre fontosabb a tudatosság

Minél több időt töltünk számítógépeink és mobiltelefonjaink előtt, annál valószínűbb, hogy előbb vagy utóbb internetes csalók áldozataivá válunk. Azért is, mivel egyre agyafúrtabb trükkökk jönnek szembe velünk nap mint nap. Éppen ezért egyre fontosabb a tudatosság internetezés közben is, akár egész nap az weben dolgozunk, akár csak hobbiból szörfözünk holtidőben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amióta egy gombnyomással vásárolhatunk, vagy éppen utalhatunk, megsokszorozódott az adathalászok száma is. 100 százalékos biztonságban talán sosem leszünk az online térben, de rengeteg dolgot tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük az áldozattá válásunk esélyét - nyilatkozta Suzanne Raftery a brit rendőrség korábbi nyomozója a Daily Mailnek.

Fontos, hogy legyünk sokkal tudatosabb internethasználók, és vigyázzunk jobban a nehezen megkeresett pénzünkre minden felületen. Összeszedtünk néhány hasznos tippet biztonságtechnikai szakemberek segítségével, melyek betartása mellett elkerülhetjük, hogymi is áldozattá váljunk

  • Sose válaszoljunk gyanús emailekre. Hiába érkezik látszólag megbízható forrástól, mint a bankunk, kormányzati szervek, közműszolgáltatók. Gyakori trükk, amikor azt írják az emailben, hogy a számlánk veszélybe került, és adatfrissítésre van szükség. Kéretlen emailekben található linkre sose kattintsunk, bármily hitelesnek is tűnik a levél!
  • De biztos mindenki kapott már olyan spamet is, amiben pénzvisszatérítést ígérnek, esetleg egy váratlan nyereményről küldenek értesítést. Ezek a levelek jellemzően egy linket is tartalmaznak, melyek egy olyan weboldalra irányítanak át, ahol a személyes adatainkat kell megadnunk. Győződjünk meg róla, hogy a spam szűrőnk be van kapcsolva, ám ha mégis átcsúszik, olvasás nélkül töröljük őket a postaládánkból.
  • Egy friss trükk: a csalók gyakran adják ki magukat telefonon keresztül bankunk, vagy egyéb szolgáltatónk emberének, esetleg rendőrnek, akik arra figyelmeztetnek, hogy csalás áldozata lettünk, miközben épp most fosztanak ki minket. Akkor se dőljünk be nekik, ha már rengeteg információt tudnak rólunk, nevünket, címünket, hiszen valószínűleg lopták ezeket az adatokat is.
  • Előfordulhat, hogy arra buzdítanak a csalók, hogy utaljunk bizonyos összeget egy számlára valamilyen homályos okból kifolyólag. Fontos tudni, hogy ebben az esetben a bankok a legritkább esetben adják vissza a pénzünket.Ezzel szemben, ha kártyánkkal fizetünk sokkal nagyobb biztonságban vannak személyes adataink. Sőt, a Pay Pal fizetési mód is sokkal biztonságosabb, mint az utalás.
  • Használjunk okos jelszavakat! Ugyanazt a jelszót használni az összes online felületen kényelmes, ám rendkívül veszélyes dolog. Elég, ha csak egyszer szivárog ki, utána már szinte mindenünk veszélybe kerül. Az olyan alkalmazások, mint a Lastpass vagy a Onepassword segítenek megjegyezni valamennyi jelszavunkat és biztonságos körülmények közt tárolják is azokat. Készítsünk hosszú, bonyolult, random jelszót, és ha lehet, válasszunk kétlépcsős beléptetőrendszert: mielőtt hozzáférünk az oldalhoz egy SMS-ben kapott kóddal is igazolni kell magunkat - pláne ha a banki felületekre jelentkezünk be.
  • Lakcímváltozás esetén azonnal jelezzük az összes hivatal és bank felé, hiszen egyetlen hivatalos számla vagy kivonat is rengeteg személyes információt tartalmaz rólunk, mely ha rossz kézbe kerül, rendkívül veszélyes lehet.
  • Legyünk óvatosak, gondoljuk át, milyen személyes információt osztunk meg magunkról a közösségi portálokon, és figyeljünk oda, hogy megfelelőek legyenek a biztonsági beállítások, azaz csak azok férjenek hozzá, akiket ismerünk és akikben megbízunk.
  • Mielőtt vásároljunk egy online felületen, győződjünk meg róla, hogy valódi az oldal, ténylegesen árul is valamit. Az eBayen például naponta többszáz kamu hirdetést jelentenek a felhasználók.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm