|
Összes rendezvény

Összes rendezvény

KKV
  • Összes iparág
  • Agrárium
  • Energia
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • IT & Fintech
  • KKV
  • Pénzügy
Összes típus
  • Összes típus
  • Konferencia
  • Online
  • Klub
  • Signature Klub

Korábbi rendezvények

Az ország gazdasági vérkeringésében nagyon fontos szerepet játszanak a nagyvárosok, a vidék gazdasági és innovációs centrumai, ezért a Portfolio 2010 óta rendszeresen látogat el ezekbe a centrumokba gazdasági konferenciasorozata keretében. Célunk 2019 őszén is az, hogy ezeken az eseményeken színvonalas, aktuális gazdasági és pénzügyi információkkal segítsük a helyi vállalatokat a megalapozott üzleti döntéshozatalban, ezáltal versenyképességük növelésében. A 2014-2020-as uniós ciklus ötödik évében még mindig vannak nulla százalékos, vagy nagyon kedvezményes kamatozású nyitott uniós pályázatok, de az elérhető keretek már szűkülnek, így érdemes ezekkel az utolsó lehetőségekkel megismerkedni és számolni velük a tervezett fejlesztések során. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. Az aktuális gazdasági és pénzügyi információk mellett ezen lehetőségek megismertetésében is segít az MFB Csoport és a Portfolio új rendezvénysorozata, amely három vidéki nagyvárost érint, és ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek. Hogyan néz ki a magyar gazdaság és az ingatlanpiac pályája a következő években és hogyan alakulhat a forint árfolyama? Hogyan lehet manapság a vállalatok működési hatékonyságának javítására, a digitalizációra és az energiahatékonyságra fókuszálni? Hogyan tudnak ezekben a kihívásokban segíteni a még elérhető kedvezményes finanszírozási lehetőségek? Ezekre a kérdésekre választ kaphat, ha ellátogat vidéki konferenciasorozatunk három állomása egyikére!   A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓINKNAK KÖSZÖNHETŐEN INGYENES, DE A RÉSZVÉTELHEZ REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES. A rendezvényen kávéval, üdítővel, sós és édes aprósüteménnyel várjuk a résztvevőket!
Megnézem

