Előfizetői tartalom

Csúcsra pörgette az uniós pénzosztást a kormány

Vízi Ildikó
Decemberben annyi új uniós pályázatot hirdetett meg a kormány (56 darabot), mint előtte júliustól novemberig összesen, amelyek keretösszege annyi (950 milliárd forint), mint a május és november között megjelent felhívásoké együtt - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji összesítőjéből. Mindkét decemberi adat természetesen történelmi csúcs, de a pénzosztás későbbi fázisaiban is nagy hajrát produkált a magyar államigazgatás. Szilveszterig ugyanis már a 7 évre járó teljes keretösszeg háromnegyedére kiírták a pályázatokat és a keret közel felére már ki is hirdették a nyerteseket. Nagy az esély tehát arra, hogy tartható a kormány azon ígérete, miszerint tavaszig, de legkésőbb június végéig az összes EU-pályázatot kiírják Magyarországon. Mindezek mellett decemberben minden rekordot megdöntött az államigazgatás az uniós pénzek kifizetése terén is, amelyről már külön elemzésben megemlékeztünk: 2017.01.03 17:34 Elképesztő átutalást hajtott végre az év utolsó napjaiban a kormány

Több mint 6000 nyertes az év végéig. A pályázati felhívások meghirdetése mellett megvizsgáltuk a nyertesek számának és a megítélt támogatások összegének alakulását is. A nyertes projektek darabszáma, illetve az általuk elnyert támogatás, valamint a már megtörtént kifizetés esetében is jókora emelkedés tapasztalható. Decemberben azt tapasztaltuk, hogy majdnem minden...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés