Regisztráció

Épp sebességet készül váltani a magyar magánegészségügy, ahogyan korábban előrejeleztük: a privát szolgáltatók a járvány utáni világban nyertesen kerülnek ki. Az állami egészségügy kapacitáskorlátai, a háztartások jövedelmi helyzetének szinte folyamatos javulása erőteljes keresletet generálnak a magánegészségügyi szolgáltatások iránt és az elmúlt hónapokban szintet lépnek a magáncégek, fekvőbeteg-kapacitásaikat kezdték el látványos tempóban feltölteni és bővíteni. Eközben az országos hálózatok kiépítése, a konszolidáció is zajlik a piacon. Mindezek ellenére mégis azt mondhatjuk: a magyar egészségügy egy átmeneti állapotba került. Ugyan a magánszolgáltatók palettája szélesedik, de nem teljes (nem is lehet az szabályozási okokból kifolyólag), és közben az állami ellátás lehetőségei sem nevezhetőek teljesnek. Adódik tehát a kérdés: meddig tarthat ez az átmeneti állapot, miért nem optimális ez a helyzet a betegek szempontjából és mi zökkentheti ki a rendszert ebből az átmeneti helyzetéből? Magához tér a közellátás az új kormány tervei nyomán? Akkorára nő a magánellátás, hogy megkerülhetetlenné válik az állam szempontjából is? Elkezdődik egy jobb kooperáció a magánegészségügy és a szabályozó hatóság között, lekövetheti ezt a finanszírozás is, akár kiegészítő biztosítás formájában? Vagy egyszerűen a magánegészségügyi biztosítások futnak fel organikusan? Természetesen szó lesz még digitalizációról, telemedicináról, betegutakról, humánerőforrás-megoldásokról, áremelkedésekről, vagyis az egész szektor kilátásairól.

Kiemelt témáink

Megerősödött a magyar magánegészségügyi piac, de mit terveznek a legnagyobb szolgáltatók?
Fekvőbeteg-ellátás: ez lesz a kulcs 2022-ben - Aki itt lemarad, az kimarad?
Mi hajtja egyáltalán a magánegészségügyi szolgáltatások iránti keresletet?
Multiklinikák vs. single speciality
A magánegészségügyi szolgáltatók köré épülő szektorok szerepe
A magánegészségügy digitális térképe

Gyorsabb, kényelmesebb ügyintézés​en dolgozik ezerrel az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ 

Rendkívül fontos, hogy a beteg érdekét és kényelmét szolgálják az egészséginformatikai rendszerek, továbbá ne terheljék az ellátórendszert olyan felesleges adminisztrációval, amelyek megoldhatók elektronikusan. Mintegy 12 ezer magánszolgáltató​ csatlakozott már az idén 5 éves EESZT-hez, amelyben a kezelt egészségügyi adatok száma meghaladja az 1 milliárdot - ismertette Szabó Bálint, az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ (ESZFK) ügyvezetője, Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) informatikai főigazgató-helyettese Portfolio Private Health Forum 2022 szakmai rendezvényen.

Ez a névsor magáért beszél! - Hatodik alkalommal jön a Private Health Forum 

Összeállt az egész napos Private Health Forum szakmai programja. Az érdeklődők már reggel 9 óra előtt elkezdhetik követni a magánegészségügyi szolgáltatók legnagyobb éves eseményét és egészen délután 5 óráig lekötjük a figyelmüket. Cikkünkben felvillantjuk, mire számíthatnak a résztvevők. Még nem késő regisztrálni az eseményre, az utolsó helyek még elérhetők.

Nagyot dobbantottak a magyar magánklinikák! - Mégis mitől nőnek ennyire? 

Jelentős növekedésben van a magánegészségügy Magyarországon - ezt lehet kiolvasni a legnagyobb hazai magánszolgáltatók 2021-es évre vonatkozó beszámolóiból. A privátszektor dinamikusan javuló üzleti adataihoz közvetetten az állam is hozzájárul, a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevétel-növekedésének jelentős része ugyanis összefügg azzal, hogy az állami intézmények teljesítménye visszaesett. Cikkünkben részletesen bemutatjuk és értékeljük a legnagyobb privátcégek legfontosabb pénzügyi mutatót.

