Az OECD friss elemzése szerint 2050-re már 53 időskorú jut 100 aktív korúra, holott 2015-ben az időskorúak aránya még harmadát sem tette ki a munkaképes korúaknak. Mindez jelentős kihívásokat jelent az állami nyugdíjrendszereknek, a mai nyugdíjak és a nyugdíjas életszínvonal fenntartása egyre nehezebb feladat az elöregedő társadalom és a csökkenő munkaerő mellett.
Minden eddiginél nagyobb szerep hárul tehát a nyugdíjcélú megtakarításokra és az öngondoskodásra, ennek fontosságát azonban csak kevesen ismerik fel: az önkéntes pénztárak taglétszáma jó ideje stagnál, a nyugdíj-előtakarékossági számla iránti kereslet csökken, egyedül a nyugdíjbiztosítások tudtak érdemi növekedést felmutatni az elmúlt évben.
A tőkepiaci környezet sem könnyíti meg a megtakarítási piaci szereplők dolgát, a 2017-es kiemelkedő év után idén már egy sokkal hektikusabb tőkepiaci környezetben kellene érdemi hozamot elérni az ügyfelek számára. Bár a prémium- és privátbankoknál a taglétszám és a kezelt vagyon is nő, az ügyfelek láthatóan aggódnak a geopolitikai feszültségek, a túlfűtött részvénypiacok és az emelkedő infláció miatt.
Azoknak a szolgáltatóknak, akik ilyen piaci környezetben is vonzó hozamokat szeretnének elérni, meg kell barátkozniuk az alternatív, és sokszor kockázatosabb befektetési lehetőségekkel, miközben folyamatosan zajlik a digitális átalakulás, a piacon a hagyományos szereplők mellett gombamód nőnek ki a földből az újszerű megtakarítási és öngondoskodási megoldásokat kínáló fintech cégek és startupok.
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio Öngondoskodás konferenciáján olyan témák lesznek terítéken, mint a demográfia és munkaerőhiány hatása a nyugdíjra és nyugdíjmegtakarításokra, a szomszédos országok öngondoskodási megoldásai, az alapkezelők és privátbankok előtt álló lehetőségek és kihívások, a pénztári és biztosítási piac aktualitásai, és bemutatkoznak a megtakarítási és öngondoskodási megoldásokat kínáló fintech cégek is.
Late bird ár: 94.900 Ft + ÁFA / fő (306 EUR + ÁFA / fő)
*Figyelem! A fenti árak közvetített szolgáltatást tartalmaznak (rendezvény ellátás), melyre az esetleges kedvezmények nem vonatkoznak! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kedvezmények nem összevonhatóak.
A részvételi díj tartalmazza a konferencia dokumentációját, büféebédet és a kávészüneteket.
Jegyet, vouchert semmilyen formában nem küldünk. Az online jelentkezéskor minden résztvevő felkerül a konferencia regisztrációs listájára, melyen szerepelnek az előadók és a támogatók vendégei is. A konferencia helyszínén, az eseményre való belépéskor a regisztrációs pultnál a résztvevőknek mindössze csak egy névjegykártyára és egy aláírásra lesz szükség. A gyors regisztráció után vendégeink beléphetnek a rendezvény területére.
A résztvevők között kisorsolásra kerül 1 db Thomas Mason alapanyagból méretre készített ing/blúz a Portfolio ruházati partnere, az AC su misura jóvoltából.
Szakmai elismerés, közösség, élmény – olvassa el, mit mondtak rólunk résztvevőink!
„Idén voltam 10. éve előadó. Én már nagyon vártam ezt a mai napot, hogy itt legyünk és újra együtt legyünk.”
„Rengeteg olyan tudásról hallhatnak itt az Agrárszektor konferencián, amiről semmilyen más konferencián.”
"A kiskereskedelem szomorúan kis teret kap a nyilvánosságban a nemzetgazdasági súlyához képest. A Portfolio Retail Day ezt ellensúlyozza, azzal, hogy az ágazat meghatározó szereplői találkozhatnak, tudunk egymással informálisan kommunikálni és értesülhetünk az újdonságokról."
Szeretettel várunk minden 16. életévét betöltött érdeklődőt, akit megszólít az esemény szakmai programja, szívesen részt venne rajta és nyitott új partnerek megismerésére, magas színvonalú kapcsolatépítési lehetőségekre.
