Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

Csányi Attila

Vállalat: Bonafarm Csoport
Beosztás: vezérigazgató
Csányi Attila a Bonafarm Zrt. vezérigazgatójaként az ország egyik meghatározó élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, a Bonafarm Csoport tevékenységét irányítja. 2002-ben a Corvinus Egyetemen szerzett mesterdiplomát pénzügyi szakon. Egyetemi tanulmányait követően 4 évig a McKinsey & Company elemzőjeként dolgozott, majd a Berkley egyetemen tanult tovább, ahol 2008-ban kapott MBA diplomát. Magyarországra hazatérve megalapította a Bonafarm Zrt.-t, majd annak vezérigazgatójaként és több vállalat igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjaként megszervezte a Bonafarm Csoportot, ahol a cégek működésének összehangolásával egy olyan piacorientált szervezetet alakított ki, amelyik a fogyasztói igények lehető legmagasabb szintű kiszolgálását helyezi a középpontba. Több szakmai szervezetben, illetve tanácsadó testületben is tevékenykedik. Tagja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének, az Agrárminiszter Tanácsadó Testületének, a MATE Rektori Tanácsadó Testületének. Kuratóriumi tagja a Csányi Alapítványnak és a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak, valamint alelnöke a KITE Zrt. igazgatóságának.

Önnek ajánljuk

Portfolio Sustainable World 2025

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.
Portfolio Property Awards 2025

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az  Adatkezelési tájékoztató 
Elmúltam 16 éves.