A SpaceX űrhajója sikeresen visszatért a Földre

MTI
2019. március 8. 18:18    
nyomtatás
 
Visszatért a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Földre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat űrhajója, a Crew Dragon, amely Florida partjaitól néhány száz kilométerre landolt az Atlanti-óceánon.

A Dragon közép-európai idő szerint pénteken reggel, hatnapos tesztrepülés után vált le az ISS-ről, fedélzetén egyetlen "utassal", a szenzorokkal felszerelt Ripley nevű bábuval, hat óra elteltével pedig ejtőernyők segítségével sikeresen leszállt az óceán vízén.

A sikeres tesztrepülés azt jelenti, hogy a SpaceX már idén élő űrhajóssal a fedélzetén indíthat űrhajót, és nyolc év után az Egyesült Államok ismét saját maga küldheti a kozmoszba űrhajósait, akik eddig orosz segítséggel jutottak fel a Nemzetközi Űrállomásra.

A Crew Dragon a floridai Cape Canaveralből indult útnak szombaton egy Falcon-9-es hordozórakétán, és mintegy 27 óra alatt érkezett meg céljához.

A 4,9 méter magas űrjármű próbaútján 180 kilogrammnyi utánpótlást és eszközt szállított a Nemzetközi Űrállomásra, ahol öt napig tartózkodott. Ezalatt Anne McClain amerikai űrhajós és Saint-Jacques további teszteket végezett az űrkapszulán, és ellenőrizték a berendezéseit.

2011 óta csak az oroszok szállítanak embereket a Nemzetközi Űrállomás és a Föld között. A SpaceX űrhajói néhányszor megtették az utat 2012 óta, de csak ellátmány volt a fedélzetükön.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az idén először magánvállalatra bízza űrhajósai szállítását: a tervek szerint júliusban űrhajósokkal a fedélzetén indítják útnak a Dragont; a 2014-es megállapodás értelmében hat oda-vissza útért 2,6 milliárd dollárt (több mint 722 milliárd forintot) fizet a SpaceX-nek.

Az Elon Musk alapította cégen kívül a NASA-val a Boeing is szerződött, a következő hónapokban tesztelheti saját fejlesztésű kapszuláját, a Starlinert.



Címlapkép forrása: AFP/NASA TV

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.05.22 11:10

A Bazilika előtt fog előadni a polkorrektség legnépszerűbb bomlasztója

A Brain Bar fő előadójaként érkezik Budapestre Jordan B. Peterson, aki az egyik legnépszerűbb gondolkodó ma a nyugati világban, YouTube csatornáját közel kétmillióan követik, de megosztó világképe miatt... 
2019.05.22 17:02

Baráti fricska a BMW-től a Mercinek

Egy videó a Daimler leköszönő vezérigazgatójának, Dieter Zetschének az utolsó napjáról. A poént nem lőnénk le, csak annyit mondunk, hogy a videót a BMW tette közzé 😊 ... 
2019.05.22 14:29

Pár év, és ilyen robotok kopogtathatnak az ajtódon

Valószínűleg még éveket kell várni a megvalósulásra, de a Ford most egy kis betekintést nyújt abba, hogyan történhet a jövőben a csomagok házhoz szállítása robotokkal. A Digit névre hallgató robot, amit... 
2019.05.21 18:26

Globális felmelegedés: 19 Magyarország kerülhet víz alá 2100-ra

Az eddigi becsléseket messze meghaladva akár két métert is nőhet a tengerszint 2100-ra egy új kutatás szerint. Régóta fennálló, elterjedt nézet szerint a legnagyobb vízszintemelkedés sem fogja elérni... 
2019.05.19 07:55

Újabb áruszállító horror: Hegyeshalomnál készült ijesztő kép egy kisteherautóról

Lassan nem telik el hét anélkül, hogy ne jelenne meg a magyar sajtóban egy-egy olyan kép vagy videó, amely külföldi sofőrök egészen hajmeresztő mutatványait szemlélteti. Most a Kisalföld tett közzé egy... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium