Trump tovább szívatja a farmereket: nemcsak Kínát, de Mexikót is rajtuk veri le

Agrárszektor
Az amerikai farmereknek 2020-ben még kevesebb pénzük lesz, mint most, mivel Trump elnök meg akarja szigorítani a biztosításidíj-támogatások feltételeit. Az így megtakarított forrásokat pedig a mexikói határon épülő falra akarja fordítani. A gazdák, akik tavaly a Kínával folytatott kereskedelmi háborút nyögték, most Mexikó miatt húzhatják a rövidebbet.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az amerikai kormányzat 2020-ban a mostaninál lényegesen kevesebb forrást biztosítana a mezőgazdasági minisztérium (USDA) számára. Donald Trump tegnap ismerette pénzügyi tervét, amiben összesen 20,8 milliárd dollárt (18,5 milliárd eurót) szán a szektorra. Miközben az élelmiszertermelésre 15 százalékkal kevesebb pénzt fordítana, addigi a mexikói határon épülő falra további 8,6 milliárd dollárt (7,65 milliárd eurót) különítene el. Szakértők szerint azonban ez a javaslat a demokraták ellenállásán könnyen elbukhat.


A gazdák eddigi támogatási programjait Trump "túlzottan nagyvonalúnak" minősítette. Különösen a termésbiztosítások nem tetszenek neki, ezen a téren a támogatási jogosultság kritériumait alaposan megszigorítaná, és ugyanígy járna el az árkockázatokat mérséklő biztosításidíj-támogatással is. Az Amerikai Farmerszövetség (NFU) elnöke, Roger Johnson éles kritikával illette a tervet. Szerinte az amerikai farmerek már így is eleget szenvedtek az elnök Kínával vívott kereskedelmi háborúja miatt, most pedig az egyetlen minisztériumtól venne el pénzt, amelyik a vidék megtartó képességéért dolgozik.

Az Egyesült Államok és Kína tavaly nyáron vetett ki kölcsönösen 50-50 milliárd dollár értékű importárura 25 százalékos pótvámot, amit szeptemberben az USA további 200 milliárd dollár értékű kínai termékre terjeszett ki 10 százalékos pótvámmal. Kína válaszul  5, illetve 10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 60 milliárd dollárnyi amerikai árura. Januárban megkezdődött az enyhülés a felek között, és Kína ismét vásárolni kezdte a szóját. De addigra Amerika már 12 milliárd dollárral volt kénytelen kártalanítani a gazdákat, akik a szója, kukorica, búza és sertéshús piacán szenvedtek el veszteségeket a kínai import elmaradása miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET
A handelsblatt.com számításai szerint az amerikai büntetővámok következtében 37,1 milliárd euró értékben csökkent az USA Kínába irányuló exportja, és a gazdaság teljesítménye 2,6 milliárd euróval zsugorodott. A kínaiak pedig 52,1 milliárd eurós veszteséget szenvedtek el az Amerikába irányuló export kiesése miatt, ami a gazdasági teljesítményt 5,7 milliárd euróval vetette vissza. Eközben az USA kereskedelmi egyenlege Európával szemben jelentősen romlott, holott már a kiindulási helyzet sem tetszett Tumpnak. Szembeötlő volt a szójaexport megugrása Európába, ami megduplázódott az egy évvel korábbi szinthez képest. Tavaly az USA adta az uniós szójaimport több mint kétharmadát.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?