Kövesse LinkedIn és Facebook oldalunkat!
Tájékozódjon eseményeinkről 6 iparágban: Offline és Online konferenciák
×

dr. Görög Norbert

Vállalat: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Beosztás: Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezető
Dr. Görög Norbert 2017 júniusa óta tölti be a Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Tervezési és Fejlesztési Főosztály vezetői feladatkörét az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Pályáját 2005-ben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Foglalkoztatás Stratégiai Főosztályán kezdte, majd a foglalkoztatáspolitika területéről 2010-ben váltott a családpolitikával kapcsolatos szakmai ügyekre. Különböző ügyintézői munkakörök betöltését követően 2015-2016 között a Család- és Népesedéspolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárságvezetőjeként, majd 2016-2017 között a Népesedés- és Gyermekügyi Főosztály vezetőjeként tevékenykedett. Dr. Görög Norbert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi és Politológiai karán végzett, először 2004-ben mint politológus, majd 2009-ben jogi diplomát is szerzett. A Pro Familiis (A Családokért) díj birtokosa (2018).

Korábban a következő Portfolio konferencián vett részt előadóként:

Önnek ajánljuk

Portfolio Property X 2024

Portfolio Property X 2024

2024. május 29 - 30.
Financial IT 2024

Financial IT 2024

2024. június 11.
AI in Business 2024

AI in Business 2024

2024. április 23.
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!

Hírek, eseményajánlók első kézből

A feliratkozással elfogadom az Adatkezelési tájékoztató 
és ÁSZF feltételeit. 
Elmúltam 16 éves.