Ugrás a tartalomhoz
| |
Borbély János
Borbély János

Borbély János

Weinberg 93 Építő Kft.
senior projektvezető
Borbély János építészmérnök több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik az építőipar területén, különösen ipari és logisztikai létesítmények megvalósításában. Tanulmányait a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karán végezte építészmérnöki szakon (1994–1998), majd 2008-ban műszaki ellenőri képesítést szerzett magas- és mélyépítés szakterületen a TERC képzésén. Német nyelvtudása kiváló, amelyet nemzetközi projektek során is aktívan használ. Szakmai pályafutása során több vezető pozíciót töltött be. 2011 óta a Weinberg ’93 Építő Kft. projektvezetőjeként és felelős műszaki vezetőjeként dolgozik, ahol komplex ipari beruházások irányításáért felel. Ezt megelőzően 2008 és 2010 között az Eyemaxx GmbH bécsi irodájánál műszaki vezetőként és műszaki ellenőrként tevékenykedett, míg 2004 és 2008 között az AST Hungária Kft. műszaki igazgatói pozícióját látta el. Érvényes szakmai jogosultságai közé tartozik az általános építmények felelős műszaki vezetése (MV-É), a magasépítési műszaki ellenőrzés (ME-É), valamint a mélyépítési munkák felelős műszaki vezetése és műszaki ellenőrzése (MV-M, ME-M), amelyek 2030-ig érvényesek. Pályafutása során számos jelentős ipari beruházás megvalósításában vett részt projektvezetőként és felelős műszaki vezetőként. Referenciái között szerepel többek között a Dreher Sörgyárak technológiai modernizációja, a Volvo Hungária szervizközpontja és irodaháza, a FESTO-AM gyártócsarnoka, a Diehl Aviation Hungary nyírbátori bővítése, valamint több ipari és logisztikai csarnok kivitelezése Budapesten és országszerte.
Korábbi rendezvények, amelyeken előadóként vett részt
Ez is érdekelhet

Agrárszektor Konferencia 2026

2026. december 2–3. Siófok, Hotel Azúr Wellness ****
A Portfolio Csoport Agrárszektor Konferenciája – tartalmi kínálatát tekintve – ma már a hazai agrárium legnagyobb agrárszakmai rendezvényének és csúcstalálkozójának számít. A konferencia célja, hogy összegezze és elemezze az év kiemelkedő hazai és nemzetközi agrárgazdasági eseményeit, illetve prognózist nyújtson a következő évekre az agrárpiaci szereplők sikeres üzleti és beruházási döntéseihez. A konferencia háromnapos szakmai programmal várja az érdeklődőket: az esemény ünnepélyes szakmai előesttel kezdődik, amelyet további két, rendkívül összetett és kimerítően részletes egész napos szakmai tartalmi kínálat követ. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak. Emellett a rendezvény széles körű bemutatkozási és piacépítési lehetőséget biztosít az agráriumot kiszolgáló vállalkozások – inputgyártók, integrátorok, gépforgalmazók, finanszírozási és egyéb szolgáltatók – számára. A konferencia a tartalmas programkínálaton túl alkalmat teremt a szakmai kapcsolatépítésre, a networkingre és az üzleti tárgyalásokra, a színvonalas szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett pedig szórakoztató műsorral járul hozzá a résztvevők feltöltődéséhez és kikapcsolódásához. A Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferencián adja át tizenegy kategóriában azokat az évente odaítélhető díjakat, amelyek az agrárium legkiemelkedőbb szakmai teljesítményeinek és eredményeinek elismeréséül szolgálnak. A díjakat az agrárium legmeghatározóbb személyeségeiből áll szakmai zsűri ítéli oda az ágazati szereplők benyújtott pályázatai alapján.
Részletek & jegyek

AI & Digital Transformation 2026

2026. november 26. Marriott Hotel
Elképesztő ütemben digitalizálódik az életünk és ezzel együtt a vállalatok működése, a papír alapú folyamatok megszűnnek, a fiókokba, személyes ügyintézésre csak a legkomplexebb ügyekben járunk, digitális csatornákon 0-24 órában kommunikálunk, ügyeket intézünk. Ám most a digitális világot, a belső működést és az ügyfél front-endeket is feje tetejére állítja az AI-forradalom, és az agentic AI trend. Az önállóan cselekedni képes AI-ügynökök, illetve az egyes üzleti, compliance és adminisztratív folyamatokat támogató AI-eszközök és vállalti megoldások korábban elképzelhetetlen sebességet és rendkívüli hatékonyságbeli fejlődési lehetőséget adnak a cégeknek. MIt kezdünk a megnyert munkaórákkal és a megspórolt munkaerővel? A core bizniszt is felforgatja a mesterséges intelligencia? Mire jó a vibe coding? Nagyvállalatoknak és kkv-knak is szóló rendezvényünkön többek között ezekre a kérdésekre is válaszokat keresünk és adunk!  
Részletek & jegyek

Deep Tech 2026

2026. november 18. Radisson Blu Béke Hotel
A következő évtizedek technológiai versenye nem azon dől el, ki használja ügyesebben a kész megoldásokat. Hanem azon, ki képes létrehozni, legyártani és birtokolni azokat a technológiákat, amelyek nélkül mások sem tudnak majd működni. Egy új akkumulátor, amely tovább tárolja az energiát. Egy anyag, amely könnyebb, erősebb vagy olcsóbban előállítható a korábbiaknál. Egy gyógyszer vagy diagnosztikai eljárás, amely korábban kezelhetetlen betegségekre ad választ. Robotikai rendszer, védelmi technológia, új gyártási folyamat vagy űripari fejlesztés. Mindezek nem egyik napról a másikra születnek meg: mély kutatás, komplex szakértelem, jelentős tőke és kitartó fejlesztés kell hozzájuk. Ezt nevezzük deep technek. A deep tech nem pusztán új termékeket vagy szolgáltatásokat hoz létre. Egész iparágak erőviszonyait alakíthatja át, és olyan tudást, gyártási kapacitást, szellemi tulajdont épít, amelyet nehéz utólag lemásolni vagy kiváltani. A Portfolio első Deep Tech konferenciáján megvizsgáljuk, hogyan lesz egy tudományos vagy mérnöki felismerésből piacképes vállalat, majd exportképes ipari teljesítmény. Hol áll Európa és Magyarország az Egyesült Államok és Kína közötti technológiai versenyben? Mely területeken van valódi tudásunk és mozgásterünk, hol függünk másoktól, és hogyan léphetünk túl a felhasználói vagy összeszerelőüzemi szerepen? Szó lesz arról is, hogyan születnek valójában az áttörések. Milyen kutatási környezet, infrastruktúra, finanszírozás és intézményi együttműködés szükséges ahhoz, hogy egy ígéretes eredmény ne vesszen el a publikációk vagy prototípusok tengerében, hanem hasznosítható tudássá, vállalattá és ipari képességgé váljon. Kutatók, egyetemi és vállalati K+F-vezetők, alapítók, befektetők, bankok, döntéshozók és nemzetközi technológiai szereplők beszélnek az AI-ról, a robotikáról, a biotech- és medtech-megoldásokról, az energiatárolásról, az új anyagokról, valamint az űripari, védelmi és dual-use fejlesztésekről. Konkrét esettanulmányokon keresztül mutatjuk meg, hol körvonalazódnak a következő nagy technológiai lehetőségek, és milyen szerepet vállalhat bennük Magyarország és a régió. Deep Tech 2026. Döntéshozói fórum azoknak, akik időben akarnak bekapcsolódni, a következő évtizedek legfontosabb technológiai sztorijaiba.
Részletek & jegyek

Portfolio Konferenciák 25 éve

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!

Csatlakozzon
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
Hírlevél
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
Legyen Ön is támogatónk
Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.