Faluvégi Balázs

Cikkeinek a száma: 324
Balogh Péter: A közpénzre illik és muszáj is vigyázni

Balogh Péter: A közpénzre illik és muszáj is vigyázni

Balogh Péter az egyike azoknak, akik szinte töviről hegyire ismerik a hazai startup szcénát. Az interjúnkból kiderül, hogy miben áll másképpen a saját portfóliócégeihez, mint a kockázati tőkés cégek, és miért csinál minden nyáron medencés bulit az alapítók részvételével. Megtudhatjuk a beszélgetésből azt is, hogy véleménye szerint miért van lemaradásban a magyar startup közeg, ha igazán sikeres cégekről és exitekről van szó. Határozott véleménye van az állami pénzek domináns részvételéről a magyar ökoszisztémában, és szeretné, ha jóval nagyobb lenne az aránya a magántőkének a finanszírozásban. Nagyon jó ötletnek tartja az equity crowdfunding megjelenését itthon, de nem számít nagyon gyors felfutásra. Kifejezetten érdekesnek tartja a tőzsdei megjelenést mind a már komoly növekedési fázisban lévő startupok, mind akár saját vállalkozása számára. Sőt, már van olyan portfoliócége, amelynél kifejezetten készülnek a nyílt piacra lépésre. Összességében a finanszírozási források jobb együttműködésére törekszik és biztat minden piaci szereplőt.

Lemerülőben a független elektromos autó részvények - van villámtöltő a közelben?

Lemerülőben a független elektromos autó részvények - van villámtöltő a közelben?

Az elektromos autók terjedése megállíthatatlannak tűnik. Egyes elemzések szerint a globális személyautó eladásoknak több mint 7%-át is ez a szegmens adhatja idén, miközben az éllovasnak számító Norvégiában már az értékesítések 94%-a kívülről tölthető járműveket takar, miközben a tisztán elektromos autók részaránya is meghaladja a 60%-ot. Ráadásul az ellátási láncok akadozása, a chiphiány, az akkumulátorgyártás korlátozott kapacitása is hátráltatja a növekedést. Ennek tükrében még inkább lehengerlőnek tűnik a villanyautók felfutása. Ám a befektetők az utóbbi hetekben, hónapokban nem igazán veszik az ide tartozó részvényeket, sőt: mostanában már inkább az eladói oldal tűnik erősebbnek. Ennek fő oka az, hogy a korábbi várakozások nagyon magasak voltak, főleg azokkal a vállalatokkal kapcsolatban, amelyek trónkövetelő szerepben kizárólag belső égésű motoroktól mentes járműveket gyártanak. A piaci szereplők most úgy viselkednek, mint egy kicsit tapasztalatlan, kezdő villanyautós, akinek most esik le, hogy például a téli hatótáv általában lényegesen kisebb, mint a nyári a legtöbb elektromos jármű esetén, és most kétségbeesetten keresik a legközelebbi villámtöltőt.

Hétéves csúcson az olaj árfolyama - szárnyalnak az energia részvények is tovább?

Hétéves csúcson az olaj árfolyama - szárnyalnak az energia részvények is tovább?

A tegnapi napon az európai kereskedésben a Brent olaj árfolyama egy klasszikus kitöréssel hét éves csúcsra emelkedett, utoljára 2014-ben volt egy hordó olyan drága, mint most. Bár a hazai fogyasztókat egyelőre még védi az ellentmondásos megítélésű árplafon, ennek a költségei így is számos formában beszivároghatnak a pénztárcákba, és értelemszerűen az inflációba is. Az emelkedő energiaárak azonban a kapcsolódó szektor és azon belül is a kiemelt ágazatok számára is érdekes lehetőségeket mutatnak befektetői oldalról. Ezekből mutatunk meg néhány olyat a technikai elemzés eszköztárának segítségével, ahol az intézmények rendszeresen zsákolják a részvényeket, illetve amelyeknél ezt éppen az utóbbi időszakban kezdték el.

Jelez az indikátor, amit a Hindenburg katasztrófáról neveztek el!

Jelez az indikátor, amit a Hindenburg katasztrófáról neveztek el!

A technikai elemzésben gyakori, hogy olyan elnevezéssel látnak el egy-egy alakzatot, formációt, indikátort, vagy bármilyen egyéb jelzésre alkalmas tényezőt, ami önmagáért beszél. Mivel a pénzügyi piacokon a buborékfújás egy sokszor felbukkanó jelenség, ezért talán nem is lehetne tökéletesebb egy indikátor-együttes jelzésének a titulusára, mint egy olyan lufi, ami szó szerint kipukkant. A hirdogénnel teletömött léghajó, a Hindenburg így egy szinte tökéletes hasonlat, ha valaki arra akar utalni, hogy az emelkedő trend hamarosan véget ér. Azonban nem árt óvatosnak lenni: ahogyan nincs veszélytelen léghajó, úgy nincs tökéletes technikai indikátor sem.

