Uniós források

Már közel 1500 milliárdot kifizettek Magyarország legnagyobb fejlesztési programjára

Portfolio
Már 1456 milliárd forintot kifizettek augusztus végéig a Modern Városok Program (MVP) fejlesztéseire, amelyből 1028 milliárd forint volt a hazai, és 428 milliárd forint az európai uniós forrás – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Tavaly év végén még kevesebb, mint 1000 milliárd forint volt a kifizetés, azaz nyolc hónap alatt igencsak felpörgött a program.

Gyopáros Alpár jelzése szerint az összesen 269 tételt tartalmazó projektlistáról 62 beruházás már lényegében elkészült, további 23 fejlesztésnél ez idén év végéig megtörténhet, a fennmaradó bő 200 projekt pedig a következő években készül el.

A program teljes forrásigényét immár 3900 milliárd forintosra becsülte Gyopáros (tavaly év végén 3750 milliárdról volt szó), amelynek kétharmada a magyar, egyharmada uniós költségvetésből valósulhat meg. A kormánybiztos megjegyezte: a 3900 milliárdos összeg még változhat, mert 21 program­elemnél még zajlanak a szakmai egyeztetések.

Érdekes összesítést is közölt Gyopáros, hiszen városok szintjére is lebontotta, hogy mely megyei jogú városokhoz kerül a legtöbb forrás. Eszerint Szeged vezet, mert az egyes programelemek összesített forrásigénye meghaladhatja az 532 mil­liárd forintot, de a tervek szerint a békéscsabai beruházásokra is több mint 467 milliárd forintot költenek. Fontos tudni, hogy ezekben a hatalmas összegekben a lokális fejlesztéseken kívül a városokat érintő nagy közlekedési beruházások is szerepelnek, így ezek jelentősen felfelé tolják a teljes keretet.

Az MVP-ben egyébként összesen 28 nagyobb közút-, illetve négy vasútfejlesztés kapott helyet, amelyek összesen több mint 2353 milliárd forintba kerülnek, azaz a teljes program mintegy 60%-át teszik ki a nagy infrastruktúra-fejlesztések.

Ez is jól rámutat arra, hogy az MVP valójában egy több egyéb fejlesztésből „összecsomagolt” nagy keretprogram, amelyben az egyébként is zajló uniós közlekedési (IKOP) és egyéb önkormányzati (TOP, KEHOP) fejlesztések mellett helyet kaptak azok a fejlesztések is, amelyekről a kormány az adott megyei jogú várossal külön megegyezett, mint támogatandó fejlesztési igény.

Az MVP-ben 690 kilométernyi gyorsforgalmi út és autópálya épül, emellett nyolc városban fejlesztik a tömegközlekedést. Az infrastrukturális beruházások mellett turisztikai és sportelemek is bekerültek a programba, így például az egri és a diósgyőri vár, valamint Sopron történelmi belvárosának felújítása is – jegyzi meg a cikk.

Magyarország nagyvárosai soha nem kaptak még akkora támogatást fejlesztésekre, beruházásokra és közösségi céljaik megvalósítására, mint amilyet a Modern Városok Programon keresztül

– emelte ki a lapnak Gyopáros Alpár. A kormánybiztos rámutatott, hogy a program hozzájárul az adott térség fejlődéséhez, az ott élők életminőségének javításához, hiszen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális mellett gazdasági, kulturális, sportcélú, oktatási, egészségügyi, illetve turisztikai beruházásokra is.

Címlapkép forrása: MTI/Krizsán Csaba

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
navracsics tibor