Jön az év legfontosabb magánegészségügyi rendezvénye 

Épp sebességet készül váltani a magyar magánegészségügy, ahogyan korábban előrejeleztük: a privát szolgáltatók a járvány utáni világban nyertesen kerülnek ki. Közben az állami szektor működése sem állt még helyre minden tekintetben. Mit jelent ez az átmeneti állapot a piaci szereplőknek, és mire számíthatnak ebben a helyzetben a betegek? Szeptember 7-i, ismét egész napos Private Health Forum konferenciánkon többek között ezt a témát is megtárgyalják a legnagyobb magánszolgáltatók tulajdonosai, ügyvezetői, a szakértők, a tanácsadók, valamint a vállalatvezetők és más érintett piaci szereplők.

Válságban van az állami egészségügy - Megjöttek az első javaslatok 

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek múlt héten, miután az új kormányban a tárcavezetőhöz tartozik az egészségügy. Ebben vázlatos felsorolást ad a MOK arra vonatkozóan, hogy milyen beavatkozásra van szükség az ágazat érdekében. Meglátásuk szerint a programalkotás kormányzati feladat, a kamara viszont segítséget nyújt ebben. A javaslataik között szerepel például az állami és magánellátás összehangolása. Meg kell vizsgálni, hogy a közforrások milyen módon és feltételekkel kerülhetnek a magánszolgáltatókhoz.

Hatalmas újítások jönnek az állami egészségügyben: mobilapp, online foglalás, digitális karszalag 

Az eReceptet a COVID óta sokan megismerték és használják, míg arról jóval kevesebben tudnak, hogy a háziorvos akár „távban” videókonzultációval is rendelhet. Várandósok és a jogosítványt megújítók életét is megkönnyíti a hivatali ügyintézést kiváltó központi fejlesztés, de nemsokára szakrendelésre is online tudunk időpontot foglalni - itt Magyarországon.

Néhány előadónk

Árak

Pénznem:
HUF
|
EUR
Walk in jegy
134 900 HUF + Áfa/fő
5 vagy több fő jelentkezése esetén* (-20%)
112 700 HUF + Áfa/fő

A Net Média Zrt. a részvételi díjak megváltoztatásának jogát a rendezvény kezdetéig fenntartja.

Kedvezmények OFFLINE jegyvásárlás esetén:

  • 20% kedvezmény a részvételi díjból 5 vagy több fő jelentkezése esetén*

*Figyelem! A fenti árak közvetített szolgáltatást tartalmaznak (rendezvény ellátás), melyre az esetleges kedvezmények nem vonatkoznak! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kedvezmények nem összevonhatóak. Csoportos jegyvásárlás esetén alkalmazandó kedvezményt kizárólag akkor tud a Net Média Zrt. nyújtani, ha ugyanazon személy, ugyanazon rendezvényre, egy regisztráció során rendeli meg és fizeti ki a csoportos kedvezmény igénybevételéhez mindenkor szükséges mennyiségű részvételi jegyet.

A részvételi díj tartalmazza a büféebédet és a kávészünetet.

Regisztráció

Gold támogató

VOSZ_2022

Silver támogató

Doktor24 (kék)
Oppenheim Ügyvédi Iroda
Prima medica
TritonLife

Támogatóink

BradoChem
Strive
Foglalj Orvost
Pharmindex
Legyen Ön is támogatónk
A piac élvonalában: nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek. Szponzorként kiemelt láthatóságot kap a hazai gazdasági és üzleti élet döntéshozói előtt, és exkluzív lehetőséget a közvetlen kapcsolatépítésre. Szponzorációs csomagjaink B2B, vagy akár B2C marketingcélokra optimalizáltak – brandépítés, leadgenerálás, releváns közönség. Lépjen velünk kapcsolatba, és építsük fel közösen a következő sikeres megjelenését!
Visszahívást kérek

Kinek ajánljuk

A magánegészségügyi szolgáltató cégek tulajdonosainak, ügyvezetőinek, pénzügyi és gazdasági döntéshozóinak
Orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak
A magánegészségügyi ágazatot kiszolgáló hálózatoknak: tanácsadó cégeknek, vállalatértékeléssel foglalkozó tanácsadóknak, tranzakciós ügyvédeknek, tőkebefektető társaságoknak, finanszírozók vezetőinek, munkaerőpiaci és orvostechnikai cégeknek
Pénzügyi és szakmai befektetőknek
Állami döntéshozóknak
És azoknak, akik szeretnék bővíteni kapcsolati hálójukat, keresik az üzleti networking lehetőségeket

Információk

Helyszín és megközelítés

Időpont: 2022. szeptember 7.
Helyszín: Marriott Hotel, Budapest

Mentés naptárba
    Megosztás

      Résztvevőink írták

      Szakmai elismerés, közösség, élmény – olvassa el, mit mondtak rólunk résztvevőink!