Horváth András: Elon Musk nem Steve Jobs, a Tesla nem az Apple

Horváth András: Elon Musk nem Steve Jobs, a Tesla nem az Apple

Horváth Andrást rengetegen követik a YouTube-on, ami azt jelzi, hogy hatalmas érdeklődés van az elektromos autókra, hiszen a csatornáján elsősorban erről van szó. Bár véleménye megosztó és bejegyzéseivel, kommentjeivel nagy vihart kavart a villanyautós közösségben az utóbbi időszakban, érdemes őt meghallgatni, mert talán ő az az ember Magyarországon, aki a legtöbb belső égésű motor nélküli járművet próbálhatta ki itthon. A Tesla technológiai és versenyelőnyével kapcsolatban erősen szkeptikus, ugyanakkor a német prémiummárkák, vagy a Hyundai-Kia csoport kapcsán már sokkal inkább bizakodó. Emellett úgy gondolja, hogy az emobilitás forradalma nem lesz olyan gyors, mint sokan hiszik és a kisebb autók esetén is vannak komoly kétségei az átalakulás kapcsán. Ezekről és sok minden másról beszélgettünk vele a Portfolio Extra podcast legfrissebb részében.

Hova tartanak a nagy technológiai részvények?

Hova tartanak a nagy technológiai részvények?

Sokáig a technológiai szektor, azon belül is a legnagyobb, Big Tech vállalatok részvényei voltak a legfontosabb vezető réteg az amerikai és a globális részvénypiacon. Bár a legszélesebb körben figyelt indexek még az idei év elején is képesek voltak új mindenkori csúcsokra mászni, nagyon sok ismert papír a szektorból erre nem volt képes. Pedig közép- és pláne hosszútávon nélkülük nehezen elképzelhető a trend folytatódása. Már csak azért is, mert a világ tíz legnagyobb értékű vállalatából hét (megítéléstől függően a Tesla-val együtt akár nyolc) közülük kerül ki. Ezeket néztük meg a technikai elemzés szemszögéből.

Lehet, hogy az omikron hullám a magánlaborok tesztelési kapacitásait is túlterheli majd

Lehet, hogy az omikron hullám a magánlaborok tesztelési kapacitásait is túlterheli majd

Az omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt rengetegen szeretnének PCR tesztet csináltatni, és ez kihívás elé állíthatja az utóbbi két évben egyébként már komoly tapasztalatokat rendelkező magánlaborokat is. Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy hol jön el az a pont, ahol akár egy-egy PCR teszt megszervezése is nehézségekbe fog ütközni az időpontok és túlterheltség miatt, de a fertőzések nagyon gyors felfutása és a magas pozitív arány mind arra utalnak, hogy az eddiginél sokkal nagyobb kapacitásokra is szükség lehet. Ez a félelmem egy személyes tapasztalat útján is megerősödött.

Erős a pénzügyi szektor, de képes szembe menni az árral, ha esik a piac?

Erős a pénzügyi szektor, de képes szembe menni az árral, ha esik a piac?

Bár az év első napját új mindenkori csúccsal köszöntötték az amerikai részvénypiacok, azóta az emelkedés megtorpant, és eső, majd emelkedő napok követték egymást. Ahogy az lenni szokott, vannak azért olyan szektorok, amelynek a lendülete nem akadt meg, sőt: továbbra is új csúcsokra tudtak menni. Ezek közé tartozik a pénzügyi szektor, amely már az ősz folyamán nagymértékben felülteljesítette a részvénypiac legszélesebb körben figyelt és vezető indexeit. A jó teljesítmény mögött a befektetők kockázatkerülése, valamint a pandémiából való kilábalás fundamentumokra gyakorolt hatásai vannak. A kérdés azonban az, hogy a szektor képes lesz-e egy állandóan napirenden lévő komolyabb piaci korrekció esetén is az árral szemben úszni. A választ a technikai elemzés segítségével keressük a szegmens néhány fontosabb tengerentúli részvényének segítségével.

A pálya széléről driftelt vissza a forint - csúszik tovább az árfolyam?

A pálya széléről driftelt vissza a forint - csúszik tovább az árfolyam?