Trendelemzés, vételi és eladási pontok Magyar és nemzetközi tőzsdei piacok áttekintése Online előadásunkon megismered a piaci trendek azonosításának módszereit. Ez azért rendkívül fontos, mert a legtöbb sikeres kereskedő trendkövető, vagyis a piac fő sodrásirányával megegyező irányba kereskedik. Ennek az az egyszerű oka, hogy a valószínűségeket így tudod a legjobban a saját oldaladra állítani. A trendeken túlmenően grafikonok segítségével vételi és eladási zónákat azonosítunk, melyek a trendekkel kiegészítve már szuperhatékony párost alkotnak. Az előadás hossza 50 perc. A piacokkal kapcsolatos külön kérdésekre 10 extra perc áll rendelkezésre. Az élő előadás felvételre kerül, az archívum megtekinthető korlátlanul az előadás hetében.   Az archív előadás a TraderSzobában érhető el, mely a Portfolio Trader exkluzív szolgáltatása Portfolio Tanácsadás és AlfaTrader ügyfelek számára. Utóbbiak számára az előadás díjmentes. Akik díjfizetés mellett jogosultak a részvételre, a webinárium hetére 1 hetes teszthozzáférést kapnak a www.traderszoba.hu oldalhoz, és ott megtekinthetik az archív előadást.   A részvételi díj 2000 Ft. TraderSzoba jogosultsággal rendelkezőknek a webinárium ingyenes. A belépéshez szükséges adatokat az előadás előtt e-mailben küldjük el. Helyszín: Az internet Időpont: 2018. november 24. (szombat)  17:00-18:00
Megnézem
Új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségek nyíltak meg a közelmúltban Magyarországon. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. Ezen lehetőségek megismertetésében segít a Takarékbank és a Portfolio új országos rendezvénysorozata, amely négy  vidéki nagyvárost érint, és ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek. Két remek lehetőség is megnyílt a közelmúltban a kezdő, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az egyik „KKV Technológia” Hitelprogram névre hallgat (GINOP-8.3.5-18), amely 1-50 millió forint közötti, minimális önerővel elérhető forrást biztosít a vállalkozások technológiai korszerűsítésére, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésére. A másik lehetőség a Digitális Jólét Hitelprogram nevet viseli (GINOP-8.2.6-18) és nagyfokú rugalmasság mellett olyan célokra kínál 5-200 millió forint közötti forrást, amelyek a digitális termék, illetve szolgáltatás-fejlesztésen keresztül segítik a cégek versenyképességét. Mindkét finanszírozási lehetőség igényelhető az országszerte 642 helyen megnyílt MFB Pontok valamelyikén olyan fejlesztésekre, amelyek a közép-magyarországi régión kívül valósulnak meg.  A harmadik pályázati csomag forrásai azonban az ország egész területén felhasználhatóak, igénybevételükre magánszemélyek, illetve társasházak vagy lakásszövetkezetek egyaránt jogosultak. A forrás felhasználható lakóépületek energiahatékonyságának és/vagy megújuló energia felhasználásának növelését célzó tevékenységekre (GINOP-8.4.1/A-17 és VEKOP-5.2.1-17). A magánszemélyek legalább 10%-nyi saját forrás mellett vehetik fel a minimum 500 ezer, maximum 10 millió forintnyi hitelt, míg a társasházak és lakásszövetkezetek lakásonként minimum 500 ezer, maximum 7 millió forintnyi forráshoz juthatnak. Fontos tudni, hogy az október elején hatályba lépett változások még könnyebbé tették ezen források elérhetőségét, így akár 20 éves futamidőre is kamatmentes finanszírozáshoz lehet jutni a korszerűsítéshez. INGYENES RENDEZVÉNY! KÍSÉRŐ PROGRAMOK: A rendezvény teljes időtartama alatt étel és ital ellátást biztosítunk. Személyes konzultáció és tanácsadás lakossági és vállakozói kedvezményes finanszírozási lehetőségekről. Eszmecsere, kapcsolatépítés, kérdések és válaszok.
Megnézem
Új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségek nyíltak meg a közelmúltban Magyarországon. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. Ezen lehetőségek megismertetésében segít a Takarékbank és a Portfolio új országos rendezvénysorozata, amely négy  vidéki nagyvárost érint, és ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek. Két remek lehetőség is megnyílt a közelmúltban a kezdő, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az egyik „KKV Technológia” Hitelprogram névre hallgat (GINOP-8.3.5-18), amely 1-50 millió forint közötti, minimális önerővel elérhető forrást biztosít a vállalkozások technológiai korszerűsítésére, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésére. A másik lehetőség a Digitális Jólét Hitelprogram nevet viseli (GINOP-8.2.6-18) és nagyfokú rugalmasság mellett olyan célokra kínál 5-200 millió forint közötti forrást, amelyek a digitális termék, illetve szolgáltatás-fejlesztésen keresztül segítik a cégek versenyképességét. Mindkét finanszírozási lehetőség igényelhető az országszerte 642 helyen megnyílt MFB Pontok valamelyikén olyan fejlesztésekre, amelyek a közép-magyarországi régión kívül valósulnak meg.  A harmadik pályázati csomag forrásai azonban az ország egész területén felhasználhatóak, igénybevételükre magánszemélyek, illetve társasházak vagy lakásszövetkezetek egyaránt jogosultak. A forrás felhasználható lakóépületek energiahatékonyságának és/vagy megújuló energia felhasználásának növelését célzó tevékenységekre (GINOP-8.4.1/A-17 és VEKOP-5.2.1-17). A magánszemélyek legalább 10%-nyi saját forrás mellett vehetik fel a minimum 500 ezer, maximum 10 millió forintnyi hitelt, míg a társasházak és lakásszövetkezetek lakásonként minimum 500 ezer, maximum 7 millió forintnyi forráshoz juthatnak. Fontos tudni, hogy az október elején hatályba lépett változások még könnyebbé tették ezen források elérhetőségét, így akár 20 éves futamidőre is kamatmentes finanszírozáshoz lehet jutni a korszerűsítéshez. INGYENES RENDEZVÉNY!   Az országos rendezvénysorozat a következő nagyvárost is meglátogatja a témában: 2018. november 15., Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
Megnézem
