Tízmilliárdos EU-s projektek ellenére is rákkeltő maradt az ivóvíz 70 településen
Uniós források

Tízmilliárdos EU-s projektek ellenére is rákkeltő maradt az ivóvíz 70 településen

Portfolio
A megengedettnél 85 településen volt magasabb 2018-ban az ivóvíz arzéntartalma és közülük 70 településen már több éve véget értek összesen 17 milliárd forintért olyan EU-s fejlesztések, amelyek részben éppen ennek az értékhatárnak a betartását célozták volna – hívja fel a figyelmet a problémára G7.

70 településen már határérték alattinak kellene lennie az ivóvíznek

Arról, hogy a KSH 2018-as adatai szerint több tucat településen még mindig a megengedettnél magasabb az ivóvíz arzéntartalma, így lényegében rákkeltő vizet kénytelenek inni az ott élő emberek, a Portfolio már hetekkel ezelőtt megírta két nagyobb összefoglalóban is.

A G7 mostani anyaga erre építve összevetette a problémás települések lokációját azzal, hogy az elmúlt években hol zajlottak ivóvízjavító, részben tehát éppen az arzéntartalom csökkentését célzó uniós fejlesztések. A portál azt találta, hogy

abból a 85 magyar településből, illetve településrészből, ahol a 10 mikrogramm/literes határértéket elérő, vagy meghaladó arzénszennyezettségi értéket mértek, 70 településen már kellő idővel ezelőtt lezajlottak a fejlesztések ahhoz, hogy már a határérték alatt kellett volna lennie az arzéntartalomnak, de ez mégsem történt meg a pénzek elköltése ellenére.

Az összesítés szerint a 70 települést érintő 33 projekt teljes összege közel 44 milliárd forint volt, ám ebből számos olyan helyen is javították a vízminőséget, amely nem szerepel már az arzénos listán, azaz a beruházás sikeres volt ebből a szempontból. A víz szagával, színével, fogyaszthatóságával kapcsolatos panaszok ettől még előfordulhatnak, de ez más lapra tartozik – jegyzi meg a lap. A több várost, falut felölelő beruházásoknál a települések számával és részben nagyságával súlyozva azt kapta a portál, hogy mintegy

A vizsgálatok szerint 17 milliárd forintba kerülő fejlesztés után fordul elő még mindig, hogy határértéket elérő vagy meghaladó arzéntartalmú víz folyik a csapból.

Hol maradtak még problémák?

Az egyik megmaradt problémás terület a szerb határtól induló Csikéria-Bácsszőlős-Borota vonal, ahol közel 3 milliárd forintért végeztek projekteket. Maradtak problémák a Nyírségben is, ahol ugyan a legmagasabb arzén-előfordulás csak pont eléri a határértéket, de a középérték sem marad el ettől lényegesen.

A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia. Nem mellesleg a város Lapistó nevű külterületéhez kapcsolódik a tavaly mért messze legmagasabb, 125 mikrogramm/literes arzénszint is. Nem rendeződött az ivóvízhelyzet a 44 ezres Hódmezővásárhelyen, és a 23 ezres Makóban, valamint a környékén is rengeteg probléma maradt. Itt annyira nem sikerült megoldania az arzénmentesítést a 3,2 milliárdért dolgozó konzorciumnak, hogy azóta újabb, 1,4 milliárdos projekt indult, amelyet már csak az egyik cég végez egyedül.

Hasonló a helyzet Fábiánsebestyén és Mindszent esetében is, ahol újabb projektek indultak. Emellett van néhány település (Nagybánhegyes, Sellye), amely a korábbi pályázati körből kimaradt, így ott először rugaszkodnak neki az ivóvízminőség javításának – derül ki az összesítésből.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Sóki Tamás

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
eu-csúcs, uniós csúcs, uniós csúcstalálkozó, európai tanács, európai unió tanácsa