      "Teret ad a piaci szereplőknek, hogy találkozzanak, információt cseréljenek, inspirálódjanak és új ötletekkel gazdagodjanak…számomra öröm résztvevőnek lenni a Portfolio Property Investment Forum-on!" 

      Noah Steinberg FRICS
      elnök-vezérigazgató, WING

      "A Property Investment Forum a hazai ingatlanpiac egyik legfontosabb eseménye, ahol érdemben megvitatjuk az iparág helyzetét és jövőjét, valamint találkozhatunk a szektor meghatározó szereplőivel. A Futureal-csoport ezért mind résztvevőként, mind pedig előadóként évek óta aktívan jelen van a rendezvényen. A Property Awards díjátadó különösen kedves a számunkra, hiszen itt adják át a Futureal által alapított Darida Pál-emlékdíjat az év ingatlanfinanszírozási személyiségének." 

      Futó Gábor
      társalapító és társtulajdonos, Futureal-csoport

      „A Portfolio Property Investment Forumot Magyarország legminőségibb ingatlan konferenciájának tartom. Ez a rendezvény többet nyújt, mint egy szakmai fórum: egy olyan tér, ahol az ingatlanközösség személyesen is kapcsolódhat.” 

      Mazsaroff Kata
      ügyvezető igazgató, Colliers Magyarország

      Galéria

      Gyakran ismételt kérdések

      Részvételi feltételek, regisztráció menete és határideje, valamint teendők telt ház esetén

      Szeretettel várunk minden 16. életévét betöltött érdeklődőt, akit megszólít az esemény szakmai programja, szívesen részt venne rajta és nyitott új partnerek megismerésére, magas színvonalú kapcsolatépítési lehetőségekre.

      Rendezvényeinkre a portfolio.hu/rendezvenyek oldalon lehet regisztrálni az adott esemény aloldalán, a „regisztráció” gombra kattintva. A GDPR-megfelelés miatt kizárólag online előre, vagy a helyszínen regisztrált, (díjköteles rendezvény esetén) kifizetett jeggyel rendelkező résztvevőket tudunk beengedni az esemény területére. Online regisztrációra az eseményt megelőző nap éjfélig van lehetőség; ezt követően a helyszínen várjuk az érdeklődőket, ahol kollégáink készséggel segítenek a regisztrációs pultban a jegyvásárlásban, illetve ingyenes eseményeink esetén a jegyváltásban.

      Telt ház esetén a jelentkezés az oldalon lezárul, és kizárólag várólistára lehet jelentkezni. Ebben az esetben a helyszíni jegyvásárlás is szünetel. Kollégáink a megüresedett helyek függvényében értesítik a listára feliratkozott jelentkezőket az esetleges részvételi lehetőségről.

      Mire számítsak a rendezvényen?
      Részvétel módja: a konferencia csak offline (helyszíni) módon kerül megrendezésre
      Milyen fizetési módok vannak? Tudok a helyszínen is fizetni?

      A részvételi díjat és az egyéb költségeket (szobafoglalás, kiegészítők stb.) a regisztrációs folyamat során kiválasztva utalással, valamint bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni. Fontos tudni, hogy a rendezvényt megelőző két napban oldalunkon már csak bankkártyás fizetésre van lehetőség. Díjköteles esemény esetén a részvételi díj kiegyenlítése nélkül nem áll módunkban garantálni a részvételt.

      Az esemény napján, a helyszínen is elérhető a bankkártyás fizetés kollégáinknál a regisztrációs pultban.

      Mi a teendő, ha nem kaptam meg a QR-kódot a belépéshez?

      Rendszerünk a fizetés beérkezése és könyvelése után automatikusan kiküldi a QR-kódot. Ingyenes részvétel esetén a regisztráció után közvetlenül kerül kiküldésre a belépésre jogosító QR-kód. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a spam, social és egyéb almappákat is levelezési rendszerében. A levél „Belépőjegy a(z) esemény neve…” tárggyal fog érkezni a noreply@portfolio.hu email címről.