Új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségek nyíltak meg a közelmúltban Magyarországon. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. Ezen lehetőségek megismertetésében segít a Takarékbank és a Portfolio új országos rendezvénysorozata, amely négy  vidéki nagyvárost érint, és ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek. Két remek lehetőség is megnyílt a közelmúltban a kezdő, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az egyik „KKV Technológia” Hitelprogram névre hallgat (GINOP-8.3.5-18), amely 1-50 millió forint közötti, minimális önerővel elérhető forrást biztosít a vállalkozások technológiai korszerűsítésére, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésére. A másik lehetőség a Digitális Jólét Hitelprogram nevet viseli (GINOP-8.2.6-18) és nagyfokú rugalmasság mellett olyan célokra kínál 5-200 millió forint közötti forrást, amelyek a digitális termék, illetve szolgáltatás-fejlesztésen keresztül segítik a cégek versenyképességét. Mindkét finanszírozási lehetőség igényelhető az országszerte 642 helyen megnyílt MFB Pontok valamelyikén olyan fejlesztésekre, amelyek a közép-magyarországi régión kívül valósulnak meg.  A harmadik pályázati csomag forrásai azonban az ország egész területén felhasználhatóak, igénybevételükre magánszemélyek, illetve társasházak vagy lakásszövetkezetek egyaránt jogosultak. A forrás felhasználható lakóépületek energiahatékonyságának és/vagy megújuló energia felhasználásának növelését célzó tevékenységekre (GINOP-8.4.1/A-17 és VEKOP-5.2.1-17). A magánszemélyek legalább 10%-nyi saját forrás mellett vehetik fel a minimum 500 ezer, maximum 10 millió forintnyi hitelt, míg a társasházak és lakásszövetkezetek lakásonként minimum 500 ezer, maximum 7 millió forintnyi forráshoz juthatnak. Fontos tudni, hogy az október elején hatályba lépett változások még könnyebbé tették ezen források elérhetőségét, így akár 20 éves futamidőre is kamatmentes finanszírozáshoz lehet jutni a korszerűsítéshez. INGYENES RENDEZVÉNY!   Az országos rendezvénysorozat a következő nagyvárosokat is meglátogatja a témában: 2018. november 14., Pécs, Corso Hotel Pécs**** 2018. november 15., Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
Megnézem
Új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségek nyíltak meg a közelmúltban Magyarországon. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. Ezen lehetőségek megismertetésében segít a Takarékbank és a Portfolio új országos rendezvénysorozata, amely négy vidéki nagyvárost érint, és ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek. Két remek lehetőség is megnyílt a közelmúltban a kezdő, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az egyik „KKV Technológia” Hitelprogram névre hallgat (GINOP-8.3.5-18), amely 1-50 millió forint közötti, minimális önerővel elérhető forrást biztosít a vállalkozások technológiai korszerűsítésére, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtésére. A másik lehetőség a Digitális Jólét Hitelprogram nevet viseli (GINOP-8.2.6-18) és nagyfokú rugalmasság mellett olyan célokra kínál 5-200 millió forint közötti forrást, amelyek a digitális termék, illetve szolgáltatás-fejlesztésen keresztül segítik a cégek versenyképességét. Mindkét finanszírozási lehetőség igényelhető az országszerte 642 helyen megnyílt MFB Pontok valamelyikén olyan fejlesztésekre, amelyek a közép-magyarországi régión kívül valósulnak meg.  A harmadik pályázati csomag forrásai azonban az ország egész területén felhasználhatóak, igénybevételükre magánszemélyek, illetve társasházak vagy lakásszövetkezetek egyaránt jogosultak. A forrás felhasználható lakóépületek energiahatékonyságának és/vagy megújuló energia felhasználásának növelését célzó tevékenységekre (GINOP-8.4.1/A-17 és VEKOP-5.2.1-17). A magánszemélyek legalább 10%-nyi saját forrás mellett vehetik fel a minimum 500 ezer, maximum 10 millió forintnyi hitelt, míg a társasházak és lakásszövetkezetek lakásonként minimum 500 ezer, maximum 7 millió forintnyi forráshoz juthatnak. Fontos tudni, hogy az október elején hatályba lépett változások még könnyebbé tették ezen források elérhetőségét, így akár 20 éves futamidőre is kamatmentes finanszírozáshoz lehet jutni a korszerűsítéshez. INGYENES RENDEZVÉNY!   Az országos rendezvénysorozat a következő nagyvárosokat is meglátogatja a témában: 2018. november 13., Debrecen, Hotel Lycium 2018. november 14., Pécs, Corso Hotel Pécs**** 2018. november 15., Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ
Megnézem
Újabb körútra indulunk a tavaly nyári nagy sikerű országos rendezvénysorozat után, hogy a vállalkozásokhoz minél közelebbi helyszíneken, vezető szakértők segítségével mutassuk be az MFB Pontokon aktuálisan elérhető kedvezményes uniós finanszírozási megoldásokat és válaszoljuk meg a felmerülő kérdéseket. A rövid, célirányos rendezvények kiváló lehetőséget nyújtanak a finanszírozási lehetőségek alapos mérlegelésére és az igénylési folyamat kezdetétől illetékes szakértők segítségének igénybe vételére. Az öt állomásból álló rendezvénysorozaton a Magyar Fejlesztési Bank szakértője és az MFB Pontokat üzemeltető konzorcium képviseletében a Takarék Csoport szakértői állnak az érdeklődők rendelkezésére, hogy a legkülönbözőbb konkrét kérdésekre is választ tudjanak adni.   Immár másfél éve, hogy megjelentek az első MFB Pontok az országban, amelyek a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus visszatérítendő pénzügyi eszközeinek elosztásában fontos szerepet látnak el és idén év végéig a számuk 600 fölé emelkedik országosan. Nemcsak az MFB Pontok száma bővült lendületesen az elmúlt időszakban, hanem a rajtuk keresztül elérhető, a vállalkozások 0-2% közötti éves kamatozású finanszírozását segítő uniós hitelek és kombinált hitelkonstrukciók száma is. Jelenleg több ilyen kedvezményes finanszírozást nyújtó termék is nyitva áll, de a nagy érdeklődés miatt a szabad keretek folyamatosan apadnak.  Emiatt azok a cégek, amelyek például informatikai, élelmiszeripari, K+F+I, vagy infokommunikációs területen tevékenykednek és még a 2014-2020-as uniós ciklusban gondolkodnak kedvezményes finanszírozásban, mindenképpen érdemes ellátogatniuk a Portfolio újabb országos rendezvénysorozatára. Ennek keretében első kézből kaphatnak információkat az érdeklődők a rendelkezésre álló konstrukciók pontos tartalmáról, célrendszeréről és az igénylés teljes menetéről is. INGYENES RENDEZVÉNY!  

Portfolio Konferenciák 25 éve

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója több mint két évtizede formálja a szakmai rendezvények piacát, folyamatosan piacvezető pozícióban. Országszerte évente átlagosan 70 üzleti konferenciát és közel 10 díjátadót szervezünk, 9 iparágban mutatjuk az irányt: gazdaság, agrár, ingatlan, egészségügy, pénzügy, járműipar, energia, IT, fenntarthatóság. Évente 40 ezer résztvevőt érünk el. A Portfolio Rendezvények név garancia a magas színvonalú szakmai tartalomra és a kiemelkedő B2B és B2C networkingre – prémium hotelekben, exkluzív környezetben, üzleti kapcsolatépítési és leadgenerálási lehetőségekkel. Eddig több mint 6 ezer előadó és több mint 30 ezer cég vett részt eseményeinken: szakértők, felsővezetők, döntéshozók, véleményvezérek, tulajdonosok. Csatlakozzon, és lépjen szintet - mi biztosítjuk a hazai üzleti szféra top közösségét!

Csatlakozzon
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel, hallgasson minket, írjon nekünk az alábbi csatornákon:
Hírlevél
Iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre: hírek, események, ajánlatok első kézből.
Legyen Ön is támogatónk
Nagyobb elérés, erősebb márkaépítés, szélesebb kapcsolati háló és új üzleti lehetőségek.