A szakadék felé tartott a forint az elmúlt hónapokban, és hiába fékezett eleinte a Monetáris Tanács, az autó kisebb lassulások után továbbra is a mélység irányában száguldott tovább. Nem maradt hát más hátra, mint a kézifék, amely révén egy gyors driftelésbe váltott a hazai fizetőeszköz, és 180 fokos fordulat után immáron már a másik irányba csúszik tovább. Az MNB ezzel egy újabb taktikai csatát nyert meg, és sikerült megint kényelmesebb helyzetbe hoznia a forintot. Az ikerdeficit, a magas infláció, és a nemzetközi befektetők kockázatkerülésének árnyékában azonban még mindig nem biztos, hogy a háborút is megnyerte, így a stratégia kimenetelének kérdése továbbra sem végleges. Ráadásul a spekulánsok kivételével a legtöbben nem vad drift mozdulatokat szeretnének látni, hanem egy nyugodtan sikló autóra vágynak, ahol semmi esélye annak, hogy elszédülnek. A technikai elemzés segítségével megnéztük, hogy erre mekkora esély van a következő hetekben, hónapokban.

Vegyes kép uralkodik a nagyobb feltörekvő piacokon, melyikbe érdemes befektetni?

Vegyes kép uralkodik a nagyobb feltörekvő piacokon, melyikbe érdemes befektetni?

Amíg az év vége, sőt még az első januári nap is jól sikerült a fejlett piacokon, addig a feltörekvő országok tőzsdéin már sokkal inkább vegyes a kép. Az nem újdonság, hogy tavaly, főleg az év második felében a kockázatot csökkenteni igyekvő befektetési alapok egyre több tőkét csoportosítottak át kisebb vélt, illetve valós rizikóval rendelkező részvénypiacokra. Azonban a feltörekvő piacok között is elképesztően nagy eltérések vannak, még akkor is, ha csak a technikai elemzés által mutatott képet vizsgáljuk meg.

Szégyen, amit a kriptók műveltek az utóbbi időben. Vajon lemossák a gyalázatot?

Szégyen, amit a kriptók műveltek az utóbbi időben. Vajon lemossák a gyalázatot?

Lassan két hónapja megtört a legtöbb ismert kriptodeviza trendje, sőt: kifejezetten egy rövid távú csökkenő tendencia zajlik le november eleje óta a legtöbbjük esetén. Történt mindez úgy, hogy idő közben a legtöbb részvény jól teljesített, nem egy index mindenkori csúcsára ért az elmúlt hetekben is. Eközben azonban a még a stabilabb kriptoeszközöknél is 10-30%-os lemaradás van a korábbi maximumokhoz képest. Sok az eszközosztályban érdekelt spekuláns érezheti most úgy, hogy a korábban éllovas, elképesztő emelkedéseket produkáló kriptók gyatra teljesítménye a többi pénzügyi piaccal szemben szégyen. A rettenetes relatív erő valóban egy fontos intő jel a teljes piacra nézve, de egy kicsit hátrébb lépve azért látszik, hogy még egyáltalán nincs veszve minden.

Útkeresésben az EU vezető tőzsdéi - Merre tovább, vén Európa?

Útkeresésben az EU vezető tőzsdéi - Merre tovább, vén Európa?

Bár az utóbbi kereskedési napok optimizmusa átragadt az európai részvénypiacokra is, az öreg kontinens a nyáron és ősszel felszedett relatív gyengeségét azóta sem tudta ledolgozni, aminek komoly következményei lettek. A vártnál rosszabb járványhelyzet, a lassabb kilábalás, az energiaárak miatti nyomás és természetesen az itt is jelenlévő megugrott infláció mind elvették a befektetők kedvét attól hogy zsákolják a földrész papírjait. Így a Nyugat-Európában lévő tőzsdék többségének vezető indexei nem tudtak új csúcsra menni, és a tengerentúli piacok immáron sokadszorra főzik le megfáradt, kevéssé az értékpapírpiacokra épülő, állami szabályozás alatt roskadozó társaikat. A középtávú trendek a legtöbb helyen már régen megkoptak és lassan a hosszútávú tendenciák kapcsán is az útkeresés lesz a jellemző. Technikai elemzésünkben az öt legnagyobb, fejlett EU-s ország vezető tőzsdeindexét vizsgáljuk meg, sallangok nélkül.