      Amennyiben mégsem érkezett meg a QR-kód, kérjük, hogy ellenőrizze a kifizetést, mivel a belépésre jogosító QR-kód kizárólag a részvételi díj kiegyenlítése után kerül kiküldésre. A fizetés ellenőrzése és annak megtörténte után kérjük keresse kollégáinkat a rendezveny@portfolio.hu email címen. Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni, ilyen esetben kizárólag írásban tudunk segíteni.

      Ingyenes esemény esetén, amennyiben a mappák ellenőrzése után sem találja a kódot, kérjük keresse kollégáinkat emailben.

      Megszakadt kártyás fizetés esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a fent említett email címen. Kérésre díjbekérőt tudnak kiállítani, vagy segítenek a folyamat újrakezdésében.

      Milyen jegytípusok és kedvezmények állnak rendelkezésre? Hogyan tudom a kedvezmény- vagy szponzorációs kódomat felhasználni?

      Rendezvényeinken többféle kedvezmény elérhető, mindezekről az aktuális rendezvény oldalán tud tájékozódni ide kattintva.. A kedvezmény, VIP vagy szponzorációs szerződéshez tartozó kódokat a folyamat során az egyedi kódok mezőbe kérjük résztvevőnként beírni az érvényesítéshez.

      Mit tartalmaz a jegy, és a részvételi díj magában foglalja-e a szállást?

      Kérjük az Árak menüpontban tájékozódjon a jegy pontos tartalmáról. A jegyár nem tartalmazza a szállás költségét. Amennyiben elérhető a rendezvényen a foglalási opció, a regisztrációs folyamat során van lehetőség szállást kiválasztani és foglalni.

      Milyen nyelven zajlanak az előadások és a beszélgetések?

      Eseményeink hivatalos nyelve a magyar. Idegen nyelvű előadások és külföldi vendégek esetén biztosítunk élő vagy AI szinkrontolmácsolást magyar és angol nyelven. Kérjük, ennek elérhetőségéről az információk fülön tájékozódjon, valamint kollégáink segítenek a rendezveny@portfolio.hu  email címen kérdés esetén.

      Elérhetőek lesznek az előadások vagy a szakmai tartalmak online is?

      Az előadások vetített anyagai, amelyekhez előadóink hozzájárulásukat adják, a köszönőlevélben kerülnek kiküldésre a rendezvényt követően. Videó- és hangfelvétel nem kerül megosztásra az eseményről. Az adott eseményről készült cikkeket és elemzéseket szakértőink tollából a Portfolio.hu, az Agrárszektor.hu és a Pénzcentrum.hu oldalakon olvashatja.

      Névcsere, lemondás

      Az online regisztráció megrendelésnek minősül. A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. A jelentkezés véglegesítése és elküldése után lemondást nem fogadunk el, a részvételi jegyet nem váltjuk vissza. A részvételi díjat a rendezvényről történő távolmaradás esetén is ki kell fizetni.

      A részvételi díj teljes kiegyenlítése után a részvétel azonban átruházható.  Kérjük, névcsere esetén írjon a rendezveny@portfolio.hu  email címre, a kollégáink küldenek egy kódot, amivel az érkező résztvevőt is regisztrálni kell oldalunkon, az adatkezelési szabályzatunk szerint. A rendezvény napján, a helyszínen is tudnak segíteni a kollégák, amennyiben hirtelen történés miatt szükséges a névcsere.

      További információt az árak fülön talál.

      Támogatói és szponzori lehetőségek

      Amennyiben előadói vagy támogatói lehetőségekkel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük, keresse kollégáinkat itt.

      Kapcsolat

      Szervezés, lebonyolítás, információk
      Szekeres Renáta
      Szekeres Renáta
      Telefon: +36 1 646 4367
      E-mail:
      Tartalmi és szervezési kérdések
      Csiki Gergely
      Csiki Gergely
      Telefon: 428-9062
      E-mail:
      Szponzorációs lehetőségek
      Takács Sándor
      Takács Sándor
      E-mail:
      Schultz Zoltán
      Schultz Zoltán
      Telefon: +36 20 319 9024
      E-mail:
      Csatlakozzon
      Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
      Hírlevél
      Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
      Legyen Ön is támogatónk
      Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.