Megvan az új európai főügyész
Uniós források

Megvan az új európai főügyész

MTI
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagországok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.

Az Európai Unió soros finn elnökségének tájékoztatása szerint ezen próbaszavazáson huszonkettőből tizenhét tagállam voksolt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjére, akit az EU másik társjogalkotó szervezete, az Európai Parlament már korábban határozott támogatásáról biztosított.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy a két intézmény képviselői szeptember 24-én fognak összeülni, akkor minden bizonnyal hivatalosan is megállapodnak a kinevezésről, ezt követheti a formális megerősítő szavazás a tanácsban.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye. Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet. A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
európai bizottság berlaymont