Lemaradt a magyar részvénypiac a régiós gyorsvonatról, de talán még nem késő

Lemaradt a magyar részvénypiac a régiós gyorsvonatról, de talán még nem késő

Szépen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén a részvények nagy többsége számára. Az OTP vezetésével a BUX nagyot emelkedett, de a kis papírok között is volt olyan, amelyik szinte felrobbant 2022 első kereskedési napján. A remek teljesítmény azonban csak annak a jelzése, hogy miközben a régióban száguldanak az árfolyamok, a magyar tőzsde egy jelentős hátrányt próbál meg ledolgozni. Bár nagy illúziók nincsenek, de az intézményi befektetők bizalma a két tavalyi árplafon döntés miatt érdemen (tovább) romlott, ami mind az árfolyamokon, mind a relatív teljesítményekben, mind az árazáson meglátszik. Amíg jó pár régiós piac szárnyalt az év végén is, addig a hazai és a lengyel részvények jelentős mértékű korrekciót szenvedtek el, aminek még korántsem biztos, hogy itt a vége. A technikai elemzés ezzel kapcsolatban is árulkodó jeleket mutat.

Nagyot bulizott az ünnepek alatt az amerikai részvénypiac, de vajon másnaposan ébred?

Nagyot bulizott az ünnepek alatt az amerikai részvénypiac, de vajon másnaposan ébred?

Az ünnepi időszak jó része a szinte féktelen emelkedésről szólt az amerikai részvénytőzsdéken, a befektetők örömünnepet ültek és vígan habzsolták a pezsgőt. Ez az évnek az az időszaka, amikor bár mindenki újévi fogadalmakat tesz, valójában senki sem gondol a jövőre, és vígan tivornyázik. Van azonban az az alkoholmennyiség, ami már komoly problémákat okozhat másnap: fejfájást, hányingert, leküzdhetetlen fáradékonyságot, emlékezetkiesést: egy szóval másnaposságot. Ez különösen akkor fordul elő, ha valaki túl sokat vedel túl rövid idő alatt, nem evett eleget, dehidratálja a rengeteg szesz, esetleg keveri az italokat: egy szóval a szervezete nincs felkészülve ekkora mennyiségű alkoholra. A tengerentúli piac részvényeinek viszonylag nagy ünnepek alatti felfutása mögött is gyengének tűnik a belső teljesítmény, és néhány fényesen csillogó index mögött felsejlik egy negatívabb, másnaposság veszélyét rejtő jövőkép. Erre számos, a technikai elemzés eszköztára által alkalmazott indikátor figyelmeztet.

Soha nem látott elsöprő hullám köszöntött be idén a tőzsdéken

Soha nem látott elsöprő hullám köszöntött be idén a tőzsdéken

Az idei év a tőzsdék világában szép csendben az opciós piacoké lett, legalábbis ami a forgalmat érinti. A kiváló év pedig elsősorban nem is az emelkedő piacoknak és az azokra ömlő tőkének köszönhető, hanem egy újfajta kisbefektetői hullámnak, amelynek hatásai a piacra és a piaci kereslet-kínálatra, illetve az árfolyamok viselkedésére és nem utolsósorban a volatilitásra igencsak messze mutatnak.

A Túlvettség Éve volt az idei a tőzsdéken - de mi lesz jövőre?

A Túlvettség Éve volt az idei a tőzsdéken - de mi lesz jövőre?

Amíg a kínai horoszkópban az Ökör Éve van, addig a tőzsdei horoszkóp 2021-re a Túlvettség Éveként fog emlékezni, legalábbis a Technikai Elemzés álmoskönyve szerint. Rengeteg olyan időszak és instrumentum volt, amelyeknél a chartista eszköztár klasszikus beállításai között nemcsak szokatlanul magas, de elképesztően hosszan is tartott. Ilyen persze gyakran előfordul, de általában kis és közepes kapitalizációjú részvényekben, egyéb alacsony likviditással és forgalommal rendelkező eszközök piacán. Itt a viszonylag kevés szereplő, vagy egy-egy nagyobb súllyal jelenlévő befektető megbízásaival jelentős mértékben el tudja tolni az árfolyamot huzamosabb ideig és messzebb lévő szintekig. Idén viszont meglepően sokszor, nagy forgalmú piacokon, gyakran a legnagyobb piaci értékű papírokban, átütő erővel fordultak elő hasonló jelenségek.

Drága lesz így a reggeli: száguldanak az élelmiszer árfolyamok

Drága lesz így a reggeli: száguldanak az élelmiszer árfolyamok

Bár a nagy trend számos pénzügyi piacon, így az energiahordozók, a részvények és a kriptodevizák területén is megtorpant az idei év végén, az élelmiszerek és általában az ún. soft commodity-k állják a sarat. A feltörekvő piaci kereslet folyamatos vételi erőt ígér a határidős tőzsdéken is, miközben a már pozíciókban lévőknek sem kell igazán félnie az inflációtól, hiszen alapvető termékekről van szó. A trend továbbra is erős ezeken a piacokon és a technikai elemzésben jól ismert formációk is megerősítik a pozitív előrejelzéseket.

Esnek a kaszinórészvények: viszlát, Las Vegas?

Esnek a kaszinórészvények: viszlát, Las Vegas?

A Ház mindig nyer: a szerencsejátékok és azon belül is a kaszinók világában ez egy alapszabály, és ameddig vannak emberek, akik elhiszik, hogy egy kocka eldobásával, néhány kártyalap segítségével, esetleg egy golyó pattogásával fognak tudni meggazdagodni, addig garantált is számukra a pénzcsinálás. A valóságban azonban számukra sem mindig ilyen rózsás a helyzet, és gyakran még a palimadarak megkopasztása sem olyan egyszerű feladat még a legprofibb szerencsejátékban utazó vállalatok számára. Az online oldalról érkező konkurenciaharc egyre erősebb, ezért a hagyományos üzleti modellre építő kaszinók már évek óta fokozott nyomást érzékelnek a nyereséghányadaikban. Erre a helyzetre érkezett meg a koronavírus tavaly, ami a lezárások miatt a padlóra küldte ezeknek a vállalatoknak a fundamentumait. A FED és a költségvetés által a gazdaságra öntött pénz az árfolyamot megmentette átmenetileg, de az utóbbi hónapokban már eljönni látszik a kijózanodás ideje. A kegyelemdöfést pedig a szupervariáns adhatja meg. A technikai elemzés eszköztára segítségével azt próbáljuk kideríteni, hogy meddig bírják még a nagybefektetők cérnával, és jó short lehetőségeket kínálnak-e ezek a papírok.

Tovább száguld a klímaváltozás stabil trendje - még nem késő beszállni!

Tovább száguld a klímaváltozás stabil trendje - még nem késő beszállni!

Bár a legtöbb pénzügyi piacon az év vége nagy bizonytalanságban telt, van egy olyan terület, ahol az emelkedés egy minimális tavalyi megtorpanás után töretlen. Itt rég nem látott stabil és alacsony volatilitású trendek, mindenkori, vagy legalábbis több millió éves csúcsok dőlnek meg szinte hónapról hónapra. Ki ne akarna egy ilyen fantasztikus piacon résztvenni és zsebre vágni a kockázat nélküli zsetont? Nem érdemes szégyellni, hogy az ember szeretne egy kis pénzt keresni, amiből aztán megvehetjük végre a régóta megérdemelt hatliteres, tizenkét hengeres pick-up-ot, és magánrepülőn ugorhatunk ki egy kis shoppingolásra Milánóba, esetleg akár a Maldív-szigetekre is (legalábbis ameddig a vízszint emelkedése miatt még megtehetjük). Ne késlekedjünk hát! A technikai elemzésünk révén azoknak szeretnénk segíteni, akik a mának akarnak élni.

Ez mindenkit érint: mi lesz az energiahordozók árfolyamával?

Ez mindenkit érint: mi lesz az energiahordozók árfolyamával?

Bár az elmúlt években sokaknak az volt a benyomása, hogy az olcsó energia kora végleg beköszöntött. Az árak jellemzően alacsonyak voltak, nagy emelkedés nem volt a piacokon még középtávon sem, az olajlelőhelyek tovább szaporodtak, miközben a megújuló energia előretörése miatt úgy éreztük, hogy nem is igen lesz már szükségünk a fosszilis energiahordozókra, így az árak tovább csökkenhetnek. Ez volt az Új Remény, aminek pedig óriási a jelentősége, hiszen a közlekedés, a fűtés, az áramköltségekben is alapvető jelentősége van az energiahordozók árának, nem is beszélve azokról a befektetőkről, akik ezen a piacon is jelen vannak. A kijózanodás idén ősszel jött, amikor is a Birodalom Visszavágott és az árupiacokon nagyon megindult a kőolaj, és még inkább a földgáz árfolyama, és bár eddig ebből a fogyasztók nem mindent éreztek, a tél közeledtével valóban sötét fellegek kezdtek el gyülekezni. Az utóbbi hetekben azonban talán már kezdhetjük úgy érezni, hogy a Jedi Visszatér, hiszen jelentős csökkenés következett be az érintett árupiacokon. A technikai elemzés segítésével megnézzük, hogy mire számíthatunk a következő időszakokban ezektől az instrumentumoktól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.