Rendezvényeinkre a portfolio.hu/rendezvenyek oldalon lehet regisztrálni az adott esemény aloldalán, a „regisztráció” gombra kattintva. A GDPR-megfelelés miatt kizárólag online előre, vagy a helyszínen regisztrált, (díjköteles rendezvény esetén) kifizetett jeggyel rendelkező résztvevőket tudunk beengedni az esemény területére. Online regisztrációra az eseményt megelőző nap éjfélig van lehetőség; ezt követően a helyszínen várjuk az érdeklődőket, ahol kollégáink készséggel segítenek a regisztrációs pultban a jegyvásárlásban, illetve ingyenes eseményeink esetén a jegyváltásban.
Telt ház esetén a jelentkezés az oldalon lezárul, és kizárólag várólistára lehet jelentkezni. Ebben az esetben a helyszíni jegyvásárlás is szünetel. Kollégáink a megüresedett helyek függvényében értesítik a listára feliratkozott jelentkezőket az esetleges részvételi lehetőségről.
A részvételi díjat és az egyéb költségeket (szobafoglalás, kiegészítők stb.) a regisztrációs folyamat során kiválasztva utalással, valamint bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni. Fontos tudni, hogy a rendezvényt megelőző két napban oldalunkon már csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Díjköteles esemény esetén a részvételi díj kiegyenlítése nélkül nem áll módunkban garantálni a részvételt.
Az esemény napján, a helyszínen is elérhető a bankkártyás fizetés kollégáinknál a regisztrációs pultban.
Rendszerünk a fizetés beérkezése és könyvelése után automatikusan kiküldi a QR-kódot. Ingyenes részvétel esetén a regisztráció után közvetlenül kerül kiküldésre a belépésre jogosító QR-kód. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a spam, social és egyéb almappákat is levelezési rendszerében. A levél „Belépőjegy a(z) esemény neve…” tárggyal fog érkezni a noreply@portfolio.hu email címről.
Amennyiben mégsem érkezett meg a QR-kód, kérjük, hogy ellenőrizze a kifizetést, mivel a belépésre jogosító QR-kód kizárólag a részvételi díj kiegyenlítése után kerül kiküldésre. A fizetés ellenőrzése és annak megtörténte után kérjük keresse kollégáinkat a rendezveny@portfolio.hu email címen. Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni, ilyen esetben kizárólag írásban tudunk segíteni.
Ingyenes esemény esetén, amennyiben a mappák ellenőrzése után sem találja a kódot, kérjük keresse kollégáinkat emailben.
Megszakadt kártyás fizetés esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fent említett email címen. Kérésre díjbekérőt tudnak kiállítani, vagy segítenek a folyamat újrakezdésében.
Rendezvényeinken többféle kedvezmény elérhető, mindezekről az aktuális rendezvény oldalán tud tájékozódni ide kattintva. A kedvezmény, VIP vagy szponzorációs szerződéshez tartozó kódokat a folyamat során az egyedi kódok mezőbe kérjük résztvevőnként beírni az érvényesítéshez.
Kérjük az Árak menüpontban tájékozódjon a jegy pontos tartalmáról. A jegyár nem tartalmazza a szállás költségét. Amennyiben elérhető a rendezvényen a foglalási opció, a regisztrációs folyamat során van lehetőség szállást kiválasztani és foglalni.
Eseményeink hivatalos nyelve a magyar. Idegen nyelvű előadások és külföldi vendégek esetén biztosítunk élő vagy AI szinkrontolmácsolást magyar és angol nyelven. Kérjük, ennek elérhetőségéről az információk fülön tájékozódjon, valamint kollégáink segítenek a rendezveny@portfolio.hu email címen kérdés esetén.
Az előadások vetített anyagai, amelyekhez előadóink hozzájárulásukat adják, a köszönőlevélben kerülnek kiküldésre a rendezvényt követően. Videó- és hangfelvétel nem kerül megosztásra az eseményről. Az adott eseményről készült cikkeket és elemzéseket szakértőink tollából a Portfolio.hu, az Agrárszektor.hu és a Pénzcentrum.hu oldalakon olvashatja.
Az online regisztráció megrendelésnek minősül. A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. A jelentkezés véglegesítése és elküldése után lemondást nem fogadunk el, a részvételi jegyet nem váltjuk vissza. A részvételi díjat a rendezvényről történő távolmaradás esetén is ki kell fizetni.
A részvételi díj teljes kiegyenlítése után a részvétel azonban átruházható. Kérjük, névcsere esetén írjon a rendezveny@portfolio.hu email címre, a kollégáink küldenek egy kódot, amivel az érkező résztvevőt is regisztrálni kell oldalunkon, az adatkezelési szabályzatunk szerint. A rendezvény napján, a helyszínen is tudnak segíteni a kollégák, amennyiben hirtelen történés miatt szükséges a névcsere.
További információt az árak fülön talál.
Amennyiben előadói vagy támogatói lehetőségekkel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük, keresse kollégáinkat itt.