11 °C Budapest

Több százezer magyar nyugdíjas nyomorog: rengetegen 25 ezer forintot sem kapnak

2018. július 18. 05:36

2018 januárjában 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár az öregségi nyugdíjukat. Harmaduk havonta százezer forint alatti öregségi nyugdíjat kap, és több mint háromezren vannak, akiknek havonta kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodniuk. És ez már a teljes ellátás, vagyis  tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. De mégis hogy lehet a nyugdíjminimumnál is kevesebb nyugdíjat kapni? És hogy lehet ennyi pénzből megélni?

A Pénzcentrum közérdekű adatigénylés keretében jutott hozzá a Magyar Államkincstár által folyósított nyugdíjakkal kapcsolatos,  2018. januári adatokhoz, melyek szerint 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósította a Magyar Államkincstár öregségi nyugdíjukat. Ezeknek az embereknek a harmada viszont 100 ezer forint alatti nyugdíjban részesül. A Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján jól látszik, hogy Magyarországon 583 358 nyugdíjas 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjat kap.

A kapott számadatokból az viszont nem látszik, hogy mégis hányan vannak, akik inkább az 50 ezer forinthoz közelítő, és hányan, akik inkább a 100 ezerhez közelítő összeget kapnak, de az kiolvasható belőle, hogy az 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjban részesülők közül a legtöbben Budapesten élnek, de nem sokkal maradnak el tőlük a Pest megyeiek sem, majd a sort a Bács-Kiskun megyében élők követik. Az is látható, hogy 7705 nyugdíjasnak külföldre folyósítják az 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíját.

Élet havi 50 ezer forintból Magyarországon

Hogy hogy lehet megélni havi 50 ezer forintból? Nehezen.  Éva, akinek nevét kérésére megváltoztattuk, 2013-ban, 62 éves korában ment nyugdíjba 41 évnyi munkaviszony után.

56 025 forintot kapok, szívbeteg vagyok és özvegy. Mire mindent kifizetek, marad 12-14 ezer forintom ennivalóra, ruházkodásra stb. Ha a gyerekeim nem segitenének, pedig nekik sincs sok pénzük, már rég éhenhaltam vagy megfagytam volna! Szívesen vállalnék munkát, de ha meghallják, hogy 67 éves vagyok, már nem kellek

" - mondta a Pénzcentrumnak. Anyagi gondjaival nincs egyedül. Az egyik, nyugdíjasokat tömörítő Facebook-oldalon egy másik nyugdíjas nő, Elvira, akinek nevét szintén megváltoztattuk, a következőt írta:

37 év munka utan 56000 forint nyugíjból tengődöm. Sajnos 70 évesen dolgoznom kell , hogy boldoguljak!! Elgondolkodtató, még ennél kevesebből hogy lehet megélni???

Sokaknak a havi 30 ezres nyugdíj is csak álom

Pedig sokan vannak, akik számára az 50 ezres nyugdíj is csupán elérhetetlen álomnak tűnik. A januári adatok szerint 69-en kapnak havonta összesen 28 500 forintot, vagyis a törvény által megállapított öregségi nyugdíjat (aminek összege egyébként 10 éve nem változott ). A Magyar Államkincstár azonban a Pénzcentrummal közölte, ez a főellátás összege, tehát a kiegészítő ellátásokat, mint például az öregségi nyugdíj, ez az összeg nem tartalmazza.

Ha valaki már a 28 500 forintos összeget olvasva felszisszent volna, akkor most fog csak igazán megdöbbenni: a 28 500 forintos összeg is sokak számára már megváltás lenne, több ezren, egészen pontosan

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

3267-en ugyanis 25 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak.

Vagyis a nyugdíminimumnál is van lejjebb. Ráadásul ez az összeg már tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. 1494-en pedig 25 ezer és 29 990 forint közötti összegből kell, hogy gazdálkodjanak.

A Pénzcentrum azon kérdésére, mégis mi a legkisebb nyugdíjösszeg, amit ma Magyarországon folyósítanak, a Magyar Államkincstár nem válaszolt.

Viszont a 24.hu tavaly az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján azt írta, 2017-ben közel 5 ezren voltak, akik 10 ezer forintnál is kevesebb állami nyugdíjat kaptak.

Mégis hogy lehet a nyugdíjminimumnál is kevesebb a nyugdíj?

A nyugdíjminimum eredeti célja, hogy a megállapításkor a teljes öregségi nyugdíj minimális összegét meghatározza, vagyis meghúzza azt az alsó összeghatárt, amelynél nem lehet kisebb egy teljes öregségi nyugdíj. Azonban több ok miatt is előfordulhat, hogy a megállapított és folyósított öregségi nyugellátás összege elmarad az öregségi nyugdíj 28 500 forintos legkisebb összegétől.

  • A leggyakoribb eset, hogy a magyar nyugdíj megállapítását a külföldön szerzett szolgálati idő teszi lehetővé. (EU országban vagy Magyarországgal szociális biztonsági egyezményt kötött országban szerzett további szolgálati idő esetén.) Ez esetben hazai nyugdíjrészt a teljes szolgálati idő alapján, de a Magyarországon szerzett szolgálati idővel arányosan kell megállapítani és a nyugdíjminimum teljes összegét nem - legfeljebb arányosan - lehet figyelembe venni.
  • Ugyancsak előfordulhat, hogy a szolgálati idő a 15 évet eléri, de 20 évnél rövidebb. Ebben az esetben a nyugdíjminimumot ugyancsak nem lehet érvényesíteni.
  • Előfordulhat az is, hogy a szolgálati idő eléri a 20 évet, de a nyugdíjba beszámítható jövedelmek alacsony szintje miatt az ún. nyugdíjalap (a nyugdíjba beszámított jövedelmek - jogszabályi előírások szerint - kalkulált átlaga) elmarad a nyugdíjminimumtól. Amelyet ez esetben szintén nem lehet érvényesíteni, ilyenkor a nyugdíjösszeg a nyugdíjalappal fog megegyezni - tudtuk meg a Magyar Államkincstártól.

Vagyis ez alapján rengeteg, jelenleg is dolgozó magyar jövője forog kockán. Ugyanis, ahogy azt a Pénzcentrumnak Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa kifejtette februárban:

Sokan vannak, akiknek szaggatott volt a munkaerőpiaci jelenlétük, mert például elvesztették az állásukat, hosszabb ideig munka nélkül maradtak, majd visszatértek a munkaerőpiacra, vagy feketén dolgoznak, netán nem is tudják, hogy a munkáltatójuk nem a megfelelően jelentette be őket. Emiatt sokan lesznek, akik nem a teljes nyugdíjat kapják, hanem csak a résznyugdíjra lesznek jogosultak, vagy még arra sem. Tehát ami szerintem igazán aggasztó, az azoknak az embereknek a sorsa, akiknek nem lesz meg a 20 év munkaviszonyuk (...).

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm