Nincs jobb, mint Budapesten autózni

2015. április 7. 10:25    
nyomtatás
 
Bár a jelenleg is folyó út-, tér- és villamospálya-építések rengeteg bosszúságot okoznak a Budapesten közlekedőknek, világviszonylatban így is nagyon jó dolguk van a fővárosiaknak - legalábbis a számok ezt mutatják.

A TomTom 2014-es adatok alapján állította össze a legkaotikusabb forgalmi viszonyokkal rendelkező városok listáját. Abból indultak ki, hogy különböző időszakokban és különböző úttípusokon mennyivel telik több időbe megtenni ugyanazt a távolságot, mint zavartalan haladás esetén.

Nincs jobb, mint Budapesten autózni

A navigációs cég által összeállított TomTom Traffic Index szerint Budapest a világ 111. legrosszabb (avagy 36. legjobb) forgalomi helyzetű nagyvárosa, azaz 800 ezer fősnél nagyobb települése. Európában mindössze három várost találunk, ahol jobban lehet közlekedni, mint Budapesten: Valenciát, Amszterdamot és Dortmundot. A kutatás során vizsgált 218 város között a 160. helyet szerezte meg Budapest, és vélhetően ha a jelenlegi - ideiglenesen rosszabb - viszonyok figyelembe vételével készülne a kutatás, még úgy sem végeznénk Európa legrosszabbjai között.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2019.07.18 17:57

Drága repülőút volt: repülés közben akarta kinyitni egy gép ajtaját a 25 éves nő, 30 millió forintnyi bírság és egy életre szóló eltiltás lett a vége

Hatalmas összeget, 85 ezer fontos (több mint 30 millió forintos) számlát küldött randalírozó utasának a Jet2 brit légitársaság, amelynek repülőgépe az utas agresszív magatartása miatt visszatérni kényszerült... 
2019.07.18 10:22

Itt vannak a legnépszerűbb magyar nyaralóhelyek

A magyarok és a hozzánk látogató külföldiek is szívesen nyaralnak a fürdővárosainkban - derült ki a KSH gyűjtéséből. A vendégéjszakák száma szerint a magyarok és a külföldiek körében is Budapest a legnépszerűbb... 
2019.07.17 16:03

Már csak a világ harmadik leggazdagabb embere Bill Gates

Már csak a világ harmadik leggazdagabb embere Bill Gates, miután a francia luxuscég, az LVMH tulajdonosa, Barnard Arnault lekörözte. A részvényárfolyam-változások alapján naponta frissülő Bloomberg Bilionaires... 
2019.07.18 19:55

Az elmúlt 140 év legmelegebb júniusa volt az idei

2019 júniusa a legmelegebb hatodik hónap volt a bolygón a feljegyzések kezdete óta az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) szerint. Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 8,5 százalékkal... 
2019.07.16 09:25

Soha többé nem akarsz csirkehúst enni gyorsétteremben, ha ezt megnézed

Kijött az első trailere a Super Size Me 2 c. filmnek. Morgan Spurlock dokumentumfilmes 2004-ben nagy botrányt kavart, amikor 30 napon keresztül csak McDonald's-os ételeket evett, most azt mutatja be, miből... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium