Egy ábra, ami megmutatja, hogy áll a világ legnagyobb vécésítési projektje

2018. május 15. 13:43    
nyomtatás
 
Hiába vette át tavaly India Kínától a világ leggyorsabban növekvő nagy gazdasága címet, közhigiéniai szempontból még mindig óriási lemaradása van a kelet-ázsiai országgal szemben. Indiában még a 2010-es évek elején is annyira rossz volt a helyzet, hogy egyes becslések szerint mintegy fél milliárd ember WC helyett rendszeresen a természetben (utak mellett, fák mögött, folyókban) könnyített magán. Ez érthető módon súlyos egészségügyi kockázatokkal jár, ezért a Narendra Modi vezette kormány 2014-ben azt tűzte ki célul, hogy 2019-re - Mahatma Gandhi születésének 150. évfordulójára - teljesen visszaszorítja ezt a gyakorlatot. Ennek keretében komoly ösztönzőket biztosított a kormány a csatornainfrastruktúra fejlesztésére, valamint pénzzel támogatta a háztartásokat illemhelyek kialakításában. A következő ábra azt mutatja, hogy India egyes régióiban miként alakult az WC-vel rendelkező háztartások aránya. (A Redditen a nagyobb felbontású kép itt elérhető.)




Látszik, hogy az ország szinte összes területén drasztikus javulás következett be a WC-vel való ellátottság terén, igaz, az elmaradottabb részeken még mindig van hová javulni (hiszen jelenleg is több százmillió ember végezheti napi rutinját a szabadban). Fontos kiemelni továbbá, hogy itt nem angolvécékről van szó. Mondjuk az angolvécék teljeskörű hozzáférhetősége nem is reális elvárás egy 1,3 milliárd lakosú országban, ahol az életszínvonal (egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján) a magyar nagyjából negyede.
Címkék: india, short, wc

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2018.10.21 08:15

50 méteres sorok állnak a kannabiszt áruló boltok előtt Kanadában

Kanadában szerdától legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását, ezzel az első nagyobb ipari ország lett, ami ezt törvényessé tette. Montrealban élő olvasónk fotójából is látszik: hatalmas sorok... 
2018.10.20 14:20

Átszámítva már 450 milliárd forint a főnyeremény a Mega Millions amerikai lottón

Nem volt telitalálatos szelvény a Mega Millions amerikai lottón, így az eddigi, körülbelül egymilliárd dolláros főnyeremény 1,6 milliárd dollárra (csaknem 450 milliárd forintra) kúszott fel. Ha egyetlen... 
2018.10.19 09:41

Itt a legújabb őrület: a hordozható, aktatáska méretű elektromos roller

Itt egy újabb alternatív közlekedési forma azoknak, akik szeretnék elkerülni a városi forgalmat. Az UrmO elnevezésű összecsukható, és hordozható elektromos roller egy aktatáska méretének felel meg és mindössze... 
2018.10.15 14:23

Íme a nap ábrája a lakástakarék-őrületről

Nagyot robbant a hír: az állam kiszáll a lakástakarék konstrukció mögül. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, és hatályba is lép, akkor csak napokban mérhető, hogy meddig lehet még az évi 72 ezer forintos... 
2018.10.16 08:24

Poloskainvázió: a magyar tudósok már dolgoznak egy csapdán

Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák. Ajánlatos minél előbb elpusztítani a bejutó egyedeket, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